Leírás
Mese a hóemberről, aki barátokat keresett
Írta: Jónás Orsolya (Szentlőrinczkáta)
Régen történt, egy nagyon zimankós téli napon, az erdő állatai elhatározták, hogy építenek egy hóembert. A medve és a farkas jó nagy pocakot gyúrtak ki a hóból. A nyuszi éléskamrájából kerített egy szép sárgarépát. Ez lett az orra. Róka koma egy piros fazekat hozott. Ez lett a fejfedője. A széncinegék szénnel rakták ki a szemét, száját és a gomblyukakat. Őz mama egy piros sálat és egy régi, rozoga seprűt hozott. Nagyon szép lett a hóember és a kis állatok is megcsodálták a munkájukat. Játszottak vele egy kicsit, és este ki-ki hazament a maga lakhelyére.
A hóember egyedül maradt a sötét éjszakában. Nagyon búsult. A holdfény, rávilágított a hóemberre, és az hirtelen megelevenedett. Elindult, hogy barátokat keressen. Találkozott egy didergő nyuszival. Azt mondta neki:
– Én egy magányos hóember vagyok, barátot keresek. Leszel a barátom?
A nyuszika így felelt:
– Igen, leszek a barátod.
Elindultak, hogy még több barátra leljenek. Ahogy mentek, mendegéltek, találkoztak egy melegszívű mackóval. Mondja nekik a maci:
– Én egy melegszívű maci vagyok, de a termetem végett mindenki fél tőlem, ezért egy kicsit félek, és magányos vagyok.
– Ne szomorkodj! – mondta a hóember. – Mi éppen új barátokat keresünk. Gyere te is velünk!
Most már hárman mentek tovább. Nem messze találkoztak egy kis kenguruval. Őt is barátjukká fogadták. Mentek, mendegéltek, és elérkeztek egy fenyves erdőbe. Azt mondta a didergő nyuszi:
– Ha már a fenyvesben vagyunk, játsszunk egy jót!
– Jó játsszunk! – helyeselték a többiek is.
Hógolyóztak, fogócskáztak, bújócskáztak. Jót mulattak. Éppen arra ment a farkas, aki segített az erdő állatainak megépíteni a hóembert. Látta, hogy él a hóember. Szeme, szája elállott a nagy csodálkozástól. Hazaszaladt, és elújságolta az erdő lakóinak, hogy eleven lett a hóember, amit együtt építettek. Szaladtak az állatok, és ők is játszani kezdtek a hóemberrel.
Így történt, hogy tavaszig, minden éjszaka eleven lett a hóember, és az állatok sokat mókáztak vele. Tavasszal aztán kisütött a napocska, és a hóember olvadni kezdett. Míg végül teljesen elolvadt. A helyén csak a sálja, a piros fazék, a széndarabok, a seprű, és egy fonnyadt sárgarépa maradt. A kis állatok sajnálták és megsiratták a barátjukat. De a szívükben emléket állítottak a hóembernek, aki mindenkinek az igaz barátja volt.
