Sziasztok,
Tudom, tudom, az autós blogot vártátok, főként a kisfiúk, de én Tádé lepattintottam a Mazsolát, hogy van az Ő autós kirándulásánál érdekfeszítőbb témánk is. Persze ezen megsértődött és elszaladt. Én meg nem tartottam fel, majd visszajön.
Engem teljesen felvillanyozott a városban való utazgatás. Minden nap mentünk ám. Villamossal, vonattal, sétálva… Kocsival is. Csak ott mindig be kell magunkat kötni és nem látunk ki. De nem baj, aki autóval utazik, annak mindig kell használnia a biztonsági övet. Ezen ne is vitatkozzatok velünk, ezt így kell és kész. Kérünk mindenki a legcukibb módunkon, ha autóval utaztok kössétek be magatokat! Köszönjük. Mazsola… Mazsolaaaaa??
Ő is köszöni, hallottam ahogy puffogva mondja!
Nos egy csütörtöki reggelen elmehettünk Mónival. De már akkora volt a forgalom, hogy ezek ketten hisztiztek. Mazsola mert folyton szédül, Móni mert utál vezetni. Én meg csak a gomb szemeimet forgattam, és mondtam a vérfagyasztóan cuki hangocskámmal – Jó, akkor mostantól én vagyok a főnök, utazunk ahogy én mondom! Befenyítettem a bandát. Letettük az autót Malvern-ben. Tudjátok a hely ahol a cuki fiúk vannak, Manuel , Daniel… Szeretjük őket!
Nem volt túl nehéz leparkolni. Mondtam ennek a kettő hisztizsáknak hogy jöjjenek utánam.
Nem tudtam ám merre kell menni, hát milyen kicsi és tudatlanka vagyok én, de felszegtem az államat és csak annyit mondtam –Kövessetek.
Aznap reggel South Yarra-ba mentünk. Az már nagyon város ám.
Először is ki kellett ókumláljam, hogy melyik irányba kell mennünk és melyik platformról. Nem volt nehéz. Jól meg is figyeltem, hogy a vonat éppen most van itt, szóval lekéstük, de alatta ki volt írva hogy jön a következő 7 perc múlva.
Szépen nyugiban lesétáltunk a peronra. De előtte lecsippantottuk a myki kártyát. Persze ezt csak mi hívjuk csippantásnak, mert amikor odateszed a kártyát a konzolhoz akkor az csipog egyet. Amúgy az 1-es peron bejáratánál is vannak csippantók de ezt nem tudtam, szóval mi még fent csippantottunk. ☺
Tudjátok itt az neve a szolgáltatónak Metro Train Melbourne. Mi meg csak csodálkoztunk hogy miért metró? És ha metró akkor miért nem a föld alatt megy? De ez nem úgy metró ám.. Ez neve! Szépek a kocsik, és tiszták. Azt tudtátok, hogy 869-km hosszú a vasút hálózat Melbourne-ben és 420 vasúti kocsi üzemel? Van egy speciális rendezvény vonatuk is, de az nagyon speckó lehet mert még sosem láttuk . Ezek a kocsik évente több mint 30 millió kilométert mennek, és 228 millió utast juttatnak el az úti céljukhoz. Ma reggel ez a szám 228 millió és kettő lett! Ezek a vonatok 415 ezer főt szállítanak naponta (mai napon +2, ), és 14 ezer járatot bonyolítanak le hetente, 218 vasútállomás van és 3500 vasúti szakember, mozdony vezetők, mérnökök, ügyfélszolgálatosok. Na de hagyjuk is, hát ennyi szám bele sem fér a buksimba, tele van az cukisággal, nem számokkal. Nézzük inkább a képeket!
Mazsola nem mert közelebb menni a peron széléhez, mert félt hogy elviszi a vonat szele.
De milyen vonat Mazsola? A környéken sem volt semmi… Milyen félős tesóm van nekem.
Amúgy nekünk nagyon tetszenek ám ezek a régi vágású vasút állomások. Menő mindegyik.
Nektek is tetszik?
Jupiiiiii, megjött a vonat!
jupiiii nem tudtunk leülni 🙁 , szorítottuk a korlátot, hogy el ne essünk. South Yarra csak 5 perc vonattal, ugyanez autóval 50 perc minimum, mert a Toorak Road járhatatlan. Szerintem tök jó ötlet volt vonatozni.
Aztán végig sétáltunk a Toorak Road-on. Nagyon kellemes reggel volt, de a tömeg..
Jajj ki sem dugtuk, csak a fejünket a táskából. Ez a sok rohanó őrült, hát a végén eltapossák a kicsiket, néha azt gondoltuk, hogy egymást is. Lassítsatok néha emberek! Nem kell folyton rohanni, nézelődjetek, vegyétek észre a szép reggelt, a csodaszép vasút állomást, és ne lökjétek fel egymást minduntalan. Emelje fel a kezét aki egyetért velünk! ☺
A tömegből kiérve, Mazsola rácsodálkozott a gyalogosok közlekedési lámpájára, de csak miután kilelkendezte magát egy biciklis üzlet tábláján. Az volt ráírva hogy Pista Bike! Mazsola meg volt és most is meg van róla győződve hogy a Pista bizony egy magyar névre utal. Néztünk mi be az ablakon, de senki sem volt ott. Na ha legközelebb arra járunk bemegyünk, és azt mondjuk – Csókolom, Pista bácsi itt van? Ha magyarok akkor megértenek… ☺
Mondtam Mazsolának hogy nyomja meg azt a gombot és haladjunk tovább, mert munka van. Nem nekünk, hanem Móninak. De csak a zöld jelzéskor szabad a lámpán áthaladni! Ugye emlékszünk még erre?!
Gondoltuk mi a táskában maradunk amíg Móni dolgozik, de én kimásztam.
Elég halkan… Nem okoztam bajt! Mazsola először nem tartott velem, félt. De mitől? A cukikat szeretik, minket kicsit megdorgálnak maximum. És nagy bajt úgy sem csinálunk, csak kíváncsiak vagyunk a körülöttünk lévő világra! Ez pedig általában nem baj.
Annyira de annyira szépet láttam! A felhőkarcolókat.
Én csak bámultam és bámultam őket ahogy mind az égig ér, és arról ábrándoztam hogy egyszer oda is elmegyek. Be, közéjük, a lábukhoz, és majd nézek felfele a kis gomb szemeimmel, és biztosan nem is látom a tetejüket mert akkor a magasak…
Aztán Mazsola is előkeveredett. Megmutattam neki, hogy a park másik oldalára fogunk menni Judithoz a kórházba. Először csak azt gondoltam – áh, ez 5 perc séta. De valahogy onnan a 6. emeletről ez a part nem tűnt akkorának! Pedig akkora, vagy még nagyobb is.
Útközben kicsit megpihentünk egy padon, nagyon meleg volt. De ahogy látom nem csak mi vagyunk kíváncsiak a világra. A világ is kíváncsi ránk. Egy madár nagyon közel jött hozzánk. Mi nem féltünk, de Móni nem tudta elzavarni.
Ez a madár nem félt. Móni mondta neki hogy őrült jószág, de semmivel sem foglalkozott.
Szerintem meg 3 perc hírnévre vágyott. Legyen. Bemutatjuk Nektek őt!
-Madár, Ők itt a blog olvasói. Mosolyogjál, fotóznak. Mindegy, ezt még gyakorold.
– Kedves Olvasók, Ő itt Madár. Nem túl kedves, a nevét sem mondta meg, ezért elneveztük Füstösnek.
És újra az Alfred kórházban… Mazsola félt. De mondtam neki ha nem kiabál, nem műti meg senki, én meg nem fogok leesni a lépcsőn, megígérem…
Na menjük be Judithoz…
Hamarosan jelentkezünk.
Mazsola és Tádé