Sziasztok,
Ma én, Mazsola fogom nektek elmesélni azt, hogy Tádé hogyan lőtte kicsit túl a tequilát. Ő még alszik, mert biztos nem engedné, hogy ezt elmeséljem.
Az úgy kezdődött – mint ahogy általában az ilyenek kezdődni szoktak – hogy akkor menjünk és igyunk valamit. Az ötletet jónak tartottam és azt hittem iszunk egy bambit. Vagy kettőt.
Azt nem is igazán tudtam merre tartunk mert ezen a hajón van sok bár, kocsma, étterem, ahol lehet inni bambit. Amikor már Tádé a liftben a 12. emelet gombját nyomta meg akkor már húzogattam felfelel a szemöldököm.
Tudniillik a 12. emeleten van a Sky bár. Egyel lejjebb pedig a pool bar.
Az idő elég barátságtalan volt. Nem volt hideg, csak fújt a szél. Majdnem kirepítette a kis testünket a nagy óceánra és majdnem cápa eledelek lettünk. Szerencsére fogtuk egymás kezét. Együtt minden könnyebb. Ez tényleg igaz mondás.
Szegény Tádé, olyan kicsi, hogy amint elengedtem kezét fel is borította a szél.
Aztán akkor Tádé azt mondta, hogy nézzük meg mit lehet itt inni. Nézzük.
Én csak annyit kérdeztem a bácsitól:
„-Csókolom, Bambi van?
– Bambi? Nincs.”
Nahát gondoltam ennek a bácsinak a cukiságzsákja kifogyott, mert egy 80-as csiszoló papír is kedvesebb volt mint ő.
Tádé mondta, hogy akkor semmi ok az aggodalomra majd ő rendel. Ki is nézte a tutit.
Oda kiáltott a bárba csiszolópapírosnak, hogy
„Hej csapos 2 citromos koktél rendel, dupla tequilával”
Én meg csak pislogtam, hogy ez a kis rózsaszín milyen határozott.
Úgy tűnik a határozott fellépés sokat számít mert a „smirglipapír” barátom már rázta is a shakert.
Készítette az én koktélomat is sebtibe. Szerintem Tádé itt kacsintott rá, hogy akkor bőven mérje az alkoholt. De láttam ám én mindent, és amikor Tádé nem figyelt kicseréltem a poharakat.
Hát kicsit izgultam, hogy észreveszi-e a cserét, de… nem. Szerintem olyan izgatott volt, hogy fel sem tűnt neki mit iszik. Meg kell hagyni, a koktél nagyon finom volt. Na jó, talán jobb is mint a Bambi.
Ajaj gondoltam, Tádénál már hat a koktél. Elkezdett zizegni, ide menjünk oda menjünk… Persze a kezét nem engedhettem el mert azonnal elrepíti a szél, azt vagy megeszik a cápák vagy valahol Japán partjainál szedik össze. Nem volt választásom mentem vele.
Készítettünk egy képet fentről a Sky bár-ból a medencés részről, ami ugye a 11. emelet.
Azt mondja nekem ez a kis rózsaszínű, hogy akkor most csak őt fotózzam le. Hát gondoltam ez nem lesz jó, de annyira hisztizett és csinálta a műsort. Hát még a végén jön a hajó rendőrség és mehetünk a fogdába mert a tesóm becsípve csinálja a fesztivált.
Mondtam neki akkor adja azt a kamerát.
A szél még mindig nagyon viharos volt. Alig értettem mit cincog a vékony hangjával.
De valami olyasmi volt hogy:
„-Na Mazsola igy jó a póz? Benne van a kijelző? És a medencék? Várj felemelem az egyik kezeeeeee…..”
És lesett. A tesóm leesett. Levitte a szél. Ezt nem hiszem el! Oda futottam a korláthoz, és láttam hogy Tádé ott fekszik lent a padlón a pool bár előtt és kacag. De addigra már Móni ment érte, én sápadt zöld voltam ijedtemben, ez meg a hátán fekszik és kacag.
Aztán jött a felismerés hogy ezért akkora de akkor leszúrást kapunk hogy csak na. Majd kidumálom, hogy nem az én hibám, de persze ha most a víz fele repült volna ez a kis hülye akkor mindegy is kinek a hibája mert örökre elveszett volna a tesóm.
Nézzétek onnan fentről esett le a buta tengerimalac.
Természetesen a fejmosást megkaptuk, életbe léptek a szigorított szabályok. Mindig fogni kell egymás kezét, egyedül sehova sem mehetünk, és Móni is állandóan fog minket, mert leesünk, beesünk, kiesünk stb… Na gondoltam ez egy szuper nyaralás lesz, épp csak pórázt nem kapunk mint Pötyi a kutya. A visszabeszédnek nem most volt itt az ideje, hallgattunk nagyokat, megbánóan néztünk a gomb a szemeinkkel, és vissza kellett menjünk a szobába. Kézen fogva természetesen, és nagy csendben elgondolkodva a rosszaságainkon sétáltunk a folyosón.
„Minek engedtem el a kezét ennek a kicsinek, attól hogy tengerimalac még nem tengeri. Hiszen a flamingóval is állandóan felborultak…” Ehhez hasonló gondolatok jártak a fejemben mikor kinyit a kabin ajtaja és Tádé felsikoltott. Csak kapkodtam a fejem hogy mi van már megint? Dráma van?
Ekkor Tádé mondta „Juhuuuuu, Új barát!” Odafutott és csicsergett csacsogott, megtudtuk, hogy Ormányosnak hívjak. Ormányos direkt hozzánk jött egy kis játékra, és elmesélte, hogy többen is vannak a hajón. Nyuszik, hattyúk stb. Mind a törölköző félék családjába tartoznak és általában hajókon élnek. Néhányan előfordulnak a szárazföldön is, de nem legtöbbjük hajókon él.
Tádé megkérte Ormányost had üljön fel a hátára. Aki nagyon kedvesen meg is engedte ezt, én meg ott voltam vigyázóba mert ha megint leesik… Nem is tudom mi lesz.
De az új barátunk nagyon vigyázott rá.
Azt hiszem sok volt a stressz aznap nekem, én el is vonultam aludni. Azt még hallottam, hogy ezek nevetgélnek, Ormányos mesélt a hajós kalandjaikról, de aztán az álommanó eljött hozzám. Ismeritek őt ugye? Zsuzsi életre keltette, ahogy minket is.
Puszi
M&T