Leírás
Tóthné Herner Rita, Ritánti
Mosolygós Karácsony Manó módra
Már régóta éltek a fákon, jobban mondva a fagyöngyökben laktak. Kisebb nagyobb fagyöngyökben, attól függően, hogy mekkora tiszteletnek örvendtek egymás között, de ne gondold, hogy a tekintélyesebbek nagyban laktak, nem! A fiatalok, akiknek még minden új volt, ők laktak nagy fagyöngylakásban, annyi holmijuk volt alig fértek el. Minden nap találtak valami szépet, amit hazavittek. Talán éppen egy idősebb társuktól kapták, akik mindenüket szétosztották, mert tudták mi az igazán fontos, a szeretet, és a mosoly, ami mindig nálad lehet. J Ja! Hogy kikről beszélek, hát a manókról, a Mosolymanókról!
Most is ott ültek hárman a nagy nyárfa szélső ágán, éppen az út fölött. Szekér közeledett a poros úton. Egy lovacska vontatta, nehéz volt neki, földig lógó orral húzta rakományát.
– Hát én ezt nem bírom tovább – szólt a legfiatalabb manó, Ághegy.
– Igen valamit tenni kell, Ághegynek igaza van – vágta rá Pereszke.
– Soha sem mosolyognak, nagyon nyomhatja őket valami – állapította meg Pázsit.
A szekér egyre közelebb ért, és valóban a bakon ülő ember szája is lefelé görbült a bajusza alatt. A lovacska lehajtott fejjel húzta a megpakolt szénás kocsit. Még a kerekek is nyikorogtak, illetve, sírtak.
Az elhatározást tett követte, nem is tudták mit tesznek, milyen messze kerülnek otthonuktól, már ugrottak is a széna tetejére. – Ennek a végére kell járni, nem jól van az, hogy a nagyok népe szomorú, sosem nevet. – mondogatták mindhárman.
Kanyargós úton érkeztek a városba, hol jobbra, hol balra dőlt a szekér, ám manóink mindenen nevettek, jókedvűek voltak. Ki tudja, talán ragad az emberekre is egy kis vidámság. A szekér egy nagy udvarban állt meg, kis barátaink hamar leugrottak, szaladtak a bokrok alá. „Fák tövében bokrok alatt, Manó népség gyorsan halad.” – tartotta a manó mondás. Egy este alatt bejárták a környéket, és hamar kiderítették, nagy a baj. Még az állatok is szomorúak, hallgatnak. Eltűnt a vidámság, kacagás, helyette csönd, és szúrós tekintetek. Elhatározták, hazaviszik a hírt, a bölcs manók majd segítenek. Meghúzták magukat a diófa alsó ágain, az első napsugarakkal keltek. Mire a szénás kocsi elindult a mezőre új rakományért, már fent voltak a bakon a kocsis mellett. Izgalomra semmi ok, a manókat csak a gyerekek látják, a felnőttek már nem is emlékeznek rájuk, főleg a szomorúak. Pereszke egy kavicsot dugott a kocsis zsebébe. Ahogy zötykölődtek megérezte Mihály bácsi a kavicsot. Kivette és nagyot nézett – Hát ez meg hogy került ide! Teringettét! A fehér kavics szinte világított öreg, barna kezében. – Hazaviszem Pankának – határozta el gyorsan és visszatette a zsebébe. Nem is sejtették manóink mekkora öröm forrása lesz ez a kicsi kavics.
A nyárfánál leugrottak, hazaszaladtak, összehívták a Manó tanácsot. Száz manó is elmondta tapasztalatait. Fontos döntés született – Meg kell tanítani az embereket adni, és elfogadni – mondta ki Bibircs, a legidősebb manó. Kijelölték a tizenhárom manóból álló küldöttséget, akik vállalták, Luca napig (december 13.) mosolyt hoznak az emberek arcára. Nagy vidámsággal és énekszóval kísérték őket a nyárfa szélső ágához, ahol a manók, az este hazatérő szekérre ugrottak nagy gyakorlattal. Már olyan könnyen ment, mintha csak buszra szálltak volna fel.
A városba érve megegyeztek, a berkenye bokor lesz szállásuk, esténként egyeztetnek a sikereikről. Egyenként leugrottak, megoldani való probléma után néztek.
Pázsit, Mihály bácsiéknál ténykedett. Apró csipkebogyó ágat tett az ablakpárkányra. Panka megtalálta, boldogan vitte be édesanyjának, nagyapjától kapott fehér kavics mellé tette az asztalkájára. Minden reggel ránézett, napról napra mosolygósabbá vált, – jön a karácsony, már nagyon várta.
Ághegy egy kisfiú ablakára rajzolt jégvirágokat. Reggel kacagás töltötte be a házat. Pereszke egy iszalag száraz szárát tekerte az udvaron álló fenyőcsemete köré, olyan volt, hogy egy igazi karácsonyfa is megirigyelte volna. A gyerekek vidáman táncolták körbe a pici fenyőfát. Az apró mesterek sikerrel jártak. A szárítóköteleken teletömték dióval a zoknikat, a madárijesztő kalapjába fenyőágat tűztek, még sok hasonló vidámságot cselekedtek. Az emberi szívek lassan engedtek fel.
A piacon az asszonyok a karácsonyi ebédről beszéltek, finomságok receptjeit osztották meg egymással. Ahogy közeledett a karácsony a gyerekek több mesét hallgathattak, a cicák és kutyusok több simogatást kaptak. A lelküket megérintette a szeretet, és adni akartak. Eszükbe jutott, a Karácsony a szeretet ünnepe, Mennyei Atyánk elküldte Fiát, mert úgy szerette a világot. Az emberek szeretni kezdték magukat és egymást. Túlcsordult bennük a szeretet, adni akartak a másiknak is belőle.
Mihály bácsi és Panka apukája elmentek fenyőfáért az erdőbe. Két fát is találtak, az egyik szobába való volt, a másik óriási. – Jó lesz a Fő térre, Ő lesz „Mindenki karácsonyfája” – örvendezett a két férfi. Fel is állították a fát a téren mindenki vitt rá díszeket, olyan szép lett, még a szomszéd városkából is eljöttek, hogy láthassák.
Elérkezett az idő, amikor felállították az otthoni fákat. Pankáéknál közösen díszítették fel a fát és a házat. A kislány hajtogatta papírdíszek is felkerültek a pompás fenyőre. Az ablakban a gyertyák hirdették, itt a Karácsony!
A főtéren összejött a városka apraja-nagyja. – „Boldog Karácsonyt!” – hangzott minden felől. Együtt táncoltak a gyerekek, felnőttek. A láthatatlan manók nagyokat füttyentettek egymásnak, tapsoltak örömükben.
A körtánctól fáradtan hazafelé sétálva, Panka a szülei között ment, és hazaérve, egy pillanatra észrevett egy furcsa kisfiút, a diófán ült lábát lóbálva, kezében olyan ágat tartott, mint amilyen az ablakpárkányra pottyant… pottyant? Már tudom, ő tette oda! – suttogta.
A küszöbön Negró a fekete cica fogadta a hazaérkezőket.
– Anya zörög a cica! – Kiáltott fel a kislány- Ilyet még nem csinált, mit csinál? Baja van?
– Valóban, már régen hallottam dorombolni, hát nincsen baja, megelégedett és dorombol!
Ezen a karácsonyon a manófülek halhatták, az egész város dorombolt. A fagyöngy házikókban ifjú manóink ajándékot osztottak egymásnak. Mosolyogtak és mosolyogtak. Talán még most is mosolyognak.
Mosolygós, Boldog Karácsonyt!
Kíván Ritánti
