Sziasztok,
Mivel a hétvége nagyon szép napos volt, ezért Kockásfülű nyúllal felkerekedtünk és elmentünk virág látogatóba. Ezúttal oda mentünk ahol még én sem voltam, tehát minden új volt nekem is.
A Királyi Botanikus Kertet (Royal Botanic Garden) látogattuk meg bent a városban. A nevére igen csak méltó kert megérdemli a Királyi jelzőt. Mazsola otthon betegeskedik. Fáj a torka. Én meg mondtam neki, hogy sok lesz az a jégkrém. Persze ő nem hallgatott rám, azt hitte meg akarom enni előle. Hát persze, hogy meg akartam, de ő nem osztotta meg. Látjátok így jár aki irigy. Most otthon fekszik és Manócska ápolja Wasa-bee pedig a második vödör mézzel fordul a félszigetről, mert a méz és a tea nagyon jó együtt a torokfájásra.
Na de kezdjük is a mesénket. Tudjátok a Botanikus kert egy igazán szép és lenyűgöző hatalmas zöld terület a város közepén a felhőkarcolók között. Ha nem tudnám hogy Melbourne-ben vagyunk akkor azt hinném ez New York a Central Park-al. Na jó csak vicceltem.
Ennek a kertnek két része van, a Cranbourne-i és ez amit mi is meglátogattunk, a Melbourne-i.
1846-ban alapították és van vagy 36 hektár. Be sem tudtuk járni a kicsi lábainkkal hiszen közel 50 ezer növény található itt, 8500 különböző faj és van vagy 30 terület ahol ezeket meg lehet nézni. Például Kockásnak nagyon tetszett az úgynevezett Arid-garden ami kifejezetten csak kaktuszokból állt. Nekem az esőerdős rész sokkal jobban tetszett a nagy pálmákkal és bambuszokkal.
Az információnál fel is markoltunk egy térképet nehogy eltévedjünk. Rögtön az első hely ahova bementünk egy cuki zöldséges kert volt. Kicsit össze is zavarodtunk mert ez nem volt rajta a térképen.
Mi bajunk lehet, bementünk. Volt ott paradicsom, tök, és sok virág. Meg sok méhecske. Meg kérdeztem párat hogy „-Ne haragudj, te vagy Wasa-bee? Vagy te? Esetleg Te?” Jaj olyan egyformák ezek a méhek én nem is tudom hogy ismerik fel egymást. Aztán hirtelen megláttam egy fura alakot.
Úgy nézett ki mint Óz a nagy varázsló. Azonnal ránéztem a lábaimra. Huuh nincs piros cipellő. Rendben akkor nem csoda országban vagyok.
„Szia, te ki vagy?”- kérdeztem. Nincs válasz!
„Khm-khm! Csókolom bácsi, én Tádé vagyok, ez pedig a barátom Kockásfülű Nyúl”- mondtam kicsit hangosabban.
-Oh ne haragudj Kedvesem, de olyan kicsi vagy és vékony a hangod, alig hallottalak. Mit csinálsz te itt? –kérdezte a fura figura
-Mi kirándulunk a barátommal és bejöttünk ebbe a kertbe. Kockás kergeti a méheket, de hiába mondtam neki hogy nincs itt a méhecske barátunk. Te is kirándulsz? -kérdeztem
-Nem kedvesem, én itt lakom és itt is dolgozom. Rémisztő a nevem és a palántákra vigyázok.
-Nahát…. De te nem is vagy olyan rémisztő, kit rémisztesz meg?! – kérdeztem
-Tudod Tádé én egy madárijesztő vagyok.
-Aztaaaaa….” –ámuldoztam – és mond csak mit csinál egy madárijesztő?
-Tudod mi itt állunk a kertbe, néhányunk a határban és nap nap után nézzük a kék eget. A madarakat riasztjuk el. Ők megeszik a termést. Félelmetes hírünk gyorsan terjed a tavaszi szél szárnyán, ezért a tollas éhenkórász népség messze elkerüli a környéket. –mondta kicsit szomorúan.
-De… akkor te egész nap egyedül vagy? –kérdeztem
-Többnyire, de van hogy bejönnek ide mások is, gyerekek felnőttek. Látod itt vannak a méhek is, de ők inkább csak dolgoznak. Rajtam nincs virág, nem vagyok érdekes számukra.
-Hát nem valami izgalmas az életed Rémisztő.
-Cseppet se aggódj miattam. Van egy barátom képzeld. Egy madár.
– Egy madár? De hiszen őket rémiszted. – néztem bután
– Igen de ez a madár nem fél. Sőt egy kicsit talán pimasz is volt az elején. De aztán jól össze barátkoztunk. Ő hozza a híreket mit történik a nagy világban, én pedig nem rémisztgetem… Tudod Tádé, néha furcsa barátságok tudnak köttetni. Van aki furcsa és rémisztő, de nagyon kedves és odaadó. Aztán van, aki amolyan szemtelen, hitvány de ha jól bánunk vele akkor mindenkit meg lehet szelídíteni. Ha majd egyszer sok időd lesz olvass a Kis Hercegről és a Rókájáról. Meglásd érdekes mese.
– Értem Rémisztő, köszönöm hogy ilyen kedves voltál és nem rémisztettél meg. Biztosan vissza fogunk még jönni és meglátogatunk, elhozom a tesómat is Mazsolát.
– Rendben Tádé, gyertek csak. De most menjetek, nézzétek meg a kertet. Kánya a barátom azt mesélte hogy nagyon szép. – mondta Rémisztő.
-Szia Rémisztő, jó munkát.
-Kockás?! Kockáááás! Ahh hát itt vagy- Mond csak mit csinálsz te itt?
-Ő… csak megvizsgáltam közelebbről a virágot. Tuti nem bánja. Még te is beleférnél mellém.
– Na zsupsz ki onnan Kockásfülű barátom. Megyünk megnézzük a vulkánt!
A Guilfoyle’s Volcano az nem egy igazi vulkán ám. 1876-ban építettek és víztározó volt tulajdonképpen. A városra szép kilátás nyílik, a víz közepén pedig van egy lebegő sziget amin sok növény él. Körben, ahogy fel kellett menni a vízhez, kaktuszok láthatók és minden olyan növény, aminek kevés víz igénye van. Nem tagadom ezek a kaktuszok igazán szépek, és most virágoznak. Kockás azt mondta neki a kaktusz a kedvence. Nekem kicsit szúrósak, de sebaj. ☺
Tovább haladva elértünk a Herb Gardenbe ahol találtunk egy igazi napórát. Tiszta vicces volt. Felmásztunk rá. Próbáltuk leolvasni de a telefon kinézőjét egyszerűbbnek tűnt leolvasni. Így hát hagytuk a napórát másra.
Viszont a Herb garden érdekes volt. Csomó zöld fűszert láttunk és nem is tudtam hogy van vadon élő menta, meg rozmaring és miegymás. Csoda jó illat volt ott. Kedvem támadt volna bele dörgölőzni a jó illatba. De nem lehet, a természetet óvni kell.
Majd Kockásfülű összetalálkozott az Arid-gardenben egy kaktusszal. Alighanem rossz napja volt mert össze vissza szurkálta a kockás füleit. Ő pedig csak sziszegett, jajgatott, és kérte hogy engedje el. Jajj Kockás de buta vagy, nem minden kaktusz olyan barátságos mint a vulkánnál lévő nagy gombóc kaktuszok.
Mondtam Kockásnak hogy elviszem egy finom ételek kínáló étterembe ha végre dűlőre jut Szúróssal és elengedik egymást. Hiába, a kaktusz az kaktusz, nem tudja megtagadni önmagát. Aztán nagy nehezen kiszabadult és elindulhattunk végre enni.
Farkas éhesek voltunk. Betértünk az Etto Pasta Bar-ba ahol isteni finom olasz tésztákat árulnak. Meg pizzát. Mi rendeltünk egy Bazsalikomos-pestós tésztát amit hipp-hopp befaltunk.
Na de nem úgy van ám az hogy egy pizzát nem kóstolunk meg. Kirúgtunk a hámból, és rendeltünk egy sonkás pizzát is. Kissé kerekedett a szemünk amikor kihozták, de jó magyar kiskedvenc létünkre csak nem hagyhatjuk a népet szégyenbe. Megesszük.
Így is történt. Degeszre ettük a hasikánkat. Haza sem akartunk menni. Ott helyben el tudnunk volna aludni. Kidőltünk teljesen.
Puszi
Kockás és Tádé.