Mazsola & Tádé Ausztráliában

Sziasztok,

Vasárnap van, ezért újra elmeséljük nektek az elmúlt napokban történteket.
Először is azzal kezdeném, hogy egy kis vidéki levegőre vágytam. Elég volt a város zajából. Csendet szerettem volna, madarakat és erdőt. Pókokat nem szerettem volna, de velük úgy látszik ezt senki nem közölte, így ők is vidéken töltötték a hétvégét. Elég goromba nép ez a Pók.
Nekünk nem barátaink azok, akiknek több lábuk van, mint nekünk vagy kevesebb, mert akkor az meg biztos, hogy kígyó. Cukik vagyunk, rendben, senkit nem bántunk, rendben, de ebből a sok lábas dologból nem engedünk.
Mazsolának mondtam, hogy menjen már oda Mónihoz és mondja, hogy szeretnénk elmenni kirándulni. Mindegy hova, de a legjobb az lesz ha a Mornington Peninsulára megyünk. Mazsola persze nem kérdezte meg, mert szerinte én mindent vele akarok elintéztetni. Ez így van. De hát mire való a nagytestvér? A Mi esetünkben nem erre úgy tűnik… Egye fene, elintéztem én. Meg még azt is, hogy a nagy autóval menjünk, mert valaki szédül a madaras autóban. Ezt a valakit nem Tádénak hívják. Szóval uccu neki, felkerekedtünk és mentünk vidékre.

Egy korábbi posztunkban már láthattátok a az eperfarmot. De akkor annyi sok élményben volt részünk, eper, traktor, tehenek, tengerpart… azt sem tudtuk miről meséljünk.
Hát most jött el az ideje hogy meséljünk kicsit Nektek.
Sunny Ridge Strawberry farm Main Ridge-ben. Eszméletlen cuki hely, napfény ízű eprecskékkel ameddig a kis gomb szemünk ellát. Szerintem el is vesznénk, ha neki indulnánk felfedezni a farmot.

Erről a helyről azt kell tudni, hogy 1964-ben Pietro és Rosa a 3 gyermekükkel leköltöztek Melbourne-ből a Mornington Peninsula-ra. Pietro álma volt egy saját farm, ahol alma és cseresznye fákat nevel.
De hát abban az időben Ausztráliában sem volt ám könnyű az élet, mi 5 évvel később születtünk Magyarországon és hát tudjuk miről is beszélnek ők itt. Szóval elkezdtek gondolkodni…. Rendben van, gyümölcsfák?!  Na de azok csak 5-7 év múlva teremnek. Addig mi lesz? Élni kell. Kellett keresniük egy gyors áthidaló megoldást. Mi legyen? Eper! Eper palánták. Májusban elültetik, novemberben terem! Briliáns! De hát ők nem voltak ám tisztában az eper termesztés körülményeivel. ☹ Ennek ellenére komolyan vették a feladatot. Nem volt se traktoruk, se más szerszámok hogy műveljék a földet, csak egy ló. Egy ló akit úgy hívtak Dobbin és az ingatlan korábbi tulajától örököltek meg. Hát nem volt mit tenni neki kellett állni a lóval, és a kézi szerszámokkal szántani, ültetni, trágyázni, betakarítani. Akkor 10 ezer tő eprecske volt a farmon a cseresznye és alma fák között. Biztosan már akkor is napfény ízű édes eprecskék voltak. Aztán az epertövek száma csak nőtt és nőtt, a rokonok jöttek segíteni a betakarításnál, a lovacska is hűségesen szolgálta a gazdáját, és 10 év múlva a 3 hektárról és 10 ezer tő eperről 10 hektárra és 200 ezer tő napfény ízű eprecskére nőt a farm. Lenyűgöző ugye?
Most mondja valaki azt, hogy a kemény munka nem hozza meg a gyümölcsét. Haha, jelen esetben valóban gyümölcsöt hozott. Epret!

Aztán itt már nem volt ám elég a család meg a lovacska, helyi segítség kellett a betakarításhoz. Lett traktorjuk is meg sok-sok alkalmazott. Aztán az 1980-as évek elején a cseresznye és almafáknak menniük kellett. Nem tudjuk hova, mert nem kérdeztük, de azok mentek, az eprek meg maradtak. És vettek még földet, és lett még több bogyó, áfonya, málna, fekete szeder, meg idegenforgalom, turizmus. Ennek köszönhetően mi is belevethettük magunkat az epres élvezetbe. Aztán nekik van ám már gazdaságuk Queensland-ben, ami egy másik állam, és így egész évben kaphatunk finom epreket. Meg visznek Singapore-ba és Hong Kongba is napfény ízű epreket. Ugye ez milyen cuki történet? Mindenkinek azt javasoljuk hogy dolgozzon keményen, mert a jutalom nem marad el.

Na de most nézzük hogyan is szedtük és ettük az epreket. Mert hát adtak ám kis műanyag dobozt hogy abba szedjük… De hát ki tud ellenállni a sok szép piros eprecskének? Egy-kettő beugrott a szánkba. Én nem is értettem hogyan történhetett ez, de hát nemet csak nem mondhattunk. Ez ilyen ugrálós eper fajta, biztos a brit kutatók fejlesztették ki őket. Mert én olvastam ám a brit kutatókról azon az interneten vagy min amikor szörföltem.  
Na mindegy, szóval minden volt, csak napfény nem azon a délelőttön… Nagyon meleg volt, de képzeljétek borús és felhős volt az ég. Természetesen ez minket nem tántorított el. Másokat igen, mert talán ketten ha voltak a földön. Hah, hát több epret tudtunk a pocóba tenni. Illetve több eper tudott a kicsi szánkba ugrani.  A hölgy a pénztárnál mondta hogy a rózsaszínű zászlókkal jelölt földön szedhetjük az epret. Addig kicsit sétálnunk kellett, de nem bántuk, mert a farm csodaszép.

Én  sikítottam örömömben mikor megláttam az epreket. Jupiiiiii már bele is vetettem magam a sűrűjébe. Egyet össze is tiportam. Piros lett abal lábam- O-ó… gondoltam, na ebből este fürdés lesz. De kit érdekelt.

Mazsolát meg kerestem, és képzeljétek csak azért találtam meg mert a sapkája sárga volt. Szerintem el is veszett volna ha nincs rajta a sapka. Ebbe még belegondolni is rossz… Na ki találja meg Mazsolát  a képen? Akinek sikerül az megkapja. Mert ez nem elveszés, tudnám hogy jó helyre kerül. Csere is érdekel. 😀

Utána meg valami kacsákat hajtott. Azok meg féltek.

Hiába mondtam neki hogy nem szabad csak úgy lerohanni mindenkit. Nem ismernek. Először csak köszönni kell nekik, meg bemutatkozni. Emlékeztek, ahogy én csináltam Macival karácsonykor. Aki nem emlékszik az elolvashatja itt
Mazsola a kacsa hajcsár. Végre egyszer nem én őrültem meg.

Aztán meg elkezdett szakadni az eső. Szóltam Mazsolának hogy hagyja már a kacsákat, jöjjön és mentsük az epret amit leszedtünk. Hát majd kiköptem a tüdőmet mire elcipeltük a fa alá  a doboz ezekkel a kicsi lábakkal és kezekkel. Az eső meg csak esett. Kidőltem.

Eső után kissé ázottan, és sárosan még vissza mentünk epreket ugrasztania szánkba, aztán elindultunk haza.

Mazsola meglátott egy autós múzeumot. Na mondom ha itt most meg kell állni, akkor Mazsolát itt hagyom. De megbeszéltük,  hogy ázottan sárosan és epertől dagadtan nem megyünk be. Viszont vissza megyünk. Ezt is elfogjuk nektek mesélni!

Szintén egy jó hétvégénk volt az esős idő ellenére. A farm szép, az eper finom, és cuki a történet. Reméljük nektek is tetszett.
Este fürdés volt. Mazsola aggódott, feldöntötte a felmosó vödröt és felmászott rá… Mazsola a vandál. De én cseppet sem aggódtam, mert azt gondoltam hogy ez most egy olyan kaland park szerű fürdés lesz. Az lett… Mondtam Mazsolának, ne aggódjon. Ő lesz a következő.
Erre elszaladt. Azóta sem találjuk….

Pacsi
Mazsola és Tádé

Na Sziasztok,

Tádé ismét jelentkezik Ausztráliából. Reméljük nem unjátok még a beach-re járós postokat és a sok beach-et amit megmutatunk Nektek, de hát van az a mondás hogy szegény ember vízzel főz. Azt tudjuk mutatni amink van. Ezt viszont nagy szeretettel és sok cukisággal tesszük.
Tudtátok hogy Ausztráliában 10,685 beach található és ha meglátogatnánk mindet az 27 évig tartana… Szerintem maradjunk a realitásoknál. Nézzük a közelebbieket. Ma megmutatjuk Nektek Phillip Island-ot azon belül is Cape Woolamai beachet.

Először is azzal kezdenénk, hogy ma is megismertünk valakit. Őt Clemensnek hívjak, és Németországból érkezett a szüleivel még nagyon régen, amikor olyan kicsi volt mint mi. Vagy még kisebb, ki emlékszik már erre!? Na ennek fiatalembernek van ám egy szuper autója, édes anyám hát mi csak pislogtunk mikor megláttuk. Nagyon szép, és új illata van. Mazsola el is nyomkodta a GPS-t.

Én meg mondtam neki – Mit csinálsz Mazsola? Sydneybe fogunk kikötni… Csak kuncogott. Pasik. Csipázta a járgányt, láttam rajta. De szerintem ezt Móninak megint nem mondjuk el mert ki leszünk penderítve nem csak a kocsijából de még a lakásból is. Szóval elindultunk és meg kellett állni tankolni. Ez a Clemens nem volt valami kedves hozzánk hiába vihorásztunk neki. Mindig csak olyan arcot vágott mit a Terminátor, és fluffy toys-nak hívott minket. De mondtam hogy nem fluffy toys hanem Mazsola és Tádé… M-A-ZS-O-L-A és T-Á-D-É. Reménytelen eset a fiú.
Mindegy, amíg tankolt mi meghívtuk egy kávéra, hátha bevágódunk. Nem sikerült. Továbbra is fluffy toys-ok maradtuk. De legalább kilestem hogy csinálják a kávét a lányok.

Aztán megérkeztünk kb. 1 óra 20 perces autó út után. Phillip Island egy sziget és oda csak egy hídon át lehet bejutni, és ott van nagyon sok koala is. Majd legközelebb azokat is megnézzük. Szóval Woolamai beach egy csodaszép tengerpart, ami tulajdonképpen Ocean beach de mégsem olyan vadak a hullámok, mint a Back Beach-en ahol csak a Rock Pool-okban tudtunk hesszelgetni. Imádtuk a kis tajtékos hullámokat. Flamingó –mert még mindig nincs neve – azt mondta „-Gyerünk srácok, szelídítsük meg a hullámokat.” Mazsola rögtön beparázott, hogy itt nem is lehet úszni mert oda van írva a táblára. De hát mi nem is úszni akarunk hanem hullámot lovagolni és különben is ami oda van írva az csak tanács, nem parancs. Mazsolát kint hagytuk puffogni.

Elkeserítő gyerekek, teljes mértékben elkeserítő, hogy egyáltalán nem vagyok képes a vízen maradni. Nem megy. Igyekeztem dőlni balra, aztán jobbra. Kapaszkodtam is. Flamingóval is veszekedtem kicsit, mert biztos az ő hibája… Nézzétek meg, itt még vigyorgok, és a gyilkos hullám már a pici fejem felett tornyosul. Eljött a vég!

Felborultam, és kicsípte a sós víz a szememet. Megint. Próbáltam visszamászni, de akkor meg fejjel lefele sikerült. Rettentően ideges lettem. Megint. A kedvem is elment a mókázástól.

Mazsola próbált sajnálni, de a sárga fülig lehúzott sapkácskája sem tudta elrejteni a mosolyát. Mondtam neki, hogy menjünk vissza a székeinkhez, én most már csak napozni szeretnék. Flamingóval nem beszélünk. Felvettem a napszemüvegem, és elvonultam a világtól. Mazsola egy kicsit bírta még velem, de aztán lelépett mert uncsizott. Nem mentem vele, fogalmam sincs mit csinált, úgyhogy ezt elmeséli Ő. Na Mazsola gyere már ide meséld el a többieknek hogy hol jártál amíg én primadonnáskodtam a napszemcsimben.

Itt vagyok már Tádé… Sziasztok. Az én délutánom kicsit jobban telt, mint Tádé délutánja. De most mit mondjak? Én szóltam hogy a táblára van valami írva ami nem azt jelenti hogy vandálkodhatnak Flamingóval. De ők csinálták, most meg nem beszélnek… El kellett volna cserélnem Lucy-ra a magyar vizslára. Mindkettőt.
Hát én elmentem sétálni a parton végig. Nagyon meleg volt ma. 37 fok! 37… De a napon az volt vagy 45. És ez biztos. Beépített orr hőmérőm van. Clemens elment úszni, mert kiidegeltük a cukiskodással.
Ahogy sétálgattunk eszembe jutott, hogy én mindig is akartam homokvárat építeni. Azt hiszem ez egy jó alkalom. Összeszedtem a mancsocskáimmal a homokot, meggyurmáztam megformáztam és tádáááá… Ez lett belőle. Ugye szép?

Na jó, nem a legszebb, de az enyém, és az első, és a fene egye meg nekem a legszebb. Nézzétek meg még vizes árok is van körülötte.

Kicsit bemerészkedtem a vízbe a is, de nem nagyon ám. Tudjátok én nem szeretem a vizet. Aztán kicsit távolabb megláttam valami zászlókat! Jól sejtettem. Life saver-ek. Jupiiiii…. Mindig is önkéntes életmentő akartam lenni, de nem tudok úszni. Úgyhogy tiszteletbeli life saver lettem.
Odamentem a fiúkhoz és tök jó fejek voltak. Kértem hogy csinálhatok-e képet velük és persze megengedték. Elmeséltem nekik, hogy blogot írunk és hogy Magyarországról jöttünk és az otthoniaknak megmutatjuk Ausztráliát. Jó cimborák lettünk ám! Volt pacsi meg minden. Pózerkodtam kicsit erre is, kicsit arra is. Tádé bánhatja hogy nem jött. Amúgy is oda van az egyenruhákért nagyon. És szereti a sárga szint is.

Végül Clemens is visszaért az úszásból, ennek megörültünk nagyon mert nem adtuk fel azt hogy továbbra is cukiskodjunk neki. Úgy látszik ez az úszás egy fárasztó dolog, mert Clemens nagyon megéhezett. Volt neki Fish and Chips. Fogalmam sem volt mi lehet az. Nagyon buta szemekkel néztem, hogy mi kerül elő a zacskóból. Hát tudjátok…. Ez a világ átverése. Rántott hal volt és krumpli, olyan szalma krumpli. Na tudjátok… Mi is a neve? Megvan! Hasábburgonya! Kicsit azért megéheztem mit ne mondjak. Közelebb merészkedtem Clemenshez és mondtam neki hogy olyan szívesen megkóstolnám a krumplit. Meg a halat. Jaj hát láttam én rajta, hogy nem is barátságtalan, mert odaülhettem a lábára és megkóstolhattam az ennivalót. Jó hát először csak nézhettem a halacskát, de aztán ki tudna ellenállni a cuki gomb szemeimnek mondjátok csak? Ugye hogy senki!

Aztán szó szerint a fejére nőttem. Tádé meg az ölébe ült. Clemens továbbra is úgy nézett mint a Terminátor, mi továbbra is fluffy toys-ok maradtunk, de tudjuk ám, hogy legbelül már kezd meglágyulni a szíve. Nem minden ember egyforma, valakinél csak kicsi apró lépésekkel és sok kedvességgel lehet elérni dolgokat. És mi türelmesek vagyunk. A szeretett és a kedvesség áttöri a korlátokat. Így lesz ez most is. Majd meglátjátok.

Ez egy nagyon szuper nap volt. Jól lebarnultunk, Tádé jól elázott, Flamingó bánatában leeresztett, építettem homok várat, összecimboráztunk Clemensel és élveztük az életet. Easy life!

Pacsi, hamarosan találkozunk.
Mazsola és Tádé

Helló Emberek,

Tádé újra itt van. Sajnos nagyon rossz idő van . Esik. Nyoma sincs a szikrázó  napsütésnek és a 38 fok melegnek. Mazsolát kértem, hogy játszon velem, de nem akar. Mindig csak olvas. Kicsit böködtem, szurkáltam, hogy „–Naaa Mazsola ne legyél már ilyen penész virág, én nagyon uncsizom gyere játszani.” De csak rám röffentett a malac orrával és az mondta menj számítógépezz.

Én meg jöttem…

Van ez a Google, tudjátok ami mindent tud ami az interneten van. Egy gombszempillantás alatt mindenre választ kaphatunk. Szeretek szörfölni a neten, jelentsen ez bármit. Az emberek mondják ezt, mert ők a vízen is szörföznek meg a neten is. De hogyan? A kettőnek semmi köze egymáshoz. Áhh meg sem próbálom megfejteni az embereket, ők túl bonyolultak én meg túl cuki vagyok. Vannak dolgok amiket kár erőltetni, na és ez egy ilyen dolog.

Családfa kutatást végeztem. Mert már tökre unom, hogy Mazsola mindig kisegérnek hív, meg néha még azt is hozzátesz hogy rózsaszín. Aztán meg van aki azt mondta hogy kutya vagyok. Kutya? Ez most komoly? Kutya. Hát én rákerestem a Google-ben arra, hogy kutya. Nézzétek meg a képeket… Hát az biztos, hogy én kutya nem vagyok.

Aztán volt hogy manónak néztek. Amúgy én is manónak néztem magam. Szerintem teljesen manós vagyok. Manó lehet nem? Az hasonlít.

Biztosan tudjátok, hogy Mazsolával tesók vagyunk. Ne mondjátok el neki, de szerintem őt adoptálták vagy úgy találták és hazahozták. Mi nem is hasonlítunk egymásra. A testvérek hasonlítanak egymásra nem? De mi? Ő zöld, én rózsaszín-fehér vagyok, Ő pufók, én karcsú (mondjuk), Ő mogorva és néha tüskés mint a sünök, én tök cuki vagyok, ha vaj lennék a hűtőből kivéve azonnal kenhető lennék olyan kis pihe puha vagyok. Vagy ha legalább a fülünk vagy az orrunk hasonlítana… De semmi. Mazsola egy talált tesó.

Na nézzük mit mond nekem a Google. Itt van a nevem. Tádé. Ez nagyon cuki név, de az emberek között sosem találkoztam még ilyen névvel… vajon mit jelent? Mit mond a mindent tudó Google? Már írom is: Tádé név jelentése…

Na jó várjunk egy kicsit… Mik ezek itt? Mi az hogy „Tádé apostol” A végén kiderül hogy valami szent lélek vagyok? Hagyjuk, az biztos nem.

Ó te jó ég… Elromlott az internet! Kinek kell szólnom. Ezek azt mondják nekem, hogy a Tádé egy férfi név! De… De… De én kislány vagyok. Egy tök cuki kislány, hát rózsaszínű vagyok. Na jó, ezt felejtsük el. Itt és most tisztázzuk, az én nevem mint Tádé, az akkor is egy kislány név, és teljesen mindegy mit mond a Wikipédia. Mazsola a fiú. Én nem is szeretem az autókat és semmit ami fiús. Nem-nem, az internet elromlott. Lépjünk is tovább mert kikészülnek az idegeim. Viszont a nevem jelentés az hogy bátor, de még ezt sem tudják biztosra. Őrület.

A következő kérdést félve írom be. Ki az a Tádé? Mély levegő, kislány vagy, nem lesz gond…

Hát én most nagyon sok dolgot olvastam egyszerre… Hol is kezdjem. 1969-ben születtünk.

Nem emlékszem rá. Aztán azt is olvastam, hogy nem is Mazsolát találták hanem engem…

Én egy talált gyerek vagyok. Manócska az anyukám, és akkor akadtak rám amikor Mazsolával mentek valahova… Döbbentem olvastam a cikket. Nézzétek csak itt vannak a hírek 1969-ből, ezt az archivumban találtam a Manófalvi napilapban.

„A fényes tökház lakói, Manófalvi Manó és Mazsola egy szomorú, esős napon elindulnak a távoli Futrinka utca felé, hogy megtekintsék a madárijesztő-kiállítást. A mezei autóbusz megállójában egyszer csak gyönge, nyivákoló sírásra lesznek figyelmesek, és a közeli árvacsalánbokor alatt egy apró, fekete-fehér pöttyös tengerimalacot találnak. A kicsit önző, de érző szívű Mazsola könyörgésére Manócska ellenállása is meggyengül, és hazaviszik az elveszett kis állatot. Így kerül a tökházba az új családtag, Tádé. Mazsola eleinte örül a kicsi játszótársnak, ám hamarosan féltékenység keríti hatalmába. A tudatlan és gyönge állatnak Manócska többet néz el és enged meg, mint neki: ő fürödhet először; ha kiönti a vizesvödröt, elintézi azzal, hogy kicsi még; ha leejti a kanalát, szó nélkül lehajol, és fölemeli; ha fél, az ölébe bújhat, ráadásul Mazsolát megfosztja legkedvesebb szórakozásától, az alkonyati magányos turkálás örömétől is. Ám ahogy múlnak a napok és Tádé növekszik, a közös játékok során Mazsola is őszintén megszereti kistestvérét, és lassan megérti, hogy Manócska szeretete mindkettőjük felé egyformán sugárzik.”

Figyeljetek… Én egy tengeri malac vagyok. Egy tengeri malac? Ezt még fel kell dolgoznom. De legalább nem kutya. Most már tudom, hogy Mazsolával miért nem hasonlítunk.  De mi nagyon jó tesók vagyunk ám. Mert szerintem nem is az számít, hogy hasonlít-e az orrunk vagy a fülünk. Sokkal inkább számít az, hogy hasonlít-e a lelkünk. És nekünk hasonlít. Nagyon is. Én kicsit szeleburdi vagyok és ő komoly, én kicsit ficánkolás vagyok de ő meg nyugodt és így egészítjük ki egymást. Testvérek vagyunk és testvérnek lenni jó. Nem könnyű, de nagyon jó. És már cseppet sem bánom hogy tengeri malac vagyok, meg hogy engem találtak az árvacsalán bokor alatt, mert a lehető legjobb családot kaptam, és Manócska miatt egy kicsit manó is vagyok. Egy talált tengeri malac manó. Ez tesz különlegessé.

Odamegyek Mazsolához és megkérdezem van-e kedve velem régi képeket nézegetni 1969-ből amikor még nagyon kicsik voltunk. Volt kedve. Szuper.
Megnéztük a házunkat, ami egy szuper cuki tök házikó volt. Szerintem ezen a képen Mazsola megint seprűvel kerget. Ő azt mondja csak sepert mert Manócska megkérte segítsen a ház körül. De most én vagyok buta vagy a seprűnek nem ilyen pozícióban kell állni ahhoz hogy seperni tudjunk. Ugye hogy ugye…

Nahát?! Ezen a képen meg kik lehetnek, Mazsolát meg Manócskát ismerem. De a többieket? Szerintem azért nem emlékszem ám mert nagyon pinduri voltam. De majd megkérdezem Mazsolát erről ha abbahagyta a csodálkozást. A képnézegetés jó ötlet volt.

Mazsola nagyon megörült mikor meglátta Manócskát az egyik képen. Szerintem hiányzik is neki kicsit. Jó hát nekem is, de neki talán jobban. Meg is kérdezem Zsuzsit hogy Ő tud-e valamit Manócskáról mert most, hogy ilyen messze kerültünk fontos nagyon az otthoniakkal a kapcsolat tartás.

Haha, és az utolsó képen mi vagyunk amikor még sokkal kisebbek voltunk. Ritka pillanatok egyike mikor én nem bosszantottam Mazsolát és ő nem zsörtölődött velem. Itt a csillagokat néztük, és kérdeztem Mazsolát hogy miért van ennyi csillag és ő azt mondta, azért, hogy mindenki a világon tudjon magának választani egyet. Olyan sokan vannak, hogy mi is tudtunk választani egyet-egyet magunknak és lett saját csillagunk. De ők is testvérek csillag testvérek ott fent az égen. Mi meg itt lent a földön.
Ezzel a képpel el is köszönünk.

Nektek pedig azt üzenném kedves emberek, hogy nem számít honnan jótettek és kik vagytok, ha van testvéretek akkor sosem vagytok egyedül a világban. És nekem van testvérem. Mazsola az és szeretem.

Ó, igen! Eljött az én időm. Mazsola ideje! Fiús program. Végre. Már tele volt a töpszli hócipőm a vásárlással, csajos fecsegésekkel, a kávézós fiúk csodálásával. Tádé persze csak úgy ragyog, ha ott vagyunk, de én kicsit uncsizok.
Mondjuk Tádé leveszi a srácokat a lábukról, mert a múltkor is addig-addig csicsergett, amíg a srácok elfelejtették kihozni az italunkat. Nagyon mérges lettem és fel kellett hívnom Mr. Manuelt telefonon, hogy hol az ital… De ez egy következő történet lesz. Vissza a fiús programhoz.

Móni kocsiját el kellett vinni a szerelőhöz, mert tönkrement. De nagyon ám. Móni teljesen bedepizett miatta és azt mondta, hogy addig nem fog mosolyogni, amíg nem jön vissza a kocsija. Próbáltunk mi cukik lenni, meg felvidítani, de minden erőfeszítésünk hiábavalónak bizonyult, lefelé görbült a szája széle mindig. Valahol érthető, mert ha Tádé tönkre menne én sem lennék boldog. De elérkezett a nap amikor csörgött a telefon, és lehetett menni az autóért. Kérleltem Mónit, hogy had menjünk már mi is. Sokat nem kellett könyörögnünk, mert akkora boldogság volt, hogy akár a holdra is elmehettünk volna. Ha akartunk volna. Szóval itt voltunk:

Bementünk és tátva maradt a kicsi szám. Majdnem ki is estem rajta! Annyira csúcs szuper egy műhely az. Gábor a főnök, meg szerelő is. Nagyon kedves ember ám, lelkiismeretes és alapos. Ilyen az, amikor valaki szereti a munkáját és nem csak maszatol valamit azt “jól van az úgy”. Van malac orrom ehhez. Nagyon szép tágas, és jól felszerelt a műhely. Volt ott mindenféle emelő, meg kulcs meg kis dolog, nagy dolog.

Gáborral teljes volt az összhang, mert látta hogy én fiú vagyok és érdekelnek a fiús dolgok. Beszélgettünk, aztán rögtön segítettem is megcsinálni egy autót. Csak néztem okosan, hümmögtem, és mondtam, – aha szerintem ez lesz a baj. És az lett.
Egyből tiszteletbeli autó szerelő lettem.

A spray-s dobozokkal is lefotózkodhattam.

Miután megoldottuk az autó problémáját, körbevezetettek minket a műhelyben. Tádénak biztos, hogy egy divat -ruhás-cipős-ékszeres bolt jobban tetszett volna, de sajnos nem tudott meghatni engem abban a pillanatban Tádé problémája. Ez az én napom volt most. Ó drága kenyér, hát tudjátok mi volt a műhelyben??? Egy hatalmas motor!
Kérdeztem is Gábortól, hogy – ez mi ez itten letakarva kérem szépen…..
És mikor megláttam hogy egy Kawasaki motor az, még a sárga sapkámat is földhöz vágtam, és mondtam Gábornak hogy na had menjek egy kört légyszi! De nem ért le a lábam a pedálokhoz. Ez kicsit elszomorított. Mondtam is Tádénak akkor legalább egy képet lőjél már, hogy motoros lettem.

Vezettem már itt traktort, motort (?), és szerintem ki fogok próbálni minden járművet. Igen. Ennek a neve pedig az lesz hogy „Vezess amit tudsz” kihívás. Következő cél kitűzés: egy villamos!

Aztán volt egy kis hintázás láblógatás az egyik kábelen.

De jaj mit hallok! Valami csilingelt. Ügyfél érkezett…. Futottam mint a villám. De csak Tádé játszott a csengővel ami a pulton volt.

Végül is ha már bementem, akkor belenéztem a határidő naplóba, megnéztem milyen melók lesznek az év elején. Felvettem néhány új munkát felírtam Gábornak, hogy mit és hogyan csináljon meg. Mondtam Neki, hogy bátran szóljon ha szüksége van szorgos kezekre, én nagyon jól tudok figyelni, szórakoztatni, és cukiskodni. Meg… oda adom a kulcsot amit éppen kér.

Tádé meg majd főz nekünk kávét, miután befejezet a szelfizést…

Aztán lassacskán elköszöntünk, mert hivatalosak voltunk egy kávéra. Erikához a Gábor feleségéhez. Na, csajok megint… Próbáltam elbújni a műhelyben de sajnos szemmel vagyok tartva, vigyáznak rám és nem tűnhetek el… Bezzeg amikor Tádé papucsot „vesz kölcsön” vagy  karácsonyi ajándékokat bont ki engedély nélkül… azt nem veszik észre a felnőttek. Csak engem. Hogy eltűntem, hogy bújtam.

Aztán megérkeztünk Berwick-be, a szerelőtől talán 20 perc autóval. Nagyon szép. Csendes kertvárosi környék. Tádé csengetett.

Én meg izgultam. Mert kutya ugatást hallottam és nem tudtam mire számíthatok. Lelki malac szemeim előtt láttam Tádé kis testét egy hatalmas kutya szájába… De nyílt az ajtó és egy igazán szép és kedves hölgy fogadott minket. Azt mondta, hogy a rajongónk… Megértjük.

Aztán jött a fenevad. Akinek neve is van. Lucy. Jujj annyira édes, mint mi. Egy nagyon barátságos és szép 9 éves magyar vizsla lány. Vannak ám neki is kis kedvencei. Egy rózsaszín majom például. Meg is néztük. Kimentünk a kertbe is játszani kicsit, csak Lucy nagyon izgatott volt, és alighanem be akarta kapni a fejemet. De Erika, a fentebb említett kedves hölgy, aki amúgy a Gábor felesége azt mondta neki hogy nem, és Lucy nem csinálta. Okos és szót fogad. Nem lehetne hogy elcseréljem Tádéra? Csak egy hétre. Komolyan. Olyan jó lenne!

Erika beszéljünk erről. 😀
Köszönjük a kávét, az autó szervizt Móni nevében is, Ő most úgy is szerelmes, hogy itthon a kocsi, és remélem találkozunk még!

Kedves többiek, Tádé rákeresett magára az interneten. Mert nem nyugodott bele hogy ő egér.
Hamarosan elmeséli mit fedezett fel.

Mazsola és Tádé

Sziasztok,

Mazsola vagyok, tudjátok a zöld kismalac sárga sapkában, aki mindig próbálja rendre utasítani a Tádét, de hát falra hányt borsó az én szavam.
Ma egy kicsit komolyabb témáról szeretnék írni, mert én amúgy is komoly vagyok. Legalább is Tádénál komolyabb. Nála végül is még a falra hányt borsó is komolyabb. De én így szeretem ám a bohókás kis testvéremet. Kicsit szeleburdi, feledékeny, felelőtlen nagyon rózsaszín, de az enyém. Az én Tesóm.

Ma, egy nem túl meleg vasárnapi reggelen elindultunk a Mornington Peninsula-ra. Ugyan is volt ott egy esemény a Sea Shepherd támogatásával, vagy sokkal inkább az ő szervezésük alatt. Szemetet gyűjtöttünk a parton. Úgy hívják hogy Beach Clean-up. Ez Rye-ban volt ami egy csodaszép település hófehér homokos öböl menti strandokkal.

Előtte azért bementünk Rosebud-ba, Móni kedvenc kávézójába egy reggelire és egy kávéra. Annyira cuki hely, a nevük Bethy’s Cafe. Betty és Paul a tulajdonosok, és annyira cukik, van egy kisbabájuk és hamarosan születni fog egy újabb. Amíg vártunk a kávéra és a reggelire Tádé mondta hogy játszunk Tic-tac-toe-t. Jó. Játszunk.
Ő nyert! De csak mert hagytam. De ezt ne mondjátok el neki, okés? Annyira cuki volt ahogy örült. Én egy nagyon jó nagytesó vagyok!

Aztán odaértünk Rye-ba. Tudjátok én nem is gondoltam volna, hogy ennyi ember ott lesz. Na előtte egy pár szó a Sea Shepherd-ről. Mert ők nem ám csak a tengeren bálnavadász hajókkal hadakozó sokak szemében őrültnek tűnő emberek, hanem olyan önkéntesek, akik elkötelezett vízi világ védők, ami azt jelenti, hogy a világ minden részen védik, óvjak és felveszik a harcot az illegális halászok, bálna vadászok, óceán szennyező kitermelésekkel szemben. Tüntetéseket  és petíciókat íratnak alá, hogy bezárathassanak  delfináriumokat, vízi világokat (sea worlds), ahol ici-pici tartályokban,  élethosszig tartó rabságra ítélik ezeket a csodálatos állatokat…
-Jajj Tadé, alig kapok levegőt, ha rá gondolok..
-Itt egy zacskó, lélegezz és nyugodj meg!!! Ha kiborulsz, nem tudsz mesélni!!!!
-Gondolj csak bele Tádé, ha mi is be lennénk zárva egy cipős dobozba…….

Ezek az emberek önkéntes alapon dolgoznak és a bevételi forrásuk csak az adományokból, saját termékeik (ami újra hasznosított papír, műanyag) eladásából származik. Illetve nagyon sok híres ember áll a kampányaik mellett, Brigitte Bardot, Steve Irvin, Bob Barker, John Paul DeJoria, A Sea Shepherd hajókat is róluk nevezték el. 
-Akkor fussunk Mazsola, vegyünk mi is gyorsan egy kulacsot, szedjünk jó sok szemetet, és remélem, a következő hajójuk Mazsola és Tadé lesz…

No és ma beach takarítás volt. Ledöbbentem, és szomorú vagyok! Az emberek többsége miért szemetel? Miért igénytelen magára és a környezetére? Mindent találtunk! Sörös kupakokat, cigi csikket, sok műanyagot, camping széket, sörös, üdítős dobozokat, jégkrém pálcikát, plastic bag-et, kötelet…. Emberek miért? Nem szép dolog szemetelni, ezt tanulja meg mindenki és légyszi a gyerekeiteknek is tanítsatok meg akárhol is éltek a világban. Én elhatároztam hogy minden egyes Sea Shepherd rendezvényen ami a közelembe lesz, ott leszek.

És tudjátok, hogy mi jó ebben nagyon? Hogy az egész önkéntes. Tudjátok, hogy mennyi ember jött és mentünk és tettük a dolgunkat? Képzeljétek el hogy még olyan emberek is odajöttek akik csak sétáltak a parton, és megláttak két szívó szálat felvették odahozták a zsákunkba és azt mondták ” We love your job” Aztán tovább mentek. A közös munka építi a közösséget.
Amikor összeszedtük a szemetet, egy sátorba vittük ahol ki kellett önteni és szelektíven szétválogatni. Meg tudjátok le is mérték és kaptunk érte tokeneket és be lehetett őket cserélni ebédre kávéra vagy sörre. De mi nem kértük ám, mert nem azért csináltuk, hanem azért mert tenni akartunk egy kicsivel többet.

Aztán vettünk ennivalót és képzeljétek csak úgy leültünk a fűbe és megettük, és mások is leültek a fűben és ettek beszélgettek nevettek, szólt a zene. Teljesen fesztivál érzésem volt. Élő zene is volt ám. És mindenki önkéntesként volt ott. Imádtam.

De nem csak Ausztráliában van ám Sea Shepherd, hanem otthon is megtaláljátok őket mint….

https://www.facebook.com/Delfinmosoly.DolphinSmile/

https://www.facebook.com/SeaShepherd.HU/

Kérlek Titeket ne legyetek szemetelő nem törődő emberek…

Üdvözlettel Mazsola és Tádé a két elkötelezett Sea Shepherd aktivista. #savethelife

És végezetül amit összeszedtünk:

The Mornington Peninsula Marine Debris team and our Sea Shepherd Dive partner Dive2U participated in the Seaside scavenge event at Rye on Sunday. The event was a great success, with over 270 amazing people helping with the clean-up and supporting the various stall holders.

The volume of litter collected was immense –

770 KGS WAS REMOVED FROM THIS BEACH!.

No one wants to go to the beach to sit amongst cigarette butts and plastic, and our marine life don’t want to live with it either

Some figures for the day

9800 cigarette butts

445 plastic bottles

610 aluminium cans

520 glass bottles

835 plastic bags (supermarket, dog poo)

893 pieces of plastic food wrapping (wrap, packets, containers)

689 plastic straws, cups and cutlery

247 pieces of hard plastic

300 metal bottle tops

80 plus metres of fishing line

112 balloons, rubber balls

4 flares

10 fireworks

3.5kgs of sparklers

4 gazeboo frames

Sziasztok,

Átgondoltam… Az úszni tanulok bejegyzésem címe nem teljesen fedi a valóságot. Sokkal inkább illett volna a „Tádé megpróbál nem belefulladni a vízbe”.
Itt a folytatás. De menjünk csak vissza a karácsonyhoz egy kicsit! Ugye mondtam, hogy Claudia megmentett engem a medencénél, mert Mazsola csak vihogott amíg én az életemért küzdöttem.
Aztán tudjátok amikor átmentünk Claudiához, nekünk is volt ám egy kis ajándék a fa alatt. Annyira izgatott voltam, hogy még a fogacskáimmal is téptem a csomagolást. Na és nem is hiszitek el hogy mit kaptunk…. Egy igazi rózsaszín flamingót. Olyan kis kedvenceknek valót. Fel lehet fújni, és lehet vele a vízben szörfözni. Na nézzétek, mutatom.

Mazsola is örült, de súgta a fülembe, hogy neki ez túl rózsaszínű. Aztán dehogy. Csak fél…
Fél, hogy vizes lesz.
Hát ezt azonnal ki kellett próbálnunk. December lévén az idő meglehetősen meleg, így elmentünk strandolni. De mi természetesen a nagy vízhez akartunk menni, mert mit nekünk nyugodt vizű öböl?! Cöcöcö, ilyen flamingóval én leszek Tádé,  a hullám szelídítő. Ez olyan indián név nem? Mint Hosszú Puska vagy Medveölő. Hullám szelídítő!  Majd a szörfös fiúk és lányok tőlem fogják eltanulni a technikát…
Aztán, amikor odaértünk a nagy vízhez akkora de akkora hullámok voltak, hogy egy kicsit meg is ijedtem, és amúgy is fejmosást kaptam hogy el fog vinni a víz és soha többé nem látom Mazsolát se senkit. Szomorúan de beláttam, hogy igazuk van. Nagyon lógattam a nózimat, de tudjátok voltak ott a parton hatalmas sziklák, amelyekbe a víz lyukakat vájt kialakítva kis medencéket. Én csak rock pool-nak hívom őket. Nagy örömömre ki is próbáltam a flamingómat, Mazsola ült a köveken és nézte ahogy imádom a napsütést a pancsolást és az új játékomat. Közben a hullámok csak úgy háborogtak a nagy vízben, de mi nem féltünk mert teljesen biztonságban éreztük magunkat. Szép látvány volt.

Aztán, amikor már a flamingó is megunta az úsztatást, akkor kicsit barangoltunk a parton, barlangásztunk, napoztunk.

Kitaláltam hogy szeretném megnézni mégiscsak az öböl nyugodt vizét. Hát azért az mégsem járja, hogy nem tudom az ajándékomat kipróbálni. Végül hazafele megálltunk egy helyen aminek az a neve, hogy Dromana és van ott beach.

Bár egész Ausztrália egy nagy beach. Azt tudtátok, hogy 1838-tól illegális volt úszni a nyilvános strandokon napközben és ezt a törvényt egészen 1902-ig alkalmazták? De ezt nem értem, akkor éjszaka lehetett úszni? Hát még jó, hogy nem az 1800-as elején érkeztünk ide. Amúgy is csak valami börtönhajóval jöhettünk volna akkor. De miért is akartak volna minket bezárni? Mi lett volna az ítélet? Hogy túl cukik vagyunk? Vagy a Mazsola nem elég morcos? Hah… Szeretjük a 21. századot, annak minden találmányával együtt! Lásd rózsaszín flamingó és internet! Mazsola dobott egy hátast a dumámtól. Megértem, van szövegem.

Szóval az öböl nagyon szép. Türkiz kék víz, selymes kis hullámok. Tudjátok rájöttem, hogy ez az én világom. Ringatózni a lágy hullámokon, élvezni a napsütést, dalolászni, halakat nézegetni, amik ezüstösen csillognak a napfénytől a kristálytiszta vízben. Ülni a köveken és nézni a vizet! Nagyon relaxos. Figyelitek ugye hogy már csak törjük a magyart! Relaxos!

Teljesen felbátorodtam! Jól bemerészkedtem a vízbe. Mazsola arcán láttam a rémületet, de nem foglalkoztam vele, mert én csak kacagtam és viháncoltam, és sikongattam. Mondtam a flamingónak hogy gyorsabban gyorsabban, „gyihaaaa” jupiii, itt jön a hullám… Gyerünk menjünk neki… Ez azzzzz!

Hopika… Baleset történt! Túlzásba vittem a vadulást. Felfordultunk! De sebaj, kicsit csípte a szemem a sós víz, teljesen eláztam és homok ment a számba. De nem sírtam ám. Kicsit megijedtem. Láttam ahogy Mazsola fut a töpszli lábaival, és rémület van az arcán. Na nekem ezután nem lehetett. Kérdezte is, hogy „Tádé-Tádé jól vagy?”
Én meg mondtam neki „-Miért ne lennék? Tökéletes partot érés volt, igy terveztem.”
A végén megint dob egy hátast. De láttam ám, hogy megnyugodott.

Levontam a tanulságot. Nem tudok úszni, se hullám lovagolni, ellenben tökre cuki vagyok. A sós víz nem finom és a homok sem amikor csikorog a fogaim között. De Flamingóval jól éreztük magunkat, Mazsolával egy kicsit még diskuráltunk a köveken amíg felszáradtam.

Aztán hazajöttünk, és volt pancsi!

Claudia köszönjük szépen a flamingót!

Kedves Olvasóim, sokat törtem a buksimat azon, hogy mi legyen flamingó neve… Hiszen már ő is barát lett és nekünk is van nevünk. Minket sem csak malacnak hívnak. Jó, engem néha Mazsola kisegérnek hív, de hát a tesóm… Neki szabad! Szóval kérlek írjatok pár ötletet kommentben a Mágikus Horgolótűk Facebook oldalára a megosztás alá azzal kapcsolatban, hogy mi legyen Flamingó neve! Köszönjük a segítséget és azt hogy nyomon követitek az életünket!

A következő bejegyzésben komolyabb témával jelentkezünk. Mazsola fogja írni és csak egy szót árulhatok el ( na jó, kettőt). Sea Shepherd! Coming soon.

Sziasztok,

Elmesélek egy történetet, mégpedig arról hogy hogyan lettem a víz szerelmese. Mazsola folyton itt kuncog. Még csak Január 1. van és nekem már elegem van belőle. Ez az év is hosszú lesz…

Ez a történet még tavaly kezdődött egy meglehetősen forró decemberi végi napon! Csak pislogok a kis szemeimmel mert nehéz összeegyeztetnem a decembert és a forróságot. Azt tudtátok, hogy az ausztrál Alpokban évente több hó esik mint Svájcban?! Döbbenet ez a kettősség ami ezt az országot jellemzi. Na mindegy. Itt ahol lakunk van egy medence. Ami nagyon jó mindenkinek, de főként nekünk. Na jó Mazsolának nem annyira de nem is tudom miért fél ennyire a víztől. Szóval napozgattunk…

Mazsola süttette a hasikáját, én izegtem és mozogtam, és mondtam Neki:

-Te Mazsola, nem gondolod, hogy nagyon süt ez a nap?
-Nem gondolom Tádé.
-És azt sem gondolod, hogy túl meleg van?
-Nem Tádé, azt sem gondolom.
-De Mazsola figy….
-Tádé, hát csodálkozol, hogy egérkénk hívlak? Folyton csak cincogsz a kis orrhangoddal és nem hagysz napozni. Felmegy tőled a vérnyomásom.
-Jaj Mazsola azt nem szeretném. De figyi, szeretnék bemenni a vízbe! Segítenél?
-Hát miért nem ezzel kezdted?? Persze, hogy segítek. Még a végén belefulladsz a vízbe. De Tádé… Te nem is tudsz úszni…
-Ja ez igaz… De van egy tervem…
-Tádé ez rosszul hangzik, nagyon rosszul.
-Nem, dehogy is. Figyelj a lányok most úgy is beszélgetnek, te ellopod az egyikőjük papucsát, ha lehet a jobbost, én meg jól ráugrok és huss bele a vízbe.
-Az első kérdésedre a válaszom az, hogy való igaz Tádé ez a nap nagyon süt, és azt hiszem a kis buksidat meg is sütötte. Én nem lopok el semmit. Megörültél? Szobafogságot kapunk.
-Dehogy kapunk. Mi cukik vagyunk. És ez nem lopás, csak kölcsön vettük. Azt mondtad segítesz, vegyük kölcsön együtt!
-Bajt hozol a fejemre Tádé, de tényleg megígértem és az nem szép dolog ha nem tartjuk be az ígéreteket!

– Jupiiiiii nézd Mazsola, benne vagyok  a vízben! Olyan kellemes, és egyáltalán nem is félek ám. De jó hogy kölcsön vettük a papucsot! Mosolygok Mazsola, Csináld a fotókat!

– Oké Tádé, csak ne evezz a kis kezeiddel annyira, nehogy baj legyen.
– Jaj nem lesz baj, ne aggódj folyton.
– Tádé ki kellene jönnöd, mert nem érlek már el és a szél is fúj egy kicsit.
-Jövök Mazsola csak tudod olyan nehéz ezekkel a kis kezekkel. És óóó jajjj, mi ez Mazsola? Azt hiszem kicsit eldőlök…

-Haha Tádé, sosem hallgatsz rám!
-Ne röhögj Mazsola hanem dobd a mentőmellényt, vagy az mentőúszógumit, vagy hívd a parti őrséget…
-Parti őrség tetszene igaz?? Mosolyogj… fotó készül.
-Gonosz vagy Mazsola!!! Claudia segíts!!!!

Hát így esett meg ez az eset, hogy elkötöttük –bocsánat, kölcsönvettük a papucsot – és azzal próbáltam a vízen maradni, kevés sikerrel. Mazsola jól kinevetett, én majdnem megfulladtam, és Claudiának kellett szólnom aki megmentett és szépen megtörölgetett, és megszárítgatott.

Remélem elbeszélget Mazsola fejével. Senkit nem hagyunk hátra. Ez nem volt szép Mazsola.
Móni meg azt mondta, ez csak víz. Hát ő sem volt túl kedves. Szerintem Mazsolával egy követ fújnak.

De Claudia nagyon kedves volt és azt mondta, hogy ne aggódjak, mert Ő kitalált valamit! Hát én meg csak hüppögve álltam a medence szélénél és mondtam hogy “-jó ennek igazán örülök. “

És ezt a következő bejegyzésünkben el is meséljük.

Száradok.

Sziasztok,

Itt vagyunk újra. El kell mondjam rettenetesen fáradtak vagyunk. A sok jövés és menés, és mind ezek mellett cukinak is lennünk kell. Sőt néha extra cukik kell, hogy legyünk… És a cukiság fárasztó! Ma én, Mazsola fogok nektek beszámolni a napunkról és az eseményekről. Mert Tádé megőrült. Megszagolt valami virágot és azóta méhecskének képzeli magát. Zümmög, és repked (persze nem, mert nincs szárnya, de ő azt hiszi) és néha a nem létező fullánkjával fenyeget… Nem úgy van ám hogy itt csak megeszünk és megfogdosunk dolgokat, meg megszagolgatunk. Tudtátok, hogy több mint 700 fajta eukaliptusz fa él itt Ausztráliában és csak pár fajta él az országon kívül? Ezek a fák folyamatosan párologtatnak szóval az eukaliptusz erdők úgy néznek ki, mintha szmog lenne mindig, és messziről nézve mindig kék a levegő körülöttük. Gondoltam rá, hogy Tádé talán elrágcsált pár levelet, de akkor nem ugrándozna és hallucinálná magát méhecskének, sokkal inkább aludna 22-23 órán keresztül mint a koalák. Lehet, hogy kellene egy kis eukaliptusz levelet csempésznem a reggelijébe… Hmmm. Elgondolkodtató. De sajnos az eukaliptusz fa levele csak a koalák számára fogyasztható. Tádé hasikája csikarna tőle, azt pedig nem szeretném.

Ma reggel elmentünk virágot venni. A Banningsba ami egy DIY –Do It Yourself bolt, ilyen Praktiker szerű. Megveszel minden jót csilliárd dollárért és lefested, megszereled, elvágod, felteszed, beteszed stb… De nekünk ezzel semmi dolgunk, mi cukik vagyunk minket kiszolgálnak nem kell magunknak csinálni dolgokat.

Egyébként mi Edithvale-ben lakunk, az Edithvale Road-on. Hát ezt nem nehéz megjegyezni. Ez a kép a házunk elött készült.  

Aztán lementünk az autóhoz a mély garázsba. Az a hely kicsit félelmetes ám, de jó erősen megfogtam Tádé kezét hogy ne féljen, és már rendben is voltunk.

Jajj azok a szép virágok a Bunningsban… Én Mazsola egy kisfiú vagyok, de a sok szép színes virág engem teljesen elkápráztatott. Próbáltam lefotózni őket hogy ti is lássátok, de mit gondoltok ki ugrott a képbe állandóan??? Igen. Helyes válasz. Ez a kis róka képű Tádé. Ha nem rózsa színű lenne simán elmenne rókának. Szerintetek? Vettünk paradicsom palántát, meg petúniát, meg kis kék és fehér virágokat is, és mi majd segítünk kertészkedni is. Mini garden építésbe fogunk, mert a kicsi kezekkel csak kicsi kertet lehet építeni. Szerintem. Jajj és vettünk sok sok növény védőszert. Mert a sok whitefly (fejlődik az angolunk) megeszi a növénykéket. Hát ezt nem hagyhatjuk.

A part, vagyis a kis víz, kb. 10 perc séta gyalog, de mivel mással is lehetne sétálni talán kettes létrával? De buta vagy Mazsola…  és 1 perc autóval. De nekünk van ám medencénk ahol a víz nem csípi ki a szemünket. Mert az óceán és az öböl vize olyan sós, mint a veszedelem. Milyen sós is a veszedelem? Hm.. nagyon sós. Utáljuk. És a víz is hideg. A medencében meg nem az. Ma 36 fok volt, gondolhatjátok hogy a napunk nagy részét a medence partján töltöttük miután megjöttünk a virág vásárlásból. Jól áll a kék szín a zöld színemhez. Jaj csak le ne égjek. Hol a naptej? És kell egy napszemüveg is. Csak hogy menő legyek… Tádénak meg egy kalap. Kicsi még, nagyon megsüti  nap. Aggódom érte.

Tádé pedig szeretne megtanulni úszni. Annyira megtetszett neki a medence. Nekem már az sem tetszett, amikor a nagy víznél kissé nedvesek lettünk. Szóval én majd nézem Tádét a medence széléről. És nevetek. Megígérem hogy fogtok kapni képeket. 😀

Mazsola & Tádé

Sziasztok,

Ma volt egy laza csajos napunk. Mazsolát otthon hagytuk. Amúgy sem volt túl jó hangulatban, és azt mondta inkább olvasna egy könyvet.

Mindenhova együtt megyünk, szóval kicsit furcsa volt ez így, de nem lehet mindig egymás nyakán lógni. Délután megint elmentünk abba a kávézóba a fiúkhoz. Most nem voltak sokan. Szerettem volna inni egy kávét, de hát én nem beszélek angolul. Én csak a cukiság nyelvén beszélek. Nagyon izgultam, hogy mi lesz és hogyan fognak megérteni, és Manuel akivel már találkoztam nem volt ott… Csak egy másik fiú volt ott akit még igazából sosem láttam. Csak most. Messziről. De kedvesnek tűnt. Összeszedtem minden bátorságomat, a kis szívem csak úgy dobogott, elé álltam és azt mondtam Neki:
„- Szia, Tádénak hívnak, nagyon kicsi vagyok és nagyon rózsaszín és szeretnék egy nagy kapucsínót.”
Igazából kicsit szerettem volna, csak rózsaszín lányos zavaromban félremondtam. Daniel, mert így hívjak a fiút, pedig megkérdezte, hogy  “Nagyot?” Biztos gondolta, hogy vajon hova fér bele egy ilyen kicsi kedvencbe egy nagy kapucsínó??? Én pedig gyorsan kijavítottam, hogy neeeeem, kicsit kérek. De láttam ám, hogy ő is meglepődött, amikor meglátott. Szerintem azért, mert ilyen cuki kis kedvenccel mint én, nem mindennap találkozik az ember. A kezdeti kommunikációs nehézségek után még azt is megengedte, hogy odaüljek a kávégép tetejére, és nézzem ahogy csinálja az italomat.

Aztán kicsit beszélgettünk és megtudtam, hogy ő ausztrál és az apukája Görögországból jött, az anyukája pedig Csehországból. Van 2 testvére, akiket annyira szeret, mint én a Mazsolát, és sok időt tölt a családjával. Tudjátok ez a Daniel egy nagyon jó fiú, kedves és aranyos, és nagyon finom kávét készít. Már tudom, hogy a Móni miért szeret ide jönni. Ebben a kávézóban a fiúk mindig vidámak és mosolyognak. Nekünk nincs rossz kedvünk sosem, de ha lenne akkor csak ők tudnának felvidítani minket. Azt is megtudtam, hogy Daniel szereti a zenét és tud zenélni is. Szerintem majd meg is tanítom magyar dalokra meg szavakra. Már énekeltem neki a kávégép tetején ülve. Biztosan viccesnek találta, mert nagyon nevetett. Tudjátok az az igazság hogy a kávé összehozza az embereket. Természetesen nekem annyival könnyebb a helyzetem, hogy cuki vagyok és tudom hogy Daniel is nagyon aranyosnak talált. 

Elmeséltem neki, hogy nem olyan régen érkeztünk most fedezzük fel Ausztráliát, és milyen furcsa, hogy az emberek itt ennyit kávéznak. Tudjátok mit mondott? Hogy Melbourne kávébab behozatalának mennyisége az elmúlt évtizedben 780%-al nőtt! Hát én leszédültem a kávégép tetejéről és lepottyantam a pénztárgéphez. Az nagyon sok. Szerintem kávézót kellene nyitnunk. Biztos, hogy Daniel ott dolgozna, mert ez a fiú nem csak hogy finom kávét főz, de még okos is. Képzeljétek el hogy amikor szerettem volna fizetni akkor nem engedte meg. Visszaadta a kicsi kezembe a pénzemet, és azt mondta hogy ez a kávé egy karácsonyi kávé. Ajándék. Ez annyira de annyira kedves tőle… ☺ Szerintem ez már barátság. 

A végén még bohóckodtunk kicsit, és buksi simit is kaptam. Olyan nagyon féltem megszólítani Őt, de tudjátok mi a helyzet? Ha kedvesek vagyunk, és mosolygunk másokra akkor mi is ezt kapjuk vissza. Mindig legyünk határozottak, még ha kicsik vagyunk akkor is. Szóval szerintem soha ne féljünk kialakítani új kapcsolatokat, ismeretségeket, barátságokat, szerelmeket, mert az emberek igen is jók, és szükségük van cukiságra, szeretetre. Mazsola, és a többi kis kedvenc akik ugyan onnan jöttek ahonnan mi ezt mind-mind meg tudjuk adni. #love #peace
Ez volt Tádé napi bölcsessége. 

Daniel, thank you for the wonderful afternoon and the perfect coffee.
Xoxo Tádé

Coming soon: Tádé úszni tanul, kevés sikerrel. 😀

Hát most következik az amire minden kisgyerek, nagy gyerek, és felnőtt vár. Az ajándékozás. Illetve annak az elmesélése, ami akkor történt, amikor az ajándékokat bontottuk.

Az ajándékokat mindenki szereti. És a legjobb hogy ezt az időt a családunkkal és a barátainkkal tölthetjük mint például én Mazsolával.

Nézzétek csak meg a Karácsonyfánkat. Ugye milyen szép? Csillog és villog és nagyon cuki. Judit csinálta ám, mert mi nem tudtuk volna feldíszíteni olyan hatalmas. Judit a mi itteni Mamánk amúgy.

Aztán ahogy pózoltunk a fenyőfával és az ajándékokkal valamire figyelmes lettem. Így szóltam Mazsolához:

-Figyelj Mazsola, ebben a dobozba van valami…

-De Tádé hogyne lenne, hiszen ez egy karácsonyi ajándék. Tudod, azoknak az a lényege, hogy van bennük valami. Kis cukorka, csokika ilyesmi..

– Nem Mazsola, tényleg van benne valami… Hallom. Motoszkál. Nem érted. Valami élő.

– Szórakozol velem Tádé? Nem április van ám hanem december. Talán megsütött a nap?

– De hallom Mazsolaaaaa….

-Ahh ugyan… Csak képzelődsz.

– Jó! Ha azt hiszed megőrültem akkor tessék.. Bebizonyítom, hogy igen is van ebben a dobozban valami. Ez a valami pedig folyamatosan motoszkál.

-Tádé neeee, kikapunk! Meg fogják látni a felnőttek! Mit csinálsz te őrült? Még a végén leesel.

-Mazsolaaaa segíts… Megütöttem az orrocskámat.

– Tádé Tádé… Én megmondtam, de te sosem hallgatsz rám.  Te fogod megmagyarázni hogy mi történt, én semmit sem láttam, pont pislantottam.

– Mazsola, ha befejezted az oktatást kiszabadítanál? Ha ferde marad az orrocskám akkor az a te lelkeden fog száradni! Légyszi naaaa, segítenél és megnéznénk végre mi van a dobozban ami motoszkált…

-Na gyere te rózsaszín kisegér… Állandóan csak a rosszaság az!

– Kikérem magamnak, én nem vagyok eg….Mazsolaaaa, ez meg ki??? Én félek…

-Hát Tádé, én nem tudom hogy ez mi? De sokkal inkább Ki?! Szerintem nem kell félned. Nem ismer minket, és biztosan ugyan úgy fél tőlünk mint ahogyan Te félsz Tőle.

-Igen Mazsola, de én erre nem számítottam. Minket néz… Látod? A szemeivel csak úgy bámul.

-Jajj Tádé, hát persze hogy néz. Mert kíváncsi. Te nem vagy kíváncsi rá?

-De igen vagyok. Nagyon kíváncsi vagyok.

-Nos, akkor talán oda kellene menned és mondani valamit

-De mit mondhatnék Mazsola? Ő idegen.

-Hát Tádé, először csak köszönj Neki, és talán mond meg a nevedet. Aztán Ő is megfogja mondani a nevét és már nem is lesz idegen, és te sem neki.

-Jajj Mazsola te olyan okos vagy. Hát jól van. Odamegyek. Most indulok….

-Szia, én Tádé vagyok, a tesóm szerint egy rózsaszín egér, de igazából manó vagyok. Te ki vagy?

-Szia, én Maci vagyok és most érkeztem a Mikulással, és nem tudom hogy hová kerültem.

– Jajj Maci de szép neved van. Egy percig sem kell aggódnod, itt jó helyen vagy és a felnőttek is nagyon kedvesek. Leszünk barátok? Mert mi már nem vagyunk idegenek, mert bemutatkoztunk. Na gyere ki abból a dobozból, itt kint sokkal színesebb a világ. Bemutatlak a tesómnak gyere!

-Oké, jövök is! Nekem még sosem volt igazi barátom. Szerintem lehetünk akkor barátok…

-Mazsola nézd, Ő itt Maci! Maci ő pedig a tesóm Mazsola.

-Szia Maci. Örülök hogy itt vagy velünk. Öleljük meg egymást jó? Mert az olyan cuki. Te kinek vagy a kis kedvence?

-Hát tudjátok én egy kisbabához jöttem, de Ő még nem született meg. Addig amíg nem lehetek az ő kis kedvence, addig az anyukája vigyáz rám. De már nagyon várom hogy kis kedvenc legyek.

-Jajj Maci ez tök izgalmas. Küldesz majd képet?

– Igen, hát hogyne. Azt mondták Sydneybe kell mennem, ez akkor most Sydney?

– Nem Maci, ez Melbourne, de ez is jó hely ám. És ne szomorkodj amiért nem maradhatsz itt. Találkozunk hamarosan, mert mi is megyünk ám Sydney-be 3 hónap múlva. Addigra járj körbe mindent és majd mutasd meg nekünk a legszuperebb helyeket jó?

– Oké Tádé, szerintem menni fog. Figyi Tádé, ki az a két kis gombóc ott távolabb?

– Gombóc?? Jaaa Ők?! Na gyertek ide ti is Hó és Pihe, itt van Maci, most érkezett! Olyan jó, hogy így mind együtt vagyunk nem gondoljátok!? Ünnepeljünk! Azt hogy együtt vagyunk, hogy barátok vagyunk és hogy Karácsony van!

-Mazsola?

-Igen Tádé?

-Tudod mi a legszebb ajándék amit ma kaptam?

-Nem Tádé, de valószínűleg meg fogom tudni, mert elmondod.

-Hát Te vagy Mazsola, meg Maci, és Hó meg Pihe! A barátság, meg az, hogy egymáshoz tartozunk és itt vagyunk egymásnak. Ez a legszebb ajándék Mazsola.

-Nagyon Kedves vagy Tádé. Szeretlek.

-Én is szeretek Mazsola, Boldog Karácsonyt.

-Boldog Karácsonyt Kisegér.