Mazsola & Tádé Ausztráliában

Huhhh sziasztok!

Extra, sőt mi több, nagyon extra karácsonyon vagyunk túl! Minden jól sikerült és el is mesélem.  
Hol is kezdjem? Talán ott, hogy mondok pár szót az itteni karácsonyról. Ausztráliában –talán már említettem – a Mikulás (született Szent Miklós) hozza a karácsonyfát December 6.-án. Igazából Ő egy püspök volt aki jóságos volt és ajándékot osztogatott a szegényeknek. Itt nem ünneplik a Szentestét, mint mi otthon. Itt van December 25.-e Karácsony, és December 26.-a Boxing Day, amikor a gyerekek kinyithatják a rengeteg sok ajándékot, amit a Mikulás hozott. Szerencsére mi őrizzük a magyar hagyományokat és mi 24.-én délután megtartottuk a vacsorát és bontottunk sok ajándékot! Természetesen ezt az eseményt komoly előkészületek előzték meg.

Mi is jócskán kivettük a részünket ezekből az előkészületekből. Én a legkisebb Tádé a főzésben segítettem. Töltött káposztát készítettem. Csak gyúrtam, és kevertem, és kavartam és gömbölyítettem a gombócokat. Mazsola ezt nem bírta nézni. Megértem. Mondtam neki „egyet se félj drága barátom, majd én megoldom a helyzetet”. Így is lett, kis kendőbe, kis köténnyel, nagy jó kedvel, gumikesztyűben elkészült életem első töltött káposztája. Ugye nem kell mondanom hogy Isteni lett!

Mazsola! Hé, Mazsola, gyere már ide folytassad kérlek a mesélést nekem ki kell mennem egy pillanatra. Na… igen te! Ne nézzél már, gyere kérlek! Hát sokan kíváncsiak a történetünkre.

Helló, Mazsola szolgálatra jelentkezik. A kismalacot sem hagyják mér békén. Karácsony… Hmm. Ja igen. Segítettem csomagolni. A konyhában nem mozgok túl otthonosan. Ah, de a csomagolás sem volt ám egyszerű. Vágni a papírt, tépni a ragasztót. Többször bele is tekeredtem és mindenhol ragasztók lógtak rajtam. Őszintén vártam hogy befejezzük. És hát utána meg szépen elrendezgettük az ajándékokat, addigra Tádé is befejezte a főzést.

Aztán mint ahogyan az szokás, a kedvencek mint mi, megérdemelnek egy sztár fotót. Tádé kért vörös szőnyeget, de mondtam neki ha nem hagyja abba, az fix hogy én nem állok mellé. Mik vagyunk mi? Celebek? Mi kis kedvencek vagyunk és nem tüüü… Au, Tádé… Te lelöktél engem a billentyűzetről?? Majdnem elestem.
Azért nézzétek meg a fotónkat. Lehet hogy néha civakodás van, de a testvérek ilyenek. Ez nem komoly. Viszont az igen is komoly, hogy nagyon jók vagyunk együtt, és szuper cukik.

Na jól van Mazsola, visszajöttem, abbahagyhatod a mesélést, ez nekem különben is jobban megy.
Nos, fotózkodás.. Igen. Szuper volt. Én szerettem volna kicsit csajszisabb lenni. Mert itt lehet. És tudjátok mi történt? Vettem fel nyakláncot, és fülbevalót, és szempillám is volt. Na most ezek után én úgy néztem ki mint egy nagyvilági kis kedvenc akinek jár a vörös szőnyeges bevonulás… De Mazsola hajthatatlan volt! Na nézzétek csak megmutatom az ünnepi öltözéket! Ugye bájos vagyok?

Aztán bepakoltunk a kis kocsiba, lementünk a félelmetes garázsba a nagy kocsihoz és elmentünk az ünnepi ebédre. Izgultam ám nagyon hogy a káposztának lesz-e sikere, és az ajándékok miatt is, és úgy minden miatt is. Hogy oldjam a feszkót, ittam egy kis tojás likőrt. Házi készítésű volt és egy kupica után már pörgött a szoba és csak annyit tudtam mondani hogy #&@{*ß. Biztos vicces lehetett mert Mazsola kacagott. Mindig is jó humorom volt.

A késői ebéd, de még nem vacsora után jött az ajándékozás. Amit a következő részben elmesélek. Jobb ha én teszem, mert nem pont úgy sikerült ahogy terveztem de a vége jó lett. Pont olyan jó mint a töltött káposzta, ami mindenkinek nagyon ízlett!

Boldog Karácsonyt Melbourne-ből.
Tádé és Mazsola

Sziasztok,

Hát ma egy igazán jó nap volt. Mazsola kicsit morgott – ahogy mindig – de tudom, hogy neki is tetszett a mai nap. Vidéken voltunk és a nagy autóval mentünk. Ami azért jó, mert a műszerfalon van egy hely ahogy egy kijelzőt lehet látni sok-sok adattal. Na most ez a hely pontosan olyan, mintha direkt nekünk alakították volna ki. És mi tudjuk, hogy ez így is történt :-). De ki ad el autót úgy hogy 4 ajtós, 5 személyes és van két szuper cuki kis kedvenc férőhely a műszerfalon? Ugye senki? Hát gyorsan tettek oda kis tévét hogy hasznosnak lássék a dolog, de igazából az a mi helyünk a nagy autóban. Móninak ne mondjatok el, de a nagy autót jobban szeretjük, az illik hozzánk ausztrál vagányokhoz, meg Mazsola sem szédült. Móni persze imádja a saját autóját – amit valami madárról neveztek el –  és ha kiderül az „árulásunk” megnézhetjük magunkat. Maradunk itthon vagy mehetünk gyalog.

Na de kanyarodjunk vissza a kirándulásunkhoz. Cseresznyét szerettem volna enni. Mazsola meg epret… Tipikus. Mindegy mi az, csak ellentétes legyen azzal, amit én akarok. Én egy kicsit pityeregtem mert nem akartam epret, de végül is megegyeztünk hogy mindkét helyre elmegyünk. A félszigeten van ám sok-sok farm. Állatos is, gyümölcsös is, meg zöldséges is. Elindultunk és a táj csodaszép. Olyan más mint Magyarországon. Tudjátok, hogy eukaliptusz fák nőnek mindenhol és mentolos citrusos illatú a levegő? Soha nem éreztem ehhez foghatót. Az utóbbi napok esőzése –árvizei – miatt a legelők is zöldek. Mert nyáron ám itt nincs élet, minden kiég, elsárgul, és a fű sem nő. Szó szerint.  De most nem, most szép zöld minden, nézelődtem is sokat.

Tudjátok mi volt még nagyon furcsa? Hogy nincsenek szántóföldek. Csak legelésző marhák, birkák, tehenek… Tudtátok, hogy csak Victoria államban –itt élünk- 5195 tej termelő farm van? 1,8 milliárd dollár nyers tejet termelnek ki és ez a legnagyobb mezőgazdasági ágazat Victoriában. Innen viszik a tejet Japánba, Szingapúrba, Kínába, Indonéziába, a Fülöp-szigetekre, meg még Malajziába is. Hah, nem csodálom hogy ilyen sok helyre kell a tej, messziről úgy láttam itt nagyon boldogok a tehénkék, és a boldog tehén finom tejet ad… Azt hiszem az egyik rá kacsintott Mazsolára… Azért mert kicsi vagyok, még látom amit látok :-).

Mazsola viszont egy traktort látott meg. Azonnal fel akart rá ülni. És már rángatott is magával. Könyörögtem neki hogy ne vezessen úgy mint egy őrült, és hogy ha ez kiderül hogy elkötötte a traktort akkor még a börtönbe kötünk ki. Nem hallgat rám. Végül nem lett baj. De… lehetett volna!

Aztán a nagy traktorozástól megéheztünk, és azonnal, de azonnal vettünk egy nagy láda epret. Úúúúú isteni volt.

Én már nagyon szerettem volna enni cseresznyét… Meg cseresznye fülbevalót is akartam. De képzeljétek el, a cseresznye farm bejáratánál ott állt egy ember és azt mondta hogy sajnos a farm megtelt és hogy nem mehetünk be csak majd egy óra múlva. Hiába voltam hiper kvantum cuki, ez az ember nem engedett be… Én meg jó mérgesen ránéztem, és megmondtam neki, hogy akkor majd visszajövök máskor, és hercegnősen távoztam.

Aztán kárpótlásul lementünk a partra. De nem ám csak a kis vízhez… A kis víz kicsiknek való (az öbölről beszél Tádé. –Móni) az ilyen ausztrál vagányoknak mint mi vagyunk a nagy vízhez kellett lemenni, az óceánhoz. Úúúúú tudjátok hogy a hullámok hangja mennyire mély és dübörgő, szinte már félelmetes. Jujjj és a levegő!!! Sós illatú, tiszta és az óceán csodálatos! Szeretném nektek megmutatni bár az érzés és a látvány leírhatatlan.

És volt ám olyan, hogy oda merészkedtünk a hullámokhoz és egy kicsit vizes lett a popsi mert hiába futottunk az apró lábainkkal a természet nem viccel. Elkapott a víz. Mazsolát meg az ideg. Mert, hogy ő megmondta hogy ez rossz ötlet. Persze a traktorozás is az volt, még is mentem, és nem vetettem a szemére hogy kócos lett a rózsaszín hajam… És itt jegyzem meg hogy a fiú a kapunál szerintem azért nem engedett be a cseresznye farmra mert úgy néztem ki a kócos fejemmel mint egy Őrült, nem úgy mint egy Cuki. Na most mondjátok meg egy kis sós víz ehhez képest mi? Semmi.

Aztán a parton találtam ám olyan nővényt ami olyan rózsaszín mint én. Először csak azt hittem hogy valami műanyag vagy… nem is tudom mit hittem. Aztán közelebbről megnéztem, és ám igazi volt… Alighanem ebből fogok készíteni magamnak valami kis díszt a hajacskámba vagy ilyesmi. Kitalálom. De az biztos hogy Ti látni fogjátok.

Az idő talán felhősnek tűnik, de nem volt ám hideg. A nap nem sütött, de nem baj mert nem volt naptej nálunk. Hát igen… A nap. Nekünk nincs ózon a fejünk felett, vagy csak vékonyka, és itt nem szabad… Tilos kimenni a napra naptej és kalap nélkül. De ez majd egy másik történet lesz.

Itt pedig azt láthatjátok hogy mekkora nagy ez a világ és milyen kicsik vagyunk benne mi! De szívünk….az óriási.  

Mindent összevetve jó kis napunk volt. A végére az őrült frizurámat is megbocsájtottam Mazsolának, a popó is megszáradt, beepreztünk és szépen hazajöttünk.

Haza. A haza nekünk Edithvale… Amiről a következő bejegyzésben olvashattok.  

Sziasztok,

Hát képzeljétek el mi történt! Megismertünk pár nagyon cuki srácot! Annyira izgatott vagyok, hogy mindent elakarok mondani egyszerre. Meg kell nyugodnom… Lélegezz Tádé, lélegezz…. Na jól van, már jobb.
Nos, ma elmentünk kévét inni! De nem ám a Maccas-ba, hanem egy igazi kávézóba Móni barátaihoz. Úgy hívják a helyet hogy Espresso Station, és a Station Street-en van Malvernben.

Szóval az egész hely nagyon hangulatos és vidám. Nagyon sok ember volt, itt mindig mindenki kávézik… Melbourne 30 tonna kávét importál naponta ami elég 30 millió csésze kávéhoz. Döbbenet ugye?? Aztán most még mi is megjöttünk, növelve a kávé fogyasztást :-). Szóval a hely cuki, nem annyira cuki mint mi, de a piros fehér székek és a márvány asztalkák az utcára kirakva igazán szépek.

… és bent… Na bent volt csak az igazán nagy meglepetés! A fiúkhoz is megérkezett a Mikulás, és tudjátok nekik két karácsonyfát is hozott!! Hogy mik vannak! Azt mondták, hogy azért van két fa mert annyi de annyi ember jár oda és nehogy valaki karácsonyfa hiányban szenvedjen.  Ennek mi nagyon örültünk, mert így nem vesztünk össze Mazsolával hogy kié a fa. Természetesen az enyém lett volna úgyis. Aztán ki is sajátítottuk magunknak mindegyiket. A nagy csodálatból feleszmélve észrevettük hogy a Mikulás is ott van. Gondolhatjátok!!! Felsikítottam örömömben és tapsoltam, ugráltam. De nagyon fáradt volt ám szegény, mondta nekünk, hogy ezt a két hatalmas fát nagyon nehéz volt idehoznia. Ha szólt volna mi segítettünk volna… No sebaj, majd jövőre. De azért szabadott ám egy közös képet csinálnunk a kis kedvencek Mikulásával. Ja, mert az nem is mondtuk, hogy nem az emberek Mikulásával találkoztunk, hanem az olyan kis kedvencek Mikulásával, mint amilyenek mi is vagyunk. Mondtuk neki hogy mi nagyon jók voltunk ám, és extra cukik vagyunk szóval ha lehet nekünk is hozzon ajándékot… Csak mosolygott. Ez most nem tudom mit jelent!  

Aztán készítettünk pár képet a fa alatt. Mintha mi is karácsonyfa díszek lettünk volna.

És rendeltünk egy large capuccinot, csak sajnos nagyon nagy volt és alig tudtuk meginni. A fiúknak nagyon finom a kávéjuk. Tudjátok ők igazából  régi bőröndökből készítenek hangszórókat. Mind- mind egyedi és különleges, és mindegyikből csak egy van. Nagyon elfoglaltak és szeretik csinálni a bőröndöket is és a kávézót is. Manuel a legkedvesebb mindegyikőjük közül. Meg is kérdezte, hogy kik vagyunk és mit csinálunk itt. Annyira kedves ember. Megtudtuk hogy Chile-ből érkezett és nagyon szeret itt lenni. Aztán ott van még Zane, aki egy kicsit morcos, de igazából nem is az, látjuk mi azt rajta, és különben is…. Kinek a szíve ne lágyulna meg azonnal ahogy ránk néz? Hát nem? Na nem lesz itt gond, kicsit csicsergünk Zane-nek és minden jó lesz. Aztán itt van Daniel, aki egy ausztrál fiú de Görögországból származik. Kedves nagyon. Őt szeretjük. És a másik nagy kedvencünk Jake, aki nem Jake, de nagyon nehéz a nevét kimondani is és leírni is szóval egyszerűsítettünk. Ő olasz, 5 éve él itt és hát a legjobb kávét mégis csak ő csinálja. Hiszen olasz! A kávé hazájából jött! Szóval ez egy igazán jó nap volt, és sosem gondoltuk volna hogy itt ilyen szörnyen kedvesek az emberek. Jó kezekben vagyunk!

Hétvégén kirándulunk… Vidékre…. Izgatottan várjuk. Reméljük ti is a beszámolóinkat!

Tádé és Mazsola

Sziasztok,

Szerencsére kipihentük a nagy utazás fáradalmait, már nem akarunk egész nap csak aludni így gondoltuk elindulunk felfedezni Ausztráliát. Ma elmentünk dolgozni. Persze nem mi, hiszen nekünk nem kell dolgozni. Mi kis kedvencek vagyunk és nekünk az a munkánk hogy cukik legyünk. 🙂 Azt hiszem ezt meg tudjuk oldani, hiszen nem is olyan nehéz feladat. Szerettünk volna az ablakba ülni –vagyis csak én, mert Mazsola most is szédül – de Móni nem engedte mert hogy messze megyünk és különben is kicsik vagyunk a forgalom meg nagy. De ülhettünk előre és be kellett kötnünk a biztonsági övet.

Nem sokat nem mentünk és már meg is álltunk. Bementünk egy kávéra a McDonald’s-ba vagy ahogy itt hívjak Maccas. Úgy látom itt a kávézás nagyon fontos az embereknek, mert mindenki kávéval a kezében jön- megy. Itt talán mindenki mindig álmos hogy ennyi kávét isznak? Ki érti ezt?! Hát egye fene, nekünk is be kell illeszkedni az új hazánkba, így mi is ittunk egy kávét.

És képzeljétek el itt nem a Jézuska hanem a Mikulás hozza a Karácsonyfát. Ma December 6.-a van és teljesen izgatottak vagyunk hogy mit kapunk a Mikulástól karácsonyra. De biztosan lesz valami a fa alatt nekünk is hiszen jók voltunk, meg cukik, és utazás közben a biztonsági övet is szépen bekötöttük. Munka után elmentünk karácsonyi ajándékokat vásárolni. Móni segít a Mikulásnak, mert itt annyi kisgyerek van hogy alighanem a Mikulás nagyon elfárad mire mindenkinek eljuttatja az ajándékát. Mi meg Móninak segítettünk, főleg a nézelődésben. Mazsola kicsit unta a vásárlást, de hát ő fiú. A fiúk nem mindig szeretnek vásárolni. Sőt általában nem szeretnek. Olyan nagy volt ez a bevásárló központ, a kicsi lábaink már nagyon fájtak ám, így bekéretőztünk a táskába. Határozottan kényelmesebb volt így vásárolni.

Sajnos az ajándék vásárlásnál nem tudtuk képet készíteni mert hát milyen meglepetés az ami le van fotózva? Viszont voltunk egy boltban amit csak úgy hívunk hogy az „olasz bolt”… Nem a maffia boltja nem azért ez a neve. Telis- tele van olasz és európai termékekkel, azért olasz bolt. Ott annyi, de annyi finomságot láttunk! Sok- sok óriási dinnye is volt. Majd kiugrottam a táskából mikor megláttam őket. Szerencsére Móni vett egy óriásit így degeszre dinnyézhettem magam December elején. Vettünk ennivalót is, zöldségeket, lencsét. A vacsora ma valami arab nemzeti étel lesz. Szuper.

Aztán nap végére nagyon el is fáradtunk, így jó volt haza érni. Legközelebb elmehetünk egy nagyon szuper kávézóba is ahol állítólag a srácok már majdnem olyan cukik mint mi vagyunk, és a legfinomabb kávét ők készítik egész Melbourne-ben. Ja és ami a legjobb, hogy ott lesz a Mikulás is és majd mi is találkozhatunk vele! Hamarosan jelentkezünk!

Tádé és Mazsola

Sziasztok,

Szerencsésen megérkeztünk az új hazánkba Ausztráliába. A repülő út nagyon hosszú volt és elfáradtunk. Ma azért elmentünk megnézni a környéket. Sajnos az idő szeles volt nagyon, a parton majdnem elfújta a kis testemet a viharos szél.  Csak úgy kapaszkodtam a fű csomókba. ?

Aztán elmentünk a plázába, persze autóval. Itt mindenki autóval megy mindenhová. Mazsola nem akart az ablakba ülni mert azt mondta szédül. ? Én azért körül néztem…. Hogy itt milyen sok autó van. Döbbenet.

Most tartunk egy csendes pihenőt mert jetleg-ünk az van, de alighanem fogunk még jelentkezni.
Üdvözlet Ausztráliából:
Tádé …és a Mazsola

Kedves Követőink!

Új sorozat indul az oldalon: Mazsola és Tádé Ausztráliában címmel. Nagyon sok kalandban lesz részük és reméljük, hogy tetszeni fog Nektek. A blog írója Melbourne-ben él, Móninak hívják és ő küldi nekünk a kalandokat és a fotókat.

Nagyon köszönjük a történeteket és boldogan követjük figyelemmel kedvenceink – akik most már Móni kedvencei – kalandjait.

Üdv: Zsuzsi & Dóri