Sziasztok,
Újra itt vagyunk és jelentjük hivatalosan is Mikulás segédek lettünk. Szegény Mikulás és Rudolf nem győzik az ajándékok kihordását, és a manók sajnos nem hozzák az elvárt eredményeket, mindig csak vicceskednek és játszanak, kacarásznak mit sem törődve az ajándékok csomagolásával. Aztán jelentkeztünk önkéntes Mikulás segédnek.
Kicsit össze is vagyunk zavarodva mert most nem értjük, hogy mi van a Jézuskával. Szabira ment? Itt senki nem beszél Róla. Aztán kiokoskodtuk Mazsolával, hogy miért ne lehetne két hagyományt összefonni.
Ezért aztán úgy döntöttünk, hogy a Mikulás hozza a karácsonyfát december 6.-án, majd mi a segédei segítünk Neki az ajándékok csomagolásában és aztán amikor elérkezik a Szenteste akkor mi megünnepeljük a Jézuskát, kibontva a nagyszerű ajándékainkat egy finom vacsora után. De izgatottan várjuk a december 25.-ét is amikor az itteni gyerekek a Mikulás által hozott ajándékokat bontogatják ki. Ausztrália egy kulturálisan színes ország, hát miért ne ünnepelhetne mindenki a maga módján? Felvéve egy kicsit az itteni szokásokból, hozzáadva egy kicsit a sajátból, tiszteltben tartva egyéb nációkat, akik nem vagy másként ünnepelnek. Mi is így teszünk. Nekünk a Jézuska hozza az ajándékot, mi az ő történetét ismerjük, de Mikulással sincs semmi gond. A tavalyi blogunkban meséltünk is erről.
Aki nem olvasta az itt megtalálja.
De nézzük hogyan lettünk Mikulás segédek.
A fa. Ki kellett választanunk a fát. Hát az egyértelmű volt, hogy a karácsony organizálása ránk marad de a fa nem volt egyértelmű. Mazsola szerint a zöld jó. Szerintem meg uncsi. Mazsola szerint az élő fa szebb. Szerintem meg pókosabb. Ugye emlékeztek mikor elmentünk epret szedni és meséltem róla hogy milyen goromba nép ez a Pók?! Na most ők szeretnek a fenyőfákban dekkolni és riogatni az olyan kicsiket, mint én. Engem nem vernek át! Ismerem a fajtájukat! Tehát élő fa nem. Na és természetjáró majdnem kertész lévén nem támogatom a fák kivágását. Butaság, és felháborító. A fa műanyag lesz és punktum! Látszólag beleegyeztem a zöld színbe, de mikor Mazsola elaludt akkor írtam a Mikulásnak. Na nem levelet a szó szoros értelmében, hanem e-mailt. Elég erős indokokkal alátámasztottam hogy miért ne zöld fa legyen hanem fekete! Igen, fekete. A fekete az új zöld. A fekete menő. Mikulás megértette ezt és azt mondta utána néz mit tehet. Tehetett valamit mert pár nap múlva megérkezett a fekete fa kissé fagyos díszítéssel az ágak végén. Mazsola fel volt háborodva, de lenyugtattam, hogy ez biztos csak valami logisztikai probléma lehetett, vagy félreértés és amúgy sincs már időnk kicserélni. Nem mondom, hogy megnyugodott de elfogadta. Aztán ha meglátja a feldíszített fát úgy is örülni fog.
Neki is fogtunk a díszítésnek. Arany, ezüst és fehér színű lesz. Szükségünk volt ollóra, cérnára a szalag megkötözéséhez és a gömböcökre. Csudi csillogós mind.
Amíg a szalagot kötözgettük sokat beszélgettünk az otthoni dolgokról, meg az elmúlt karácsonyokról amit Manócska házában töltöttünk. Milyen jó is volt a kis Tökház. Manócska jó fej volt, én voltam a kedvenc mert kicsi voltam és amúgy is úgy találtak. Mondtam Mazsolának ha hazamegyünk akkor meglátogatjuk Manócskát. De lehet ha végeztünk még írok is neki egy lapot.
Ez a szalag kötözés nem túl hatékony munka, untam is rendesen. Jövőre nem ilyen buta díszítést találok ki az biztos. Végül is kész lett.
Hát és következett a díszítés. Mazsola azt mondta ő ugyan fel nem megy erre a nagy fára. Igen, hát azt elfelejtettem megemlíteni, hogy valóban logisztikai hiba történt mert a fa véletlen 2 m magasságú lett. Én olyan 1,50-re gondoltam max de… Na sebaj. Kicsit tovább tart majd felmászni. De megoldom, elég sűrű a lombozat. Mazsola meg szédül. Ezt viszont már megszokhattuk.
Hátamra aggattam díszeket és másztam-másztam egészen a tetejéig.
A fenyő díszítés nem volt vészes. Szenteste meg is mutatjuk nektek egész valójába fényekkel és ajándékokkal.
Aztán kezdtük az az ajándékcsomagolást. Volt itt minden. Kis doboz nagy doboz, ruha, könyv, játék… Erről többet azonban nem árulhatunk el.
A ragasztószalaggal mindig összevesztem, mert ragadt az a kezemre, a bútor szélére, olykor vissza a tekercsre és soha többé nem találtam meg a végét. Idegállapotba kerültem.
Nem is csodálom, hogy a Manók nem haladnak. Ilyen nyavalyás ragasztóval. Azért ezt is csak összehoztuk.
Mazsola kezelte az olló szerkezetet, én pedig a ragasztót. Azt hiszen ő jobban járt.
Aztán segítettünk is behordani pár ajándékot a fa alá. De ezek a Manók olyan de olyan buták… Elfelejtették a szalagot, a masnit és azt hogy kinek lesz az ajándék.
Mazsola ezen kiakadt és azt mondta hogy most ki kell csomagoljuk mindent. Szegény megborult ettől kicsit.
Hát hogy is ne! – mondtam felháborodva. Még egyszer nem harcolok ezzel a buta ragasztóval az biztos.
Megint írtam a Mikulásnak, hogy segítsen beazonosítani a csomagokat és megoldjuk a felcímkézést és a masnizást. Hát ki látott már ilyen mezítelen csomagokat egy szépen feldíszített Karácsonyfa alatt? A Mikulás gyárból meg is jött a válasz hamar. Elmentünk beszerezni pár masnit és szalagot és…
De várjunk csak, mi ez itt? Ez valami félre értés lehet! Amíg elmentünk masnikért, valami nagy piros szatyor odakerült a fa alá. De… Ki? Hogyan? És mikor hozta ide. Különös. Jajj és van rajta egy címke.
-Mazsola, Mazsola gyere gyorsan nézd meg mi van ráírva! Mazsola és Tádé! Valaki hozott nekünk ajándékot! Szerinted belenézhetek?
– Nem Tádé! Ismered a szabályt! 24.-én este!
-De Mazsola akkor csak had hallgatózzak légyszi.
-Nem és nem! A csudába te kíváncsi kis rózsaszín egér! Nem.
-Na jó Mazsola, de olyan izgatott vagyok! Szerinted mi lehet benne? A hajóút amit annyira szeretnék mert a tavalyi is olyan szép volt? Vagy egy repülőjegy Fijire?
-Jajj de buta vagy Tádé. Teljesen mindegy mi van benne, a lényeg úgy is az hogy élményeket gyűjtsünk és ne tárgyakat, meg pénzt meg ilyesmit. Na elismerem egy hajós kirándulás nagy élmény, de nem a legnagyobb, és karácsonykor úgy is minden kiderül.
-Na jó, de akkor is nagyon kíváncsi vagyok.
-Tádé feltett kézzel lassan távolodj el a csomagtól, még nem nyithatod ki.
-Oké Mazsola, nem fogom, megígérem, Becsszó!
Aztán hogy megnyugodjak mi is karácsonyosba öltöztettük magunkat, és kaptunk egy igazi magyar mézeskalács szívet ami kézzel készített és egy lány csinálta nekünk aki itt lakik Ausztráliában.
Mézi úgyis lelépett, Mazsola szerint megettem. Pedig nem is. Az ember nem eszi meg a barátait. Legtöbbször. Igaz az nem segít ha a barátok mézeskalácsból vannak és gumicukor gombok vannak a ruháin. Mézi biztosan visszajön csak elment valahova.
Viszont a szívet most megeszem, mert a nagy izgalmak és a piros szatyor láttán leesett a vércukrom.
Már alig várom a karácsonyt. Tojáslikőr, töltött káposzta, bejgli, hókifli és ajándékok.
Magyarnak lenni jó.
Puszi
Mazsola és Tádé