Sziasztok,
A tékozló kis kedvencek visszatértek. Jaj, nagyon zűrös év volt a tavalyi és ezek a nagy erdőtüzek. Szörnyű igaz? De nem kell ám aggódni, minden a helyére kerül ha eljön az ideje. Nálunk egy kicsit füst van ma is, és sajnos holnap is az lesz. Nagyon meleg van ismét, forró szél fúj és ez nem segít az erdőtüzek helyzetén.
Mazsolával mégis úgy döntöttünk, hogy hátunkra kapjuk a hátizsákot és elmegyünk kirándulni. Hogy hova? Hát egy szigetre, amit French Island-nak hivnak. Na nem hiszem, hogy az miatt mert francia népek laknak ott. Csak ez a neve mint Mazsolának a Mazsola, s lám mégsem egy szárított szőlő szem, hanem a egy kurta farkú zöld malac. De már ne is szaporítsuk a szót tovább. Kezdődjék a kaland.
Nos erre a szigetre nem vezet út. Sem híd, sem semmi más. Kis hajóval kellett mennünk. Mazsola persze hogy tengeri beteg lett. Ezek a fiúk szörnyűek. Reggel korán megy a kishajó a szigetre, természetesen lekéstük. Futottunk ahogy a lábunk bírta de csak elhajózott az a nyavalyás nélkülünk. Sebaj addig benéztünk a helyi bolhapiacra, ahol vettünk finom sárgabarack lekvárt, egy kis birsalma sajtot és nekem egy nagyon szép zöld medált. Végül a 10 órakor induló kishajón már mi is ott voltunk. 30 percnyi hajókázás után már ott is voltunk.
French Island-ról azt kell tudni, hogy tele van kígyóval. Mérges kígyóval, és van olyan, ami aztán nagyon mérges. De nem tudom mi bajuk, szegények olyan csúnyák, hogy senki nem mer a közelükben menni. Még mi sem, pedig mi szuper kedvesek vagyunk mindenkivel. Talán ezért mérgesek nem? Mert őket senkisem szereti. Hát mindegy, vannak elvek, amit az ember tengerimalaca akkor sem ad fel, ha a világ a feje tetejére áll. A kígyó nem barát, a mérges kígyó pedig egyáltalán nem. Ebből nem engedünk.
Egyébként ez a sziget a legnagyobb Victoria államban, és a 70%-a nemzeti park. Mielőtt az európai népek megérkeztek, az őslakosok ezt a szigetet vadászterületként használták. Mondjuk kígyót mindig tudnak ott fogni az biztos. De ezenkívül kagylókat gyűjtöttek és hattyú tojásokat. A szigetet 1802-ben nevezte el egy bácsi aki alighanem francia volt, Pierre Bernard Milius. Ő Isle des Francais-nek nevezte el de angolul French Island. Hát én biztos jobbat találtam volna ki. 1850-ben aztán megérkeztek a telepesek is, a szigetről exportáltak a szárazföldre sót, cikóriát, tejet, húst. De nagy sikere nem volt mert sokan inkább visszamentek a kontinensre. 1916-ban börtön volt. Úgy látszik Ausztrália nehezen szakít a hagyományaival. Az angolok imádják a szigeteket börtönnek kialakítani. Jaj de ilyen börtönbe el lennék én is, csak a fránya kígyók ne lennének. Aztán akartak ám oda erőművet, mert az áram az fontos. De a szigetlakók és a természetvédők ezt megakadályozták. Aztán a 1979-től a börtön farm-ot és az állami földet is nemzeti parkká nyilvánították. Ma a sziget kétharmada nemzeti a park, az egyharmad pedig magán tulajdonban van. Mazsolának mikor beszéltem a kígyó veszélyről, inkább levetette magát a mélybe. Sok volt ez neki igy, tengeri betegség, a szárazföldön meg kígyók. Megértem.
2000-ben a sziget a Mornington Peninsula es a Western Port Bioszféra Rezervátum részévé vált ami valamit biztos jelent, valami jót szerintünk de sajnos azt nem tudjuk mit.
A szigeten körülbelül 260 állatfaj, 230 őslakos madár és 580 növény faj él amelyek közül sok egyedi. És tudjátok mi nincs a szigeten?
Nem! Nem kígyó! Az sok van. Hát róka! Az nincs a szigeten. Meg gomba betegség a növénykéknek.
Na és tudjátok mi van még a szigeten? A kígyókon kívül… Hát koala! Nagyon sok koala. Nagyon jól el vannak ám ott, egészségesek, cukik, egész nap esznek, és alszanak pont mint Mazsola.
Tettünk egy hatalmas kört és megnéztük a fákat, az erdőt, felmentünk a dombra és lejöttünk a dombról. Bandukoltunk a mocsár mellett, bandukoltunk a mocsárban, láttunk sok szép fekete hattyút, de koalát egyet sem. Éppen ezért vissza is kell mennünk oda.
Azt pedig úgy sem fogjátok kitalálni hogy mit láttunk. Igen, kígyót. A vaksi Mazsola cammogott előttem, én pedig szorosan a nyomában. Jobb-bal, jobb-bal jobb….és egyszer csak nagy sikításban törtem ki hiszen egy csúf fekete mérges kígyó ott volt éppen a lábam mellett. Gondolom mérges volt, mert nem mondta, hogy nem. Mazsola pedig akkorát ugrott hogyha nem zöld lenne még kengurunak gondolnám. A kígyó pedig? Hát ő úgy elslisszolt ijedtében, hogy vissza sem nézett. A kígyók napoznak a fűben, az út sáros volt és mi is a fűben sétáltunk. Aztán így összetalálkoztunk. Nem volt egy örömteli esemény. Soha többet nem sétálok fűben. Ezek után inkább a komp felé vettük az irányt. Úgy döntöttünk áthajókázunk Phillip Island-ra egy jó rántott halacskát enni. Mit ad Isten? Ezt a kompot is lekéstük.
Kikészültem. Kígyós kaland, elkésés, rántott halat sem eszünk… Szörnyű. De a sziget nagyon-nagyon szép volt, és ígérem hozzuk a koalás kalandot is.
Nos, amikor a komp megérkezett, úgy döntöttem én leszek a jegyszedő. Mazsola a fejébe húzta a kalapját, köszönte szépen, azt is letagadta hogy ismer, pedig aztán tök cuki voltam. Cuki, de szigorú. Senki fel nem jöhet jegy nélkül, ezen a hajón nem lesz ám bliccelés amíg én vagyok a jegyszedő a teringettét neki.
Aztán kifutottunk, és hazafelé vettük az irányt. A mai nap tartogatott még egy szuper meglepetést.
Jajj dehogy is, nem kígyót hoztunk magunkkal a hátizsákunkban, hanem képzeljétek el, 3 bálnát láttunk az öbölben. Egész sokat elidőztek ott, kifújták a vizet, és mutatták az uszonyukat, a hajó körül kíváncsiskodtak. Nagyon szuper zárása volt ez a mai napnak.
Hamarosan jövünk ismét. Talán szerzünk pár koala barátot is.
Puszi
Mazsola és Tádé
