Sziasztok,

Elmesélek egy történetet, mégpedig arról hogy hogyan lettem a víz szerelmese. Mazsola folyton itt kuncog. Még csak Január 1. van és nekem már elegem van belőle. Ez az év is hosszú lesz…

Ez a történet még tavaly kezdődött egy meglehetősen forró decemberi végi napon! Csak pislogok a kis szemeimmel mert nehéz összeegyeztetnem a decembert és a forróságot. Azt tudtátok, hogy az ausztrál Alpokban évente több hó esik mint Svájcban?! Döbbenet ez a kettősség ami ezt az országot jellemzi. Na mindegy. Itt ahol lakunk van egy medence. Ami nagyon jó mindenkinek, de főként nekünk. Na jó Mazsolának nem annyira de nem is tudom miért fél ennyire a víztől. Szóval napozgattunk…

Mazsola süttette a hasikáját, én izegtem és mozogtam, és mondtam Neki:

-Te Mazsola, nem gondolod, hogy nagyon süt ez a nap?
-Nem gondolom Tádé.
-És azt sem gondolod, hogy túl meleg van?
-Nem Tádé, azt sem gondolom.
-De Mazsola figy….
-Tádé, hát csodálkozol, hogy egérkénk hívlak? Folyton csak cincogsz a kis orrhangoddal és nem hagysz napozni. Felmegy tőled a vérnyomásom.
-Jaj Mazsola azt nem szeretném. De figyi, szeretnék bemenni a vízbe! Segítenél?
-Hát miért nem ezzel kezdted?? Persze, hogy segítek. Még a végén belefulladsz a vízbe. De Tádé… Te nem is tudsz úszni…
-Ja ez igaz… De van egy tervem…
-Tádé ez rosszul hangzik, nagyon rosszul.
-Nem, dehogy is. Figyelj a lányok most úgy is beszélgetnek, te ellopod az egyikőjük papucsát, ha lehet a jobbost, én meg jól ráugrok és huss bele a vízbe.
-Az első kérdésedre a válaszom az, hogy való igaz Tádé ez a nap nagyon süt, és azt hiszem a kis buksidat meg is sütötte. Én nem lopok el semmit. Megörültél? Szobafogságot kapunk.
-Dehogy kapunk. Mi cukik vagyunk. És ez nem lopás, csak kölcsön vettük. Azt mondtad segítesz, vegyük kölcsön együtt!
-Bajt hozol a fejemre Tádé, de tényleg megígértem és az nem szép dolog ha nem tartjuk be az ígéreteket!

– Jupiiiiii nézd Mazsola, benne vagyok  a vízben! Olyan kellemes, és egyáltalán nem is félek ám. De jó hogy kölcsön vettük a papucsot! Mosolygok Mazsola, Csináld a fotókat!

– Oké Tádé, csak ne evezz a kis kezeiddel annyira, nehogy baj legyen.
– Jaj nem lesz baj, ne aggódj folyton.
– Tádé ki kellene jönnöd, mert nem érlek már el és a szél is fúj egy kicsit.
-Jövök Mazsola csak tudod olyan nehéz ezekkel a kis kezekkel. És óóó jajjj, mi ez Mazsola? Azt hiszem kicsit eldőlök…

-Haha Tádé, sosem hallgatsz rám!
-Ne röhögj Mazsola hanem dobd a mentőmellényt, vagy az mentőúszógumit, vagy hívd a parti őrséget…
-Parti őrség tetszene igaz?? Mosolyogj… fotó készül.
-Gonosz vagy Mazsola!!! Claudia segíts!!!!

Hát így esett meg ez az eset, hogy elkötöttük –bocsánat, kölcsönvettük a papucsot – és azzal próbáltam a vízen maradni, kevés sikerrel. Mazsola jól kinevetett, én majdnem megfulladtam, és Claudiának kellett szólnom aki megmentett és szépen megtörölgetett, és megszárítgatott.

Remélem elbeszélget Mazsola fejével. Senkit nem hagyunk hátra. Ez nem volt szép Mazsola.
Móni meg azt mondta, ez csak víz. Hát ő sem volt túl kedves. Szerintem Mazsolával egy követ fújnak.

De Claudia nagyon kedves volt és azt mondta, hogy ne aggódjak, mert Ő kitalált valamit! Hát én meg csak hüppögve álltam a medence szélénél és mondtam hogy “-jó ennek igazán örülök. “

És ezt a következő bejegyzésünkben el is meséljük.

Száradok.

Sziasztok,

Itt vagyunk újra. El kell mondjam rettenetesen fáradtak vagyunk. A sok jövés és menés, és mind ezek mellett cukinak is lennünk kell. Sőt néha extra cukik kell, hogy legyünk… És a cukiság fárasztó! Ma én, Mazsola fogok nektek beszámolni a napunkról és az eseményekről. Mert Tádé megőrült. Megszagolt valami virágot és azóta méhecskének képzeli magát. Zümmög, és repked (persze nem, mert nincs szárnya, de ő azt hiszi) és néha a nem létező fullánkjával fenyeget… Nem úgy van ám hogy itt csak megeszünk és megfogdosunk dolgokat, meg megszagolgatunk. Tudtátok, hogy több mint 700 fajta eukaliptusz fa él itt Ausztráliában és csak pár fajta él az országon kívül? Ezek a fák folyamatosan párologtatnak szóval az eukaliptusz erdők úgy néznek ki, mintha szmog lenne mindig, és messziről nézve mindig kék a levegő körülöttük. Gondoltam rá, hogy Tádé talán elrágcsált pár levelet, de akkor nem ugrándozna és hallucinálná magát méhecskének, sokkal inkább aludna 22-23 órán keresztül mint a koalák. Lehet, hogy kellene egy kis eukaliptusz levelet csempésznem a reggelijébe… Hmmm. Elgondolkodtató. De sajnos az eukaliptusz fa levele csak a koalák számára fogyasztható. Tádé hasikája csikarna tőle, azt pedig nem szeretném.

Ma reggel elmentünk virágot venni. A Banningsba ami egy DIY –Do It Yourself bolt, ilyen Praktiker szerű. Megveszel minden jót csilliárd dollárért és lefested, megszereled, elvágod, felteszed, beteszed stb… De nekünk ezzel semmi dolgunk, mi cukik vagyunk minket kiszolgálnak nem kell magunknak csinálni dolgokat.

Egyébként mi Edithvale-ben lakunk, az Edithvale Road-on. Hát ezt nem nehéz megjegyezni. Ez a kép a házunk elött készült.  

Aztán lementünk az autóhoz a mély garázsba. Az a hely kicsit félelmetes ám, de jó erősen megfogtam Tádé kezét hogy ne féljen, és már rendben is voltunk.

Jajj azok a szép virágok a Bunningsban… Én Mazsola egy kisfiú vagyok, de a sok szép színes virág engem teljesen elkápráztatott. Próbáltam lefotózni őket hogy ti is lássátok, de mit gondoltok ki ugrott a képbe állandóan??? Igen. Helyes válasz. Ez a kis róka képű Tádé. Ha nem rózsa színű lenne simán elmenne rókának. Szerintetek? Vettünk paradicsom palántát, meg petúniát, meg kis kék és fehér virágokat is, és mi majd segítünk kertészkedni is. Mini garden építésbe fogunk, mert a kicsi kezekkel csak kicsi kertet lehet építeni. Szerintem. Jajj és vettünk sok sok növény védőszert. Mert a sok whitefly (fejlődik az angolunk) megeszi a növénykéket. Hát ezt nem hagyhatjuk.

A part, vagyis a kis víz, kb. 10 perc séta gyalog, de mivel mással is lehetne sétálni talán kettes létrával? De buta vagy Mazsola…  és 1 perc autóval. De nekünk van ám medencénk ahol a víz nem csípi ki a szemünket. Mert az óceán és az öböl vize olyan sós, mint a veszedelem. Milyen sós is a veszedelem? Hm.. nagyon sós. Utáljuk. És a víz is hideg. A medencében meg nem az. Ma 36 fok volt, gondolhatjátok hogy a napunk nagy részét a medence partján töltöttük miután megjöttünk a virág vásárlásból. Jól áll a kék szín a zöld színemhez. Jaj csak le ne égjek. Hol a naptej? És kell egy napszemüveg is. Csak hogy menő legyek… Tádénak meg egy kalap. Kicsi még, nagyon megsüti  nap. Aggódom érte.

Tádé pedig szeretne megtanulni úszni. Annyira megtetszett neki a medence. Nekem már az sem tetszett, amikor a nagy víznél kissé nedvesek lettünk. Szóval én majd nézem Tádét a medence széléről. És nevetek. Megígérem hogy fogtok kapni képeket. 😀

Mazsola & Tádé

Sziasztok,

Ma volt egy laza csajos napunk. Mazsolát otthon hagytuk. Amúgy sem volt túl jó hangulatban, és azt mondta inkább olvasna egy könyvet.

Mindenhova együtt megyünk, szóval kicsit furcsa volt ez így, de nem lehet mindig egymás nyakán lógni. Délután megint elmentünk abba a kávézóba a fiúkhoz. Most nem voltak sokan. Szerettem volna inni egy kávét, de hát én nem beszélek angolul. Én csak a cukiság nyelvén beszélek. Nagyon izgultam, hogy mi lesz és hogyan fognak megérteni, és Manuel akivel már találkoztam nem volt ott… Csak egy másik fiú volt ott akit még igazából sosem láttam. Csak most. Messziről. De kedvesnek tűnt. Összeszedtem minden bátorságomat, a kis szívem csak úgy dobogott, elé álltam és azt mondtam Neki:
„- Szia, Tádénak hívnak, nagyon kicsi vagyok és nagyon rózsaszín és szeretnék egy nagy kapucsínót.”
Igazából kicsit szerettem volna, csak rózsaszín lányos zavaromban félremondtam. Daniel, mert így hívjak a fiút, pedig megkérdezte, hogy  “Nagyot?” Biztos gondolta, hogy vajon hova fér bele egy ilyen kicsi kedvencbe egy nagy kapucsínó??? Én pedig gyorsan kijavítottam, hogy neeeeem, kicsit kérek. De láttam ám, hogy ő is meglepődött, amikor meglátott. Szerintem azért, mert ilyen cuki kis kedvenccel mint én, nem mindennap találkozik az ember. A kezdeti kommunikációs nehézségek után még azt is megengedte, hogy odaüljek a kávégép tetejére, és nézzem ahogy csinálja az italomat.

Aztán kicsit beszélgettünk és megtudtam, hogy ő ausztrál és az apukája Görögországból jött, az anyukája pedig Csehországból. Van 2 testvére, akiket annyira szeret, mint én a Mazsolát, és sok időt tölt a családjával. Tudjátok ez a Daniel egy nagyon jó fiú, kedves és aranyos, és nagyon finom kávét készít. Már tudom, hogy a Móni miért szeret ide jönni. Ebben a kávézóban a fiúk mindig vidámak és mosolyognak. Nekünk nincs rossz kedvünk sosem, de ha lenne akkor csak ők tudnának felvidítani minket. Azt is megtudtam, hogy Daniel szereti a zenét és tud zenélni is. Szerintem majd meg is tanítom magyar dalokra meg szavakra. Már énekeltem neki a kávégép tetején ülve. Biztosan viccesnek találta, mert nagyon nevetett. Tudjátok az az igazság hogy a kávé összehozza az embereket. Természetesen nekem annyival könnyebb a helyzetem, hogy cuki vagyok és tudom hogy Daniel is nagyon aranyosnak talált. 

Elmeséltem neki, hogy nem olyan régen érkeztünk most fedezzük fel Ausztráliát, és milyen furcsa, hogy az emberek itt ennyit kávéznak. Tudjátok mit mondott? Hogy Melbourne kávébab behozatalának mennyisége az elmúlt évtizedben 780%-al nőtt! Hát én leszédültem a kávégép tetejéről és lepottyantam a pénztárgéphez. Az nagyon sok. Szerintem kávézót kellene nyitnunk. Biztos, hogy Daniel ott dolgozna, mert ez a fiú nem csak hogy finom kávét főz, de még okos is. Képzeljétek el hogy amikor szerettem volna fizetni akkor nem engedte meg. Visszaadta a kicsi kezembe a pénzemet, és azt mondta hogy ez a kávé egy karácsonyi kávé. Ajándék. Ez annyira de annyira kedves tőle… ☺ Szerintem ez már barátság. 

A végén még bohóckodtunk kicsit, és buksi simit is kaptam. Olyan nagyon féltem megszólítani Őt, de tudjátok mi a helyzet? Ha kedvesek vagyunk, és mosolygunk másokra akkor mi is ezt kapjuk vissza. Mindig legyünk határozottak, még ha kicsik vagyunk akkor is. Szóval szerintem soha ne féljünk kialakítani új kapcsolatokat, ismeretségeket, barátságokat, szerelmeket, mert az emberek igen is jók, és szükségük van cukiságra, szeretetre. Mazsola, és a többi kis kedvenc akik ugyan onnan jöttek ahonnan mi ezt mind-mind meg tudjuk adni. #love #peace
Ez volt Tádé napi bölcsessége. 

Daniel, thank you for the wonderful afternoon and the perfect coffee.
Xoxo Tádé

Coming soon: Tádé úszni tanul, kevés sikerrel. 😀

Hát most következik az amire minden kisgyerek, nagy gyerek, és felnőtt vár. Az ajándékozás. Illetve annak az elmesélése, ami akkor történt, amikor az ajándékokat bontottuk.

Az ajándékokat mindenki szereti. És a legjobb hogy ezt az időt a családunkkal és a barátainkkal tölthetjük mint például én Mazsolával.

Nézzétek csak meg a Karácsonyfánkat. Ugye milyen szép? Csillog és villog és nagyon cuki. Judit csinálta ám, mert mi nem tudtuk volna feldíszíteni olyan hatalmas. Judit a mi itteni Mamánk amúgy.

Aztán ahogy pózoltunk a fenyőfával és az ajándékokkal valamire figyelmes lettem. Így szóltam Mazsolához:

-Figyelj Mazsola, ebben a dobozba van valami…

-De Tádé hogyne lenne, hiszen ez egy karácsonyi ajándék. Tudod, azoknak az a lényege, hogy van bennük valami. Kis cukorka, csokika ilyesmi..

– Nem Mazsola, tényleg van benne valami… Hallom. Motoszkál. Nem érted. Valami élő.

– Szórakozol velem Tádé? Nem április van ám hanem december. Talán megsütött a nap?

– De hallom Mazsolaaaaa….

-Ahh ugyan… Csak képzelődsz.

– Jó! Ha azt hiszed megőrültem akkor tessék.. Bebizonyítom, hogy igen is van ebben a dobozban valami. Ez a valami pedig folyamatosan motoszkál.

-Tádé neeee, kikapunk! Meg fogják látni a felnőttek! Mit csinálsz te őrült? Még a végén leesel.

-Mazsolaaaa segíts… Megütöttem az orrocskámat.

– Tádé Tádé… Én megmondtam, de te sosem hallgatsz rám.  Te fogod megmagyarázni hogy mi történt, én semmit sem láttam, pont pislantottam.

– Mazsola, ha befejezted az oktatást kiszabadítanál? Ha ferde marad az orrocskám akkor az a te lelkeden fog száradni! Légyszi naaaa, segítenél és megnéznénk végre mi van a dobozban ami motoszkált…

-Na gyere te rózsaszín kisegér… Állandóan csak a rosszaság az!

– Kikérem magamnak, én nem vagyok eg….Mazsolaaaa, ez meg ki??? Én félek…

-Hát Tádé, én nem tudom hogy ez mi? De sokkal inkább Ki?! Szerintem nem kell félned. Nem ismer minket, és biztosan ugyan úgy fél tőlünk mint ahogyan Te félsz Tőle.

-Igen Mazsola, de én erre nem számítottam. Minket néz… Látod? A szemeivel csak úgy bámul.

-Jajj Tádé, hát persze hogy néz. Mert kíváncsi. Te nem vagy kíváncsi rá?

-De igen vagyok. Nagyon kíváncsi vagyok.

-Nos, akkor talán oda kellene menned és mondani valamit

-De mit mondhatnék Mazsola? Ő idegen.

-Hát Tádé, először csak köszönj Neki, és talán mond meg a nevedet. Aztán Ő is megfogja mondani a nevét és már nem is lesz idegen, és te sem neki.

-Jajj Mazsola te olyan okos vagy. Hát jól van. Odamegyek. Most indulok….

-Szia, én Tádé vagyok, a tesóm szerint egy rózsaszín egér, de igazából manó vagyok. Te ki vagy?

-Szia, én Maci vagyok és most érkeztem a Mikulással, és nem tudom hogy hová kerültem.

– Jajj Maci de szép neved van. Egy percig sem kell aggódnod, itt jó helyen vagy és a felnőttek is nagyon kedvesek. Leszünk barátok? Mert mi már nem vagyunk idegenek, mert bemutatkoztunk. Na gyere ki abból a dobozból, itt kint sokkal színesebb a világ. Bemutatlak a tesómnak gyere!

-Oké, jövök is! Nekem még sosem volt igazi barátom. Szerintem lehetünk akkor barátok…

-Mazsola nézd, Ő itt Maci! Maci ő pedig a tesóm Mazsola.

-Szia Maci. Örülök hogy itt vagy velünk. Öleljük meg egymást jó? Mert az olyan cuki. Te kinek vagy a kis kedvence?

-Hát tudjátok én egy kisbabához jöttem, de Ő még nem született meg. Addig amíg nem lehetek az ő kis kedvence, addig az anyukája vigyáz rám. De már nagyon várom hogy kis kedvenc legyek.

-Jajj Maci ez tök izgalmas. Küldesz majd képet?

– Igen, hát hogyne. Azt mondták Sydneybe kell mennem, ez akkor most Sydney?

– Nem Maci, ez Melbourne, de ez is jó hely ám. És ne szomorkodj amiért nem maradhatsz itt. Találkozunk hamarosan, mert mi is megyünk ám Sydney-be 3 hónap múlva. Addigra járj körbe mindent és majd mutasd meg nekünk a legszuperebb helyeket jó?

– Oké Tádé, szerintem menni fog. Figyi Tádé, ki az a két kis gombóc ott távolabb?

– Gombóc?? Jaaa Ők?! Na gyertek ide ti is Hó és Pihe, itt van Maci, most érkezett! Olyan jó, hogy így mind együtt vagyunk nem gondoljátok!? Ünnepeljünk! Azt hogy együtt vagyunk, hogy barátok vagyunk és hogy Karácsony van!

-Mazsola?

-Igen Tádé?

-Tudod mi a legszebb ajándék amit ma kaptam?

-Nem Tádé, de valószínűleg meg fogom tudni, mert elmondod.

-Hát Te vagy Mazsola, meg Maci, és Hó meg Pihe! A barátság, meg az, hogy egymáshoz tartozunk és itt vagyunk egymásnak. Ez a legszebb ajándék Mazsola.

-Nagyon Kedves vagy Tádé. Szeretlek.

-Én is szeretek Mazsola, Boldog Karácsonyt.

-Boldog Karácsonyt Kisegér.

Huhhh sziasztok!

Extra, sőt mi több, nagyon extra karácsonyon vagyunk túl! Minden jól sikerült és el is mesélem.  
Hol is kezdjem? Talán ott, hogy mondok pár szót az itteni karácsonyról. Ausztráliában –talán már említettem – a Mikulás (született Szent Miklós) hozza a karácsonyfát December 6.-án. Igazából Ő egy püspök volt aki jóságos volt és ajándékot osztogatott a szegényeknek. Itt nem ünneplik a Szentestét, mint mi otthon. Itt van December 25.-e Karácsony, és December 26.-a Boxing Day, amikor a gyerekek kinyithatják a rengeteg sok ajándékot, amit a Mikulás hozott. Szerencsére mi őrizzük a magyar hagyományokat és mi 24.-én délután megtartottuk a vacsorát és bontottunk sok ajándékot! Természetesen ezt az eseményt komoly előkészületek előzték meg.

Mi is jócskán kivettük a részünket ezekből az előkészületekből. Én a legkisebb Tádé a főzésben segítettem. Töltött káposztát készítettem. Csak gyúrtam, és kevertem, és kavartam és gömbölyítettem a gombócokat. Mazsola ezt nem bírta nézni. Megértem. Mondtam neki „egyet se félj drága barátom, majd én megoldom a helyzetet”. Így is lett, kis kendőbe, kis köténnyel, nagy jó kedvel, gumikesztyűben elkészült életem első töltött káposztája. Ugye nem kell mondanom hogy Isteni lett!

Mazsola! Hé, Mazsola, gyere már ide folytassad kérlek a mesélést nekem ki kell mennem egy pillanatra. Na… igen te! Ne nézzél már, gyere kérlek! Hát sokan kíváncsiak a történetünkre.

Helló, Mazsola szolgálatra jelentkezik. A kismalacot sem hagyják mér békén. Karácsony… Hmm. Ja igen. Segítettem csomagolni. A konyhában nem mozgok túl otthonosan. Ah, de a csomagolás sem volt ám egyszerű. Vágni a papírt, tépni a ragasztót. Többször bele is tekeredtem és mindenhol ragasztók lógtak rajtam. Őszintén vártam hogy befejezzük. És hát utána meg szépen elrendezgettük az ajándékokat, addigra Tádé is befejezte a főzést.

Aztán mint ahogyan az szokás, a kedvencek mint mi, megérdemelnek egy sztár fotót. Tádé kért vörös szőnyeget, de mondtam neki ha nem hagyja abba, az fix hogy én nem állok mellé. Mik vagyunk mi? Celebek? Mi kis kedvencek vagyunk és nem tüüü… Au, Tádé… Te lelöktél engem a billentyűzetről?? Majdnem elestem.
Azért nézzétek meg a fotónkat. Lehet hogy néha civakodás van, de a testvérek ilyenek. Ez nem komoly. Viszont az igen is komoly, hogy nagyon jók vagyunk együtt, és szuper cukik.

Na jól van Mazsola, visszajöttem, abbahagyhatod a mesélést, ez nekem különben is jobban megy.
Nos, fotózkodás.. Igen. Szuper volt. Én szerettem volna kicsit csajszisabb lenni. Mert itt lehet. És tudjátok mi történt? Vettem fel nyakláncot, és fülbevalót, és szempillám is volt. Na most ezek után én úgy néztem ki mint egy nagyvilági kis kedvenc akinek jár a vörös szőnyeges bevonulás… De Mazsola hajthatatlan volt! Na nézzétek csak megmutatom az ünnepi öltözéket! Ugye bájos vagyok?

Aztán bepakoltunk a kis kocsiba, lementünk a félelmetes garázsba a nagy kocsihoz és elmentünk az ünnepi ebédre. Izgultam ám nagyon hogy a káposztának lesz-e sikere, és az ajándékok miatt is, és úgy minden miatt is. Hogy oldjam a feszkót, ittam egy kis tojás likőrt. Házi készítésű volt és egy kupica után már pörgött a szoba és csak annyit tudtam mondani hogy #&@{*ß. Biztos vicces lehetett mert Mazsola kacagott. Mindig is jó humorom volt.

A késői ebéd, de még nem vacsora után jött az ajándékozás. Amit a következő részben elmesélek. Jobb ha én teszem, mert nem pont úgy sikerült ahogy terveztem de a vége jó lett. Pont olyan jó mint a töltött káposzta, ami mindenkinek nagyon ízlett!

Boldog Karácsonyt Melbourne-ből.
Tádé és Mazsola

Sziasztok,

Hát ma egy igazán jó nap volt. Mazsola kicsit morgott – ahogy mindig – de tudom, hogy neki is tetszett a mai nap. Vidéken voltunk és a nagy autóval mentünk. Ami azért jó, mert a műszerfalon van egy hely ahogy egy kijelzőt lehet látni sok-sok adattal. Na most ez a hely pontosan olyan, mintha direkt nekünk alakították volna ki. És mi tudjuk, hogy ez így is történt :-). De ki ad el autót úgy hogy 4 ajtós, 5 személyes és van két szuper cuki kis kedvenc férőhely a műszerfalon? Ugye senki? Hát gyorsan tettek oda kis tévét hogy hasznosnak lássék a dolog, de igazából az a mi helyünk a nagy autóban. Móninak ne mondjatok el, de a nagy autót jobban szeretjük, az illik hozzánk ausztrál vagányokhoz, meg Mazsola sem szédült. Móni persze imádja a saját autóját – amit valami madárról neveztek el –  és ha kiderül az „árulásunk” megnézhetjük magunkat. Maradunk itthon vagy mehetünk gyalog.

Na de kanyarodjunk vissza a kirándulásunkhoz. Cseresznyét szerettem volna enni. Mazsola meg epret… Tipikus. Mindegy mi az, csak ellentétes legyen azzal, amit én akarok. Én egy kicsit pityeregtem mert nem akartam epret, de végül is megegyeztünk hogy mindkét helyre elmegyünk. A félszigeten van ám sok-sok farm. Állatos is, gyümölcsös is, meg zöldséges is. Elindultunk és a táj csodaszép. Olyan más mint Magyarországon. Tudjátok, hogy eukaliptusz fák nőnek mindenhol és mentolos citrusos illatú a levegő? Soha nem éreztem ehhez foghatót. Az utóbbi napok esőzése –árvizei – miatt a legelők is zöldek. Mert nyáron ám itt nincs élet, minden kiég, elsárgul, és a fű sem nő. Szó szerint.  De most nem, most szép zöld minden, nézelődtem is sokat.

Tudjátok mi volt még nagyon furcsa? Hogy nincsenek szántóföldek. Csak legelésző marhák, birkák, tehenek… Tudtátok, hogy csak Victoria államban –itt élünk- 5195 tej termelő farm van? 1,8 milliárd dollár nyers tejet termelnek ki és ez a legnagyobb mezőgazdasági ágazat Victoriában. Innen viszik a tejet Japánba, Szingapúrba, Kínába, Indonéziába, a Fülöp-szigetekre, meg még Malajziába is. Hah, nem csodálom hogy ilyen sok helyre kell a tej, messziről úgy láttam itt nagyon boldogok a tehénkék, és a boldog tehén finom tejet ad… Azt hiszem az egyik rá kacsintott Mazsolára… Azért mert kicsi vagyok, még látom amit látok :-).

Mazsola viszont egy traktort látott meg. Azonnal fel akart rá ülni. És már rángatott is magával. Könyörögtem neki hogy ne vezessen úgy mint egy őrült, és hogy ha ez kiderül hogy elkötötte a traktort akkor még a börtönbe kötünk ki. Nem hallgat rám. Végül nem lett baj. De… lehetett volna!

Aztán a nagy traktorozástól megéheztünk, és azonnal, de azonnal vettünk egy nagy láda epret. Úúúúú isteni volt.

Én már nagyon szerettem volna enni cseresznyét… Meg cseresznye fülbevalót is akartam. De képzeljétek el, a cseresznye farm bejáratánál ott állt egy ember és azt mondta hogy sajnos a farm megtelt és hogy nem mehetünk be csak majd egy óra múlva. Hiába voltam hiper kvantum cuki, ez az ember nem engedett be… Én meg jó mérgesen ránéztem, és megmondtam neki, hogy akkor majd visszajövök máskor, és hercegnősen távoztam.

Aztán kárpótlásul lementünk a partra. De nem ám csak a kis vízhez… A kis víz kicsiknek való (az öbölről beszél Tádé. –Móni) az ilyen ausztrál vagányoknak mint mi vagyunk a nagy vízhez kellett lemenni, az óceánhoz. Úúúúú tudjátok hogy a hullámok hangja mennyire mély és dübörgő, szinte már félelmetes. Jujjj és a levegő!!! Sós illatú, tiszta és az óceán csodálatos! Szeretném nektek megmutatni bár az érzés és a látvány leírhatatlan.

És volt ám olyan, hogy oda merészkedtünk a hullámokhoz és egy kicsit vizes lett a popsi mert hiába futottunk az apró lábainkkal a természet nem viccel. Elkapott a víz. Mazsolát meg az ideg. Mert, hogy ő megmondta hogy ez rossz ötlet. Persze a traktorozás is az volt, még is mentem, és nem vetettem a szemére hogy kócos lett a rózsaszín hajam… És itt jegyzem meg hogy a fiú a kapunál szerintem azért nem engedett be a cseresznye farmra mert úgy néztem ki a kócos fejemmel mint egy Őrült, nem úgy mint egy Cuki. Na most mondjátok meg egy kis sós víz ehhez képest mi? Semmi.

Aztán a parton találtam ám olyan nővényt ami olyan rózsaszín mint én. Először csak azt hittem hogy valami műanyag vagy… nem is tudom mit hittem. Aztán közelebbről megnéztem, és ám igazi volt… Alighanem ebből fogok készíteni magamnak valami kis díszt a hajacskámba vagy ilyesmi. Kitalálom. De az biztos hogy Ti látni fogjátok.

Az idő talán felhősnek tűnik, de nem volt ám hideg. A nap nem sütött, de nem baj mert nem volt naptej nálunk. Hát igen… A nap. Nekünk nincs ózon a fejünk felett, vagy csak vékonyka, és itt nem szabad… Tilos kimenni a napra naptej és kalap nélkül. De ez majd egy másik történet lesz.

Itt pedig azt láthatjátok hogy mekkora nagy ez a világ és milyen kicsik vagyunk benne mi! De szívünk….az óriási.  

Mindent összevetve jó kis napunk volt. A végére az őrült frizurámat is megbocsájtottam Mazsolának, a popó is megszáradt, beepreztünk és szépen hazajöttünk.

Haza. A haza nekünk Edithvale… Amiről a következő bejegyzésben olvashattok.  

Sziasztok,

Hát képzeljétek el mi történt! Megismertünk pár nagyon cuki srácot! Annyira izgatott vagyok, hogy mindent elakarok mondani egyszerre. Meg kell nyugodnom… Lélegezz Tádé, lélegezz…. Na jól van, már jobb.
Nos, ma elmentünk kévét inni! De nem ám a Maccas-ba, hanem egy igazi kávézóba Móni barátaihoz. Úgy hívják a helyet hogy Espresso Station, és a Station Street-en van Malvernben.

Szóval az egész hely nagyon hangulatos és vidám. Nagyon sok ember volt, itt mindig mindenki kávézik… Melbourne 30 tonna kávét importál naponta ami elég 30 millió csésze kávéhoz. Döbbenet ugye?? Aztán most még mi is megjöttünk, növelve a kávé fogyasztást :-). Szóval a hely cuki, nem annyira cuki mint mi, de a piros fehér székek és a márvány asztalkák az utcára kirakva igazán szépek.

… és bent… Na bent volt csak az igazán nagy meglepetés! A fiúkhoz is megérkezett a Mikulás, és tudjátok nekik két karácsonyfát is hozott!! Hogy mik vannak! Azt mondták, hogy azért van két fa mert annyi de annyi ember jár oda és nehogy valaki karácsonyfa hiányban szenvedjen.  Ennek mi nagyon örültünk, mert így nem vesztünk össze Mazsolával hogy kié a fa. Természetesen az enyém lett volna úgyis. Aztán ki is sajátítottuk magunknak mindegyiket. A nagy csodálatból feleszmélve észrevettük hogy a Mikulás is ott van. Gondolhatjátok!!! Felsikítottam örömömben és tapsoltam, ugráltam. De nagyon fáradt volt ám szegény, mondta nekünk, hogy ezt a két hatalmas fát nagyon nehéz volt idehoznia. Ha szólt volna mi segítettünk volna… No sebaj, majd jövőre. De azért szabadott ám egy közös képet csinálnunk a kis kedvencek Mikulásával. Ja, mert az nem is mondtuk, hogy nem az emberek Mikulásával találkoztunk, hanem az olyan kis kedvencek Mikulásával, mint amilyenek mi is vagyunk. Mondtuk neki hogy mi nagyon jók voltunk ám, és extra cukik vagyunk szóval ha lehet nekünk is hozzon ajándékot… Csak mosolygott. Ez most nem tudom mit jelent!  

Aztán készítettünk pár képet a fa alatt. Mintha mi is karácsonyfa díszek lettünk volna.

És rendeltünk egy large capuccinot, csak sajnos nagyon nagy volt és alig tudtuk meginni. A fiúknak nagyon finom a kávéjuk. Tudjátok ők igazából  régi bőröndökből készítenek hangszórókat. Mind- mind egyedi és különleges, és mindegyikből csak egy van. Nagyon elfoglaltak és szeretik csinálni a bőröndöket is és a kávézót is. Manuel a legkedvesebb mindegyikőjük közül. Meg is kérdezte, hogy kik vagyunk és mit csinálunk itt. Annyira kedves ember. Megtudtuk hogy Chile-ből érkezett és nagyon szeret itt lenni. Aztán ott van még Zane, aki egy kicsit morcos, de igazából nem is az, látjuk mi azt rajta, és különben is…. Kinek a szíve ne lágyulna meg azonnal ahogy ránk néz? Hát nem? Na nem lesz itt gond, kicsit csicsergünk Zane-nek és minden jó lesz. Aztán itt van Daniel, aki egy ausztrál fiú de Görögországból származik. Kedves nagyon. Őt szeretjük. És a másik nagy kedvencünk Jake, aki nem Jake, de nagyon nehéz a nevét kimondani is és leírni is szóval egyszerűsítettünk. Ő olasz, 5 éve él itt és hát a legjobb kávét mégis csak ő csinálja. Hiszen olasz! A kávé hazájából jött! Szóval ez egy igazán jó nap volt, és sosem gondoltuk volna hogy itt ilyen szörnyen kedvesek az emberek. Jó kezekben vagyunk!

Hétvégén kirándulunk… Vidékre…. Izgatottan várjuk. Reméljük ti is a beszámolóinkat!

Tádé és Mazsola

Sziasztok,

Szerencsére kipihentük a nagy utazás fáradalmait, már nem akarunk egész nap csak aludni így gondoltuk elindulunk felfedezni Ausztráliát. Ma elmentünk dolgozni. Persze nem mi, hiszen nekünk nem kell dolgozni. Mi kis kedvencek vagyunk és nekünk az a munkánk hogy cukik legyünk. 🙂 Azt hiszem ezt meg tudjuk oldani, hiszen nem is olyan nehéz feladat. Szerettünk volna az ablakba ülni –vagyis csak én, mert Mazsola most is szédül – de Móni nem engedte mert hogy messze megyünk és különben is kicsik vagyunk a forgalom meg nagy. De ülhettünk előre és be kellett kötnünk a biztonsági övet.

Nem sokat nem mentünk és már meg is álltunk. Bementünk egy kávéra a McDonald’s-ba vagy ahogy itt hívjak Maccas. Úgy látom itt a kávézás nagyon fontos az embereknek, mert mindenki kávéval a kezében jön- megy. Itt talán mindenki mindig álmos hogy ennyi kávét isznak? Ki érti ezt?! Hát egye fene, nekünk is be kell illeszkedni az új hazánkba, így mi is ittunk egy kávét.

És képzeljétek el itt nem a Jézuska hanem a Mikulás hozza a Karácsonyfát. Ma December 6.-a van és teljesen izgatottak vagyunk hogy mit kapunk a Mikulástól karácsonyra. De biztosan lesz valami a fa alatt nekünk is hiszen jók voltunk, meg cukik, és utazás közben a biztonsági övet is szépen bekötöttük. Munka után elmentünk karácsonyi ajándékokat vásárolni. Móni segít a Mikulásnak, mert itt annyi kisgyerek van hogy alighanem a Mikulás nagyon elfárad mire mindenkinek eljuttatja az ajándékát. Mi meg Móninak segítettünk, főleg a nézelődésben. Mazsola kicsit unta a vásárlást, de hát ő fiú. A fiúk nem mindig szeretnek vásárolni. Sőt általában nem szeretnek. Olyan nagy volt ez a bevásárló központ, a kicsi lábaink már nagyon fájtak ám, így bekéretőztünk a táskába. Határozottan kényelmesebb volt így vásárolni.

Sajnos az ajándék vásárlásnál nem tudtuk képet készíteni mert hát milyen meglepetés az ami le van fotózva? Viszont voltunk egy boltban amit csak úgy hívunk hogy az „olasz bolt”… Nem a maffia boltja nem azért ez a neve. Telis- tele van olasz és európai termékekkel, azért olasz bolt. Ott annyi, de annyi finomságot láttunk! Sok- sok óriási dinnye is volt. Majd kiugrottam a táskából mikor megláttam őket. Szerencsére Móni vett egy óriásit így degeszre dinnyézhettem magam December elején. Vettünk ennivalót is, zöldségeket, lencsét. A vacsora ma valami arab nemzeti étel lesz. Szuper.

Aztán nap végére nagyon el is fáradtunk, így jó volt haza érni. Legközelebb elmehetünk egy nagyon szuper kávézóba is ahol állítólag a srácok már majdnem olyan cukik mint mi vagyunk, és a legfinomabb kávét ők készítik egész Melbourne-ben. Ja és ami a legjobb, hogy ott lesz a Mikulás is és majd mi is találkozhatunk vele! Hamarosan jelentkezünk!

Tádé és Mazsola

Sziasztok,

Szerencsésen megérkeztünk az új hazánkba Ausztráliába. A repülő út nagyon hosszú volt és elfáradtunk. Ma azért elmentünk megnézni a környéket. Sajnos az idő szeles volt nagyon, a parton majdnem elfújta a kis testemet a viharos szél.  Csak úgy kapaszkodtam a fű csomókba. ?

Aztán elmentünk a plázába, persze autóval. Itt mindenki autóval megy mindenhová. Mazsola nem akart az ablakba ülni mert azt mondta szédül. ? Én azért körül néztem…. Hogy itt milyen sok autó van. Döbbenet.

Most tartunk egy csendes pihenőt mert jetleg-ünk az van, de alighanem fogunk még jelentkezni.
Üdvözlet Ausztráliából:
Tádé …és a Mazsola

Kedves Követőink!

Új sorozat indul az oldalon: Mazsola és Tádé Ausztráliában címmel. Nagyon sok kalandban lesz részük és reméljük, hogy tetszeni fog Nektek. A blog írója Melbourne-ben él, Móninak hívják és ő küldi nekünk a kalandokat és a fotókat.

Nagyon köszönjük a történeteket és boldogan követjük figyelemmel kedvenceink – akik most már Móni kedvencei – kalandjait.

Üdv: Zsuzsi & Dóri