Sziasztok,
Elnézéseteket kérem, hogy nem jelentkeztünk a kis mesékkel de hoztam egy nagyon komoly döntést -pontosabban kettőt- és muszáj teljes mértékben arra koncentrálnom. Az első az, hogy kertész leszek. A második pedig az, hogy pillangó…
-Hah, Tádé hagyd már ezt az ostobaságot. Nem leszel pillangó. Sosem. –mondta Mazsola.
– De igen, de igen, de igen… Merjünk nagyot álmodni Mazsola. És félig már amúgy is pillangó lettem, csak te nem jöttél el velünk és nem láttad. Most majd elmesélem. Figyelsz?
– Halljuk azt a történetet te Rózsaszínű molylepke.
– Gonosz vagy Mazsola…
Szóval az úgy kezdődött hogy…
– …hogy elkezdtek nőni a szárnyaid?
– Ne már Mazsola… Ne cikizz.
-Rendben, nem ám bebábozódsz itt idegességedben.
– Na jó, ebből elég. Ma nem lehet bírni veled Mazsola. Kifelé innen, hess-hess. Kívül tágasabb.
Így már nyugodtabban leszünk. Szóval Kockásfülűvel elmentünk egy helyre ahol sok víz van, virág, és mindenféle színes csoda. Ennek a helynek pedig az a neve hogy Blue Lotus Water Garden. Ezer és ezer színes, kicsi és nagy tavirózsa és lótusz virág van a tavakban. Nem is hittünk a szemünknek. Talán Tündérországba köthettünk ki? Ki tudja. Végül is egy Tündér lány valóban volt ott. ☺
De a liliomokon kívül voltak ott fák, pálmák, és egyéb színes virágok, virágágyásokban.
Ahogy a sétát elkezdtük nagyon sok szép és színes virágot láttunk. Át kellett menjünk egy szépséges hídon ami agy hatalmas tó közepén vezetett át millió és egy lótusz virág között. Méhecskék döngicséltek mindenfele, serényen gyűjtötték a nektárt. Nem is figyeltek Ránk. Wasa-bee biztosan nem volt ott, ezt már megtanultuk az előző kertes látogatásunkból. Csodálatosan szép virágok magasodtak fölénk. Rózsaszínűek mint én, sárgák, és fehérek. Beleszerettem a helybe.
Ahogy sétáltunk tovább megláttunk egy színes petúniákkal teli virágágyást. Édes cukros illatukkal a virágok csalogatták a méheket, pillangókat és engem. Egyszer csak zsupsz, fejest ugrottam a virág rengetegbe.
– Ó jaj, ki mi ez az őrült felfordulás itt- kérdezte egy vékonyka hang.
– Oh elnézést Kedves, nem láttalak hiszen olyan színes vagy mint ezek a virágok. – kértem elnézést szégyenkezve- Tádé vagyok, a barátom is itt van valahol. De hol is… Kitudja. Te kivagy színes szárnyú barátom?
– Szia, az én nevem Sunrise a pillangó.
– Nahát, te egy igazi pillangó vagy? Milyen szép színesek a szárnyaid és milyen puha.
– Igen, ezért nem kellene a virágok közé ugrálnod mert balesetet szenvedünk.
– Oké, megígérem, hogy semmi ugrálás nem lesz ezek után. Figyelj csak Sunrise, szerinted lehetek én is pillangó?
– Jajj Kedves Tádé, bármi lehetsz ami lenni akarsz! Minden csak döntés kérdése! Minden adottságod meg van hozzá hogy pillangó legyél! Színes vagy, kedves vagy, és szereted a virágokat!
– De én nem tudok repülni!
– Kérlek, ne légy ilyen kicsinyes. Gondolkodj nagyban. Nem kellenek szárnyak! A lelkünk szárnyalhat, a gondolataink szárnyalhatnak, és eljuthatunk oda ahová a legmerészebb álmainkban sem gondoltuk volna. Ha valamit igazán akarsz akkor találni fogsz hozzá egy utat, ha nem akarod igazán, akkor találni fogsz egy kifogást. Szárnyak? Ugyan kérlek.
– Nahát Sunrise, te nagyon bölcs pillangó vagy! – mondtam neki miközben Ő csak csapkodott a napfényben szivárványként tündöklő szárnyaival.
– Soha ne feledd Tádé, amint elszánod magad és hozol egy döntést az univerzum segíteni fog megvalósítani azt. Légy pillangó ha szeretnél! – ezzel el is repült a napfénybe én pedig ott maradtam a virágok közt ülve.
Előkerült Kockás is! Mondtam neki jöjjön ide mellém de ne ugráljon mert itt pillangók vannak, és nem szeretnék balesetet nekik.
Üldögéltünk még kicsit a virágok között a napfényben, élveztük az illatokat, színeket…
– Figyelj Kockás, én pillangó leszek.
-Legyél. Támogatom.
Aztán tovább haladva egy akkor a de akkora lótusz levelet láttunk meg, hogy a lélegzetünk is elállt. Erős késztetést éreztem hogy felmásszak rá!
– Gyere ide Kockás légyszi, csinálj egy képet Manócskának és Mazsolának. Hiszen ez a levél akkora hogy az egész Tökházikót befedné!
Tovább sétálva a piros hídon Kockás észrevett egy furcsaságot. Vizsgálgattuk, tanakodtunk mi lehet az de valahogy semmi sem jött bele a buksinkba.
– Talán egy zuhany rózsa. – mondta Kockás.
– Jajj dehogy is füles barátom. Ki akarna itt zuhanyozni, mikor itt vannak a tavak, azok közepén szökőkutak.?!– korholtam a buta beszéd miatt.
– Na jó, akkor mikrofon, szabad téri koncertekhez!
– Oh te.. te kis te! És kik hallgatják a zenét a virágok?
– Na jó Tádé, te amúgy is egy pillangó kertész vagy, akkor mond meg te hogy mi lehet ez?!
– Ő… Ez? Kérlek szépen ez egy olyan hogy is mondjam zöld izé ami… -ebben a pillanatban Sunrise megmentette a kertész pillangó becsületemet.
– Tádé és Kockás, kedveseim! Ez a lótusz virág közepe ami akkor marad meg ha a szirmok lehullottak, és tudjátok ebben nevelődnek a magok, amiből az új növények kihajtanak. Van ám itt még egy különlegesség. A büfében meg tudjátok kóstolni! Kérjétek a lótusz chips-et…
De azt már csak a messzeségből hallottuk mert Sunrise ismét tovább röppent.
Lótusz csipsz??? – néztünk egymásra kérdőn. Talán Sunrise csak viccel velünk! Nem egy viccelős fazon, szóval elindultunk a büfé felé!
Minden bátorságom összeszedve odamentem a pulthoz és kértem egyet. Kaptam is. Nagyon érdekes volt. Tényleg chips, és tényleg lótusz.
– Na mit gondolsz Tádé, megkóstoljuk? – kérdezte a Kockás.
Végül is nagyon finom volt. Ropogós, natúr ízű lótusz virág chips. Mindig van új a nap alatt nem igaz? Ajánljuk mindenkinek, egy kis tartár mártás nem rontja el. Kedves egészségünkre.
Végül Kockással felmásztunk egy óriási lótusz levélre ahol is jóllakottan elheveredtünk és élveztük a semmit tevést, a nyarat, azt hogy kék az ég, néztük a pillangók táncát, a szorgos méheket. Csak úgy voltunk.
Puszi
Tádé és Kockás.