Author: betty

Sziasztok Emberek,

Jöhet még egy mese egy újabb városkáról érdekes sztorikkal? Mert voltunk ám mi máshol is.

De előtte szeretném megemlíteni Mazsola vállalhatatlan viselkedését With Sunday Islandon.
Szerintem ekkora már meg volt vadulva az örökös bezártság miatt. Csak az ablakból nézhettünk kifelé, és két napja semmi egyebet nem láttunk csak vizet. Két napja csak hajóztunk a végtelenek tűnő óceánon. Hullámok, eső és szél.  Mindössze ennyi amit eltudunk mondani.

Amikor kikötöttünk With Sundays-on akkor is csak esett.
Nem is tudtuk mi tévők legyünk. Sajnos az erdei sétára nem tudtunk elmenni mert  – a ciklon miatt akit úgy hívtak hogy Iris holott senki nem hívta – az egész erdő egy hatalmas sártengerré változott. A kilátókhoz sem tudtunk kimenni mert az eső csak esett, olykor vízszintesen. Ezek a trópusi viharok olyanok mint a veszedelem. Azért Iris adott nekünk 10, azaz tíz, szabad percet amikor nem esett.

Na és most nézzétek meg?! Mazsola kettőt röffentett, leugrott az oszlopról és már túrta is a homokot. Rákiáltottam, hogy mit csinálsz te vadmalac?! Kikapunk, sáros leszel. Rám nézett és csak annyit mondott „Na és, ez egy malac dolga!” –és túrt tovább.  Azt hiszem leesett a vérnyomásom.

Én erről nem is vagyok hajlandó többet beszélni. Inkább mesélek nektek Newcastle-ról. De nem ám arról ami Angliában van. Nem-nem. A mienkéről itt Ausztráliában. Ez egy pöttöm városka. Semmi felhőkarcoló, reggeli dugó és őrület.
A hajónk csendesen siklott be a városka kikötőjébe napsütés, tiszta égbolt és ez a látvány fogadott minket.

Tudjátok a kapitány elmondta ám, hogy ide Ausztráliába sokkal nagyobb hajók is jönnének ám de sajnos sem Sydney-be sem Brisbane-be nem férnek be. Na meg még pár nagy város kikötőjébe sem. Vagy a víz nem elég mély vagy hely nincs vagy mindkettő. Na mondjuk Sydney-ben bent van a városban a NAVY kikötője, ahova beférne sokkal nagyobb hajó is. De a tengerészek meg azt mondták hogy szó sem lehet róla, ez egy katonai támaszpont nem ricsajda meg turista központ. Korrekt. Na Newcastle-ben nincs ilyen gond mert ez egy ipar város szenet bányásznak és csak úgy jönnek befele a nagyobbnál nagyobb hajók szóval nem kellett kint dekkolnunk. Ez a legnagyobb szén exportáló város a világon 2017-ben 159,6 millió tonna szenet exportáltak. Ennyi szén nincs is a világon.
Ha Mazsola itt is rosszalkodik, felhajítom egy futószalagra és egy ilyen szén szállító hajó pocakjába találja magát de hirtelen. Megmutattam neki, és nyomatékosítottam, hogy nem viccelek és hogy alighanem ez a hajó Oroszországba megy és majd egész nap szenet lapátolhat és vodkát ihat ha itt és most nem viselkedik. Bevált!

Nyakunkba vettük a várost. Azt a várost ami Új Dél-Wales államának a második legnépesebb városa, 162 km távolságra van Sydney-től és mindösszesen 322,278-an lakják. Ó igen, ez a mi városunk.
1797-ben John Shortland hadnagy volt aki felfedezte a régió, persze véletlen. Mert valami itt is volt a rabokkal, de nem egyértelműek a leírások. Na mindegy a jó Shortland hadnagy azt mondta Sydneybe visszaérve, hogy talált egy tuti helyet egy folyóval amit ki tudja miért de szintén egy emberről neveztek el. John Hunter Új Dél-Wales kormányzója nevét kapta a folyó ami így lett Hunter folyó. Aztán jól el is kezdték a szenet bányászni a következő két évben. Hát igen. Szegény elítélteknek ez szívás volt főleg a nagyon rosszaknak, mert velük bányásztatták ám a szenet, és ők csak úgy hívták a helyet hogy a „hellhole” szabad fordításán „pokol”. Aztán az 1800-as évektől jöttek az emberek a folyó torkolatához, favágók, földművesek, kiszabadult rabok, aztán a kormány úgy döntött, hogy a nyilvánvaló természeti erőforrásokat kiaknázza és szépen lassan bezárták a fegyenctelepet, és lett egy városuk. Dióhéjban ennyi. De volt itt réz, szappan, acél gyártás, meg földrengés 1989-ben 5,6-os erősségű. Hát az már jó nagy. Meg viharok is voltak jó nagyok. Ez Newcastle.

Aztán mialatt Mazsolával pózerkodtunk és fotózkodtunk, egy tervet ötöltem ki. Belém bujt a kisördög. Amott szemben a parkba megláttam egy BBQ sütőt. Sátáni kacajt hallattam, de csak belül.

Mondom Mazsolának gyere tesóm, nézd a szép pálmafát ott szemben a parkban. Másszunk fel rá. Brisbane-ben is milyen jó volt már fára mászni.
Erre ő szomorú arccal: „- de ha meglátják egy szén szállító hajó pocakjában kötök ki.”
Hmm, Mazsolának igaza van, befenyítettem az út elején. Mondtam neki hogy ezúttal kivételt teszünk. A fáramászásért nem jár szén lapátolós büntetés Oroszországba.
Nem is kellett sok, egy szempillantás és a fán voltunk.

Mondtam Mazsolának erről a fáról nem látjuk jól a háttérben kikötő hajónkat, jobb lenen ha átugranánk oda arra a magaslatra. Csak nem mondhattam meg hogy az BBQ sütő. Még a végén rájön a tervemre. Muhahaha… Nehezen ugyan de kötélnek állt, felmásztunk.
Mondtam neki
„- Jajj Mazsola ugye innen milyen szépen látni a hajót? Emlékszel amikor kilőttél az ágyúból?”
Mazsola kacagott az én apró ujjacskám pedig észrevétlen lassan kúszott a BBQ sütő bekapcsoló gombja irányába.
„-Hogyne emlékeznék Tádé, tök vicces volt, hogy semmit sem vettél észre belőle.”
Sátáni kacajom a holdig is elért, és annyit mondtam Mazsolának hogy
„-Igen, vicces volt? Érdekes én nem emlékszem hogy nevettem volna.”
Hopp már nyomtam is meg a gombot.
„-Jajj Tádé tudod csak tesós viccelőőőőőőő aúúú Tádé, ez mi? Ez a lap forró. Te átkozott kis rózsaszín egér, meg akarsz ölni? Kisül a zsírom. „
„-Én? Megölni? Dehogy, ez csak kis testvéri vicceskedés, de milyen érdekes, hogy te sem nevetsz Mazsola.”
„- Ez nem igazság Tádé, majdnem ropogósra sütöttél.”

„-Dehogy is te buta malac, csak meg akartam mutatni, hogy nem szép dolog tőrbe csalni senkit, mert lehetsz a következő te is akit tőrbe csalnak. Ezt úgy hívják karma. Ne feledd, az élet nem hagy kiegyenlítetlen számlát, visszaadja a jót és a rosszat is. És tudod, hogy sosem dobnálak egy szén szállító hajó pocakjába hogy egész nap szenet lapátolj és vodkát igyál Vlagyivosztokba. A testvérek nem bántják egymást.”
„-Jól van Tádé nem feledem, és tudom. Ne haragudj, hogy kilőttelek egy ágyúból”
„-Semmi baj, gyere menjünk haza.”

Így esett az eset, hogy megtanultuk mindketten, hogy a tőrbe csalás nem szép dolog.
Közben pedig bejártuk Newcastle városát.

Üdv: M&T

Sziasztok Kedveskéim!

Egy újabb csodaszép várost szeretnénk Nektek megmutatni innen Ausztráliából. Ez a város pedig nem más mit Brisbane. Hát ide is azzal a csodaszép hajóval jutottunk el, aminek a neve Radiance Of The Seas. Azóta hajószerelem van.
Ebben a városban megismerkedtünk egy családdal is, ők aztán nagyon kedvesek voltak ám. Megmutattak nekünk minden csodálatos dolgot. Sétáltunk ugrándoztunk, és a változatosság kedvéért sétahajóztunk. Naptej nem volt nálunk, ezért az orrunk le is égett.
Először egy kávézóban találkoztunk, ahová 30 percet kellett sétálni. Jajj nagyon meleg volt. Azt a mindenit. Akkor még nem tudtuk de ez volt az első és utolsó jó idős napunk a nyaralás alatt. Na jó, az utolsó Newcastle-ben volt, végre ott is láthattuk a napot.

Brisbane egy kis város. Kis. A kis várost úgy kell érteni, hogy nem 4 milliós őrület hanem egy 2,2 millió fő népességű város. Csak higgyetek nekünk cukiknak, nagyon érezhető ez a két millió fő.
Queensland szövetségi államban van ez a város természetesen közel a Csendes-óceánhoz a Brisbane-folyó mellett. Na ennek a szegény folyónak a név választásához sem kellett sokat gondolkodni azt hiszem. De ha azt nézzük, hogy a várost egy emberről nevezték el akit úgy hívtak hogy Sir Thomas Brisbane hát akkor végül is a folyónak is jó az. Egyébként ez a jóvágású úriember Új- Dél-Wales kormányzója volt. Ami egy másik szövetségi állam… Na de Sir Thomas Brisbane elküldte 1823-ban John Oxley hadnagyot, hogy találjon egy helyet a visszaeső elítélteknek. Mert ugye köztudott, hogy Ausztrália egy börtön sziget volt. Ez az Oxley hadnagy felfedezte, hogy egy nagy folyó ömlik a Moreton-öbölbe és azt mondta „–Ez egy jó hely lesz ezeknek a pernahajdereknek” majd 1 évvel később megérkeztek az első elítéltek. Decemberben Sir Brisbane meglátogattat a telepet és a hadnagya azt javasolta neki, hogy róla nevezzék el a folyót is és a települést is. Én nem tudom, de annak tuti nem örülnék ha egy börtön lenne elnevezve róla. Tádé Szövetségi Börtön? Rózsaszín falakkal, és fegyveres őrökkel akiknek a puskájából szappan buborékok lőnek ki?! Haha, vicces lenne. Hát aztán így lett Brisbane neve Brisbane. ☺ Amúgy a szabad telepesek nem közelíthették meg a fegyenc telep 50 mérföldes körzetét, 1834-ben a telepet várossá nyilvánítottak és 1839-ben megnyílt a szabad telepesek előtt is az út, 1942-ben pedig be is zárták a fegyenc telepet. Biztos a rabok megjavultak és megtanulták rendes viselkedést. Hát nekem itt ne is legyenek elkanászodva. Milyen dolog az?!
Nem tudom Ti mit gondoltok de ez nem úgy néz ki mint egy börtön.

A reggeli után az első utunk a South Bank Parkland-be vezetett. Ez egy park komplexum a Brisbane folyó egyik partján. A túloldalon pedig látszanak a nagy házak. Olyan jó meleg volt az idő. É annyira szép zöld trópusi minden. Csak úgy futkároztunk a fák között, és a nagy levelű növények között.
Mazsola annyira futott, hogy egyszer fel is lökött. Lehorzsolta a térdemet a kavics, de nem bántam mert nem fájt.

Tudjátok mi volt még itt kialakítva? Egy füvész kert. Na jó, csak én hívom annak, de egy olyan kert amibe ültetnek a park gondozói zöldségeket, gyümölcsöket, fűszereket. Aki pedig nem ismeri hogy melyik növényke milyen az itt jól megnézheti, mert kis táblácskán ott van a nevük. Én például rácsodálkoztam a banánra.
Aztán ahogy haladtunk tovább ott meg ki volt alakítva egy Street Beach nevezetű medencés vizes napozós beach, tök furi volt. De én olyan kék vizet nem is láttam még. A nap szikrázóan sütött, kedvem lett volna ugrani egy seggest, de Mazsola azt mondta hogy a felnőttek mérgesek lesznek. Amugy se nagyon mehettünk egyedül sehova. Emlékeztek leestem a hajón a Sky bar-ból és azóta rövid pórázon vagyunk.

Tovább haladva egy szép kis tiszta vizű patakot láttunk csudi szép kövekkel. Nem tagadom a jobb lábam kisujját beleérintettem a vízbe amíg a felnőttek nem figyeltek. Mazsola meg elsápadt, hogy elvisz a sodrás. De mondtam neki, hogy milyen sodrás te? Nem vad vízi evezésen vagyunk. ☺
Az volt ám a baj, hogy még nagyon ijedt volt a tegnapi esés miatt. Kicsit karót nyelt a szentem.

Aztán megint csak tovább haladva beértünk egy zöldebb sűrűbb fás bokros erdős területre, ahol volt egy kis tó, egy kis sziget pálmákkal és furcsábbnál furcsább növényekkel.

Bementünk a szigetre, és mi történt vagy mi nem én nem tudom de már egy fán találtam magam, és azt látom hogy Mazsola is mászik fölfelé nyögdécselve, jajgatva. Biztosan kikészítetté már ez a párás meleg. Semmi baj Mazsola csak gyere, ne add fel! Mert aki nem adja fel ez eléri a célt, és a kis haladás is haladás.

A nagy fára mászás izgalmak után Mazsola és én megpihentünk a legkedvesebbik barátunkkal akit itt ismertünk meg. Egy nagyon cuki kisfiú és meg mondom őszintén hogy nekem Ő lett a kedvencem. Szerintem Ő is bír minket. Doni a neve és nagyon hiányzik Nekünk! Ő is hyper kvantum cuki mint mi! Néha kiakasztja az anyukáját aki igazából nem is mérges ám, csak úgy tesz! Mert nézzétek meg, ki tudna haragudni egy ilyen aranyos kisfiúra mint Ő? Na ugye hogy senki!
Mazsola kifeküdt a napra. Ritka pillanatok egyike!

És akkor úgy döntöttünk hogy visszafele gyalogoljon a fene. Le jártuk a kis lábainkat! Felpattantunk egy sétahajóra és tudjátok hogy mi volt az érdekessége? Az hogy ingyenes volt. Igen-igen, jól olvastátok! I-N-GY-E-N-E-S! Mi mindig meglepődünk az ilyen dolgokon. Mert a mai világban már semmi sincs ingyen.

Na hát mi felszálltunk rá és a víz felől is megcsodálhattuk a parkot amin keresztül sétáltunk.

Persze a lábunk egy pillanatra sem lett elengedve mert ugye a póráz az rövid… Féltenek minket hogy elveszünk.

Nini, itt is egy kerék, az nálunk is van Melbourne-ben. Bakancs listás!

Na hát ennyit tudtunk megmutatni és elmondani Brisben-ről a Queensland-i nagy városról. Minket lenyűgözött a napsütés, a meleg, a zöld park, és minden.
Sajnos nagyon éhesek lettünk, és fáradtak vissza kellett mennünk a hajónkhoz.
Juditnak és a családjának köszönjük a túrát, a kellemes időtöltést! Judit párja olyan vicces ember, nagyon sokat nevettünk. A kisfiúk is cukik, és biztosan találkozunk még! Meséltek ám nekünk valamiféle Byron Bay-ről. Azt hiszem az is bakancs listás lett!

Szép napot Emberek.
M&T

Sziasztok,

Tudjátok merre jártunk? Nem? Hát akkor most jól elmesélem. Már az elején szeretném leszögezni a harisnyát Tádé lopta el. Nekem nincs közöm az egészhez.
Elmentünk a  fővárosunkba. Meglátogattuk a politikusokat. Meg a pénzverdét. Főként a pénzverdét. A politika túl bonyolult a cukiknak. Igen, hát Canberra a főváros. Csodálatosan szép. Modern, tiszta, lenyűgöző mérnöki munka eredménye, és nem zsúfolt. Minden parkosítva van a legnagyobb zöld területtel rendelkező város és tudjátok milyen díjat nyert? A „Bozótok Fővárosa” címet. Tádé meg tök süket, azt értette bozontos főváros, és azóta röhögök rajta. 1908-ban választották ki fővárosnak mivel Sydney és Melbourne állandóan acsarkodtak, így valaki azt mondta –azt nem tudjuk ki – „jó akkor egyikőtök sem lehet főváros”. Így lett Canberra. Ez egy igen jó választás volt.
Tessék lássék a Parliament House. Csodaszép. Sajnos bent nem tudtunk fotózni, mert nem mentünk be. De legközelebb.

Melbourne-től 660 km-re van, 358 ezer fő lakosa van, tengerpartja nincs ezért tőlem csak 4,5 csillagot kap. Jó van tengerpartja de nem úgy. Értitek? Kicsivel arrébb, New South Wales-ben kisajátítottak egy kis tengerpartot amit Jervis Bay-nek hívnak. Csak hát oda el kell menniük, mert a fővárosunk a szárazföld közepében van. De egy ilyen tengerpartra szívesen elmennék ahol a fehér homok kisüti a szemecskémet. Móni már volt ott, azt mondta szép. Meg hogy lehet ott sétálni fent a sziklákon, vannak szép kilátók, ösvények, meg nagy pókok. Ne már… Utálom a pókokat. Jervis Bay máskor.

Aztán végül is megérkeztünk az úti célunkhoz a pénzverdéhez. A neve Royal Australian Mint.
Jajj hát mennyi érdekességet láttunk ott. Rögtön az első az volt hogy Tádé egy harisnyával a fején szállt ki a kocsiból.
-„Mi a… Tádé mit csinálsz?”
-„Na mit gondolsz Mazsola? Mi vagyunk Bonnie és Clyde. Körbeutazzuk Ausztráliát, és kiraboljuk a bankokat. De nem ölünk meg senkit. A pénzt meg odaadjuk a  szegényeknek.”
– „Na még mit nem te szélhámos! Ebből elég! Mi Mazsola vagyunk és Tádé. Rendes, jól nevelt Kedvencek. Ne idegelj már ezzel a balgasággal”
-„De Mazsola miért? Bemegyünk, te elkiáltod magad hogy ez bank rablás és senkinek nem esik bántódása, csak tegyék a pénzt a zsákba. Ezt jól kiterveltem, tiszta és gyors meló.”
-„Miért én kiabáljam el magam? Különben is hol a zsák?”
-„Azért Mazsola, mert neked mélyebb a hangod. Mit gondolsz kivesz komolyan egy cincogit aki pénzt követel? Még a végén megölném őket, mert belehalnának a nevetésbe. A zsák? Ja nincs is zsákunk. De majd ellopjuk azt is semmi vész.”
-„Nem lopunk el semmit, Te Tádé vagy nem Bonnie világos?! És honnan van ez a harisnya de komolyan?”
-„Kölcsönvettem Mónitól… „
-„Na jól van ebből elég. Bemegyünk a pénzverdébe szépen, és nem raboljuk ki őket te haramia! ADD I-I-IDE azt a harisnyát te nyavalyás!
-„Ne már Mazsola, letéped a fejem!”
-„Na az biztos is te rózsaszín vadállat, álljál ide fotózkodni, ne mindig a hülyeségeken gondolkodjál”
-„khm-khm hangulat gyilkos…”
-„Mondtál valamit??”
-„ …… ”

Hát ez a Tádé kiidegelt. Jó hogy volt nálam Rivotril. Végül bejutottunk, de megmondtam neki ha nem viselkedik szíjat hasítok a hátából.

A helyzet az hogy ez a pénzverde 1965-ben lett megnyitva a pénzváltás miatt ugyan is Ausztrália akkor állt át decimális pénzváltásra. Nagyon látványos turista ,látványosság. Amíg ez a hely nem lett megnyitva addig Melbourne-ben, Perth-ben, és Sydneyben volt pénzverde. De mennyire menő nem mikor megkérdezik hogy hol dolgozol? Hah, a pénzverdében!

Tádét elengedtem had nézelődjen, de megmutattam neki a kamerákat és mondtam neki hogy semmi huncutkodás, sumákolás, mert ennek itt rossz vége lesz. Megígérte, hogy nem fog rosszalkodni. Látott nagyon szép uncirculated érméket, azt mondta a Southern Cros volt a kedvence.

Meg a halacskás.

Meg az állatosok.

Aztán meg két bácsi észrevette ahogy leskelődik. Figyelte a gyártást.
Mondjuk az én is.

Haha itt aztán tényleg hordószám készítik a pénzt.

Milyen vicces volt látni a különböző munkafolyamatokat. A préselést, a…. Na jó, többet nem tudok a  pénz gyártásról csak hogy préselik, és több folyamata is van. Láttunk egy vitrinbe olyat amit nem sikerült jól nyomni. Kacska volt szegény pénz, de hát selejt minden gyártás során keletkezik.

Azt mondjuk nem tudom, hogy ezeknél hogy megy? Ha mondjuk rossz a présgép és nem jó érmét készít akkor az anyagi veszteséget elrendezik úgy hogy „sebaj srácok, nyomunk 5 hordóval többet és nullán vagyunk” Érdekes, felettébb érdekes.

Nagyon vicces hely még a lépcső is szinte apróból áll. Ezek itt nem spórolnak a pénzen!

Természetesen mi sem távoztunk üres kézzel. Vásároltunk jó pár érmét. Személy szerint nekem egy ezüst a kedvencem aminek az a neve, hogy Kangaroo in Sunset. Lehet, hogy egy következő bejegyzésben megmutatom nektek a az érme gyűjteményemet. Mert van ám… Nagyon is szép.
Plusz van egy beépített emberem, Jake a kávézóban, akivel mindig átnézzük a kasszát forgalomba lévő limited edition érmék után.
Ez volt a fővárosi kalandunk.

Puszi: M&T

Drágáim újra itt vagyok. Mazsola kiment. Azt mondta nem szeretné ezt a borzalmat átélni újra, és azt is mondta közöljem Veletek, hogy a nyugalom megzavarására alkalmas fotókat teszek közzé. Ezért megdobáltam papír zsebkendő galacsinokkal. Tipikus pasi.

A hajós nyaralásunk egyik estéjén Formal Night-ra készültünk. Nekem sokat jelentett ez az este. Tudjátok pompa, csillogás, mindenkin estélyi ruha van, a pasikon öltöny. Az emberek ilyenkor megadják a módját. Akkor a kiskedvenceknek sem szabad kilógni a sorból nem?
Mazsola természetesen nem volt hajlandó felvenni öltönyt. Egy csokornyakkendőt próbáltam rá tuszkolni de finoman elküldött melegebb éghajlatra. Megrántottam a vállam és mentem készülni.
Mazsola segített fogat mosni, mert otthon hagytuk a kicsi fogkefét, és én nem bírom el ezt a hatalmasat.
Mazsola nagyon dörzsölte a fogamat, csodálom hogy nem potyogtak ki. Őrült jószág.

Zuhanyzás, fogmosás rendben van. Jöhet a készülődés. Mónit megkértem, hogy dobjon már fel nekem egy laza sminket. Semmi extra, Macska szemek, égig érő pillák és mi egymás. Mint egy Díva.
De előtte ki kellett választanom a kiegészítőket is.
Fehér és ezüst ékszerek mellett döntöttem.

Ajj ne is tudjátok meg mennyire csillogott minden. Majd megvakultam.
De jöhetnek a smink cuccok.
Alapozás. Eléggé fehér bőröm van, szóval nem kellett túl sok alapozó, de egy kis pirosító igen. Biztos ami biztos ha Mazsola valami olyasmit csinál amitől elsápadok akkor nehogy levigyenek az orvosiba. Pirospozsgás marad az arcocskám.

Jöjjön egy kis szájkontúr, hogy csudi szép csókos ajkaim legyenek amivel csak úgy csücsörítek Mazsola felé!
Azért mi nők adjuk meg a módját nem?

És a szemöldök, szempilla fésülés, rajzolás, festés.

Szemhéj festés. Aranyra és barnára. Jó választás.

Ezek pedig a smink cuccaim. Na jó nem az enyémek, hanem Mónié. Nem mintha tudna sminkelni, de próbálkozik. Ismerjük el az erőfeszítéseit azt mondom én. Egyébként a smink cuccai többsége nagyon jó minőségű, azt hiszem azért sikerül neki kb. ha sminkel. 🙂 Na ha ezt most meghallja letekeri a piszémet. 😀 MAC ez a márka azt hiszem. Imádtam.

És kész lettem. Olyan csudi szép voltam. Szóltam Mazsolának hogy jöjjön és nézze meg. Erre ő tudjátok mit tett? Rádobott a fejemre egy törölközőt és azt mondta  
„-Tádé te olyan rusnya vagy mint a vasorrú bába a meséből.”
„- Még hogy én rusnya te arcátlan fráter?! Mit nem mondasz te! Szégyelld el magad.” Mondtam Mazsolának.
„ – Hát pedig velem igy ki nem jössz az ajtón Te!”

Mazsola fetrengve röhögött rajtam, én meg ott hüppögtem. De Móni rendet tett. Mazsolának meghúzta a fülét, amiért arcátlan volt a testvérével. Nekem meg lemostuk a sminkemet, de egy kis csillogás maradhatott. Aztán elindultunk vacsorázni.
Tadaaam… Miss Tádé a Radiance of the Seas óceánjáró szépe!
Azt hiszem a kevesebb néha több.

Egyszer egy nagyon kedves fiú a kávézóból azt mondta hogy nem szereti a lányokon a sok sminket. Biztosan emlékeztek rá, Daniel az okos és vicces görög fiú. Ezt most észben tartom. Talán igaza van.

Aztán Mazsola is kedvesebb volt, elment és hozott nekem kaját. Körbe járkált megnézte mi van.
Volt ott sok féle étel ám. De én a sütikre pattantam rá.
Visszaküldtem Mazsolát, hogy hozzon valami finomat.

Nem-nem az a csokis kehely nem felelt meg. Megfelelt volna de a tüske még bennem van az este miatt. Visszaküldtem nézzen valami mást.

Nem-nem, ezek a kis narancs sárga csomagok sem felelnek meg.
Menjél Mazsola keressél mást. És ment.

Nem-nem Mazsola, az egész sütis pult sem felel meg.
Nézzél valami mást. ……..Puff egy siska Mónitól! Azt mondta mérgesnek lenni oké, de kegyetlennek lenni nem oké. Hát jó…
Jól lesz a répa torta süti Mazsola hozzad csak.

Gyere Mazsola had fotózzalak le a csodálatosan finom répa tortával. Tényleg nagyon finom volt.

Hát így esett az eset amikor megtanultam, hogy a kevesebb néha több, és az emberek nem mindig szeretik a harsány csillogó villogó dolgokat. Aztán megtanultam hogy lehetünk mérgesek valakire mint én Mazsolára, de soha nem legyünk gonoszak és kegyetlenek. Amúgy is a Csilla azt mondta az egyik itteni ismerősünk hogy mindig adj egy kicsivel többet és a jó dolgokat visszakapod. Ez igaz.

Szép hétvégét emberek!
Puszi
M&T

Sziasztok,

Újra itt vagyunk. Ahogy ígértem én Tádé, ma elmesélem, hogy Mazsola kilőtt engem egy ágyúból. Tőrbe csaltak. Én ezt nem is gondoltam ám. Becsapott ez a mihaszna, ez a nyavalyás! Ez, ez, ez az… én tesóm. Irgum-burgum de mérges vagyok!

Időben nézzük visszafelé ezt a sztorit! Valahogy így kezdeném.

1 órával korábban:
Kezdjük a reggelt egy jó finom kávéval az 5.-en a zöld lépcsőnél ami a kedvencem. Mazsola töpszli orra oda vitt, el sem tévesztette volna. Amig a srácok csinálták a kávét, addig pózoltunk egy kicsit.

Sajnos ez a reggel sem alakult jobban mint az előzőek, eső, hullámok és lezárt fedélzet. Mit tehetett két kis kedvenc amíg a felnőttek aluciznak? Hát csatangolhatnak tökön babon át. Innen elveszni nem tudunk hát jól megdiskuráltuk Mazsolával, hogy akkor nekivágunk.

50 perccel korábban:
Nekivágtunk az ismeretlennek. Nem a nagy ismeretlennek mert az másfelé van. Első állomásunk az ismeretlenben a kaszinó! Apám mekkora és milyen színes. És van rulett! A rulett a kedvencem. Tudjátok mi a szerencse számom? A fekete 9-es! Mindig azt teszem meg. Mindent a fekete 9-re, all in. Aztán néznek rám furán. Én meg csak noszogatom őket hogy csak pörgessünk na, ne nézelődjünk mert az idő pénz. Sajnos a fekete 9-es eddig nem nyert. A bank viszont mindig vitte a pénzemet. Ma sem volt ez másképpen. De nem baj, nem vagyok szomorú. Mert ha valamiben nagyon erősen hiszünk, és bízunk akkor az biztosan meg fog történni és be fog jönni.  Amint elkezdesz hinni önmagadban az életed elkezd segíteni téged! Én hiszem, hogy a fekete 9 szerencsét hoz.

Aztán Mazsola megtalálta a félkarú rablókat. Ketten lógtunk a fél karján ennek a rablónak de nem tudom ez mit vacsorázott az este mert mi hiába csimpaszkodtunk és ugráltunk, ez a félkarú olyan erős hogy nem lett tripla hetes. Sőt szimpla sem, mert meg sem moccant. Mazsola idegből belerúgott egyet, de persze semmi kár nem lett, mert ez egy bádog félkarú rabló. Jól megmondtam neki a magamét. Itt velem ne szórakozzon, meg a tesómmal sem. Idejövök, hogy kiraboljon és nem hagyja magát?! Fura ez a világ. Nem érzitek úgy, hogy minden fordítva működik. Mondtam Mazsolának, hogy „Menjünk innen Tesóm, ez nem egy becsületes félkarú rabló” Peckesen elvonultunk.

Aztán be is jelentettük a rendőrségen ám! Kiadták a  figyelmeztetést a személyleírásunk alapján.

WANTED!!! Rendőrségi felhívás! A képen látható félkarú rabló szerkezet nem becsületes.. Kb 170 cm magas, fém ruhája van, különleges ismertető jele hogy félkarú, mellkasán tripla 7 tetoválás látható. F. karú rabló sokat tartózkodik a kaszinó környékén. Aki látja az illető szerkezetet az kerülje el. Nem veszélyes!

20 perccel korábban:
Átmentünk a Shooners bárba miután bejelentettük az alávaló félkarút. Tök szuper hely. Egy csomó dolgot láttunk ott. Pl egy hajót. Na jó ez furán hangzik tudom, de tényleg. Egy hajó a hajóban. Ránk volt ám méretezve.

Mazsola hajós kapitány lett. De mondtam neki, hogy akkor vegye már le a mexikói kalapját, hát a kapitányoknak nem sombrerojuk van. De azt mondta neki az van és kész. Legyintettem egyet! Tudjátok, hogy ennek a hajónak van ám neve. El is árulom Nektek mi az! Thor. Igen az a Thor, a villámok istene Thor. Azt hiszem egy ilyen nevű hajóval semmi baj nem érhet minket. Már ha a tengeren lennénk na. Azt hiszem ez a kis hajó egy nagy nagy hajó replikája. Meg néztem újra a hajó nevét hátha fejtetőn nem jól olvastam. De nem vitás, ez bizony Thor.

Tovább haladva megálltunk egy kocsmában ami zárva volt. Majdnem Darts-oztunk, de nem találtuk a nyilakat. Kár. Este olyan zsúfolt, nem akartunk bemenni. Jaaa és tudjátok mi volt még ezen a hajon? Biliárd asztal. Nagy kaland, gondoltam. Biliárd asztal mindenhol van. Aztán elkezdtek a kis rózsaszín tekervények forogni az agyamba. Dolgozott a kávé. Biliárd asztal, golyók, hullámzás… azta hát ez nagyszerű. Néztem ahogy mások játszanak. Figyeljetek az asztalon a golyók tényleg nem mozdultak. Gondolhatjátok milyen idő volt ha Mazsolának a szája  elött papírzacskó volt folyamat.
De a golyók… Na azok semerre sem mozdultak.

10 perccel korábban:
Tovább haladva és felfedezve a nagy ismeretlent ami kisebb nagy nem A NAGY nagy ismeretlen, Mazsola megpillantott egy kis hajót. Meg voltam zavarodva, még egy hajó a hajóban?! Ez fiús hajó volt. Egy ágyú is volt rajta. Itt már sejthettem volna de… Nem sejtettem. Mazsola mondta másszunk fel. Nekem nem nagyon tetszett az ötlet, de jó hát mi baj lehet?! Úgy is egy csomó helyre felmászunk mindig. Én néha le is esek.

2 perccel korábban
Aztán Mazsola megkergült. Meglátott két puskaporos hordót meg ágyúgolyókat. Odarohant. Én meg utána. Felbátorodtam pedig itt már tényleg tudnom kellett volna. Felmásztunk a hordók tetejére. Jó buli volt.

1 perccel korábban:Mazsol az ágyúra is felmászott. Ekkor már mondtam neki hogy baj lesz, de ő csak azt hajtogatta „Nahát Tádé, pont akkor a vagy mint egy ágyúgolyó” És én még mindig semmit nem sejtettem.

Az esemény:
Aztán Mazsola odament az ágyú csövéhez belenézett és azt mondta:

„-Jajj Tádé itt egy unikornis, olyan rózsasznű mint te.”
„- Persze Mazsola, hiszi a piszi itt nincsenek unikornisok” – válaszoltam
„-De de Tádé, tényleg ám, és a szarvacskája szivárvány szinű?”
„-Micsoda? A szivárvány a kedvencem, muti Mazsi látnom kell”

Én buta, együgyű ostoba kis rózsaszin vattacukor bedőltem és felmásztam a csőhöz. Nem is volt ott unikornis.

Leültem a peremre, és mondtam Mazsolának hogy „-Mazsola te átvertéééééé….”
És puff ki lettem lőve.

Mazsola meg csak kacagott. Hát messzire nem repültem, és nagyot sem csattantam. Én is csak kacagtam. Megcsiklandozta a popsit a légnyomás. Vicces volt ez igaz, de Mazsola ezt még megbánja. Már körvonalazódik a kis rózsaszín agyaman az ördögi terv. Mazsola – Mazsola megbánod hogy ujjat húztál velem! Muhahaha…

Puszi
M&T

Sziasztok,

Hát tudjátok mi már jártunk földön, vízen, de levegőben még nem. Na jó, mondjuk most sem, de már megnéztük azokat a szerkezeteket amivel repülhetnénk ha úgy alakulna. Okés, végül is már repültünk, mert ide le kellett jutni valahogy, csak tudjátok akkor egy bőröndbe utaztunk 24 órát, tök sötétben tök hidegben, és azt sem tudtunk hol lyukadunk ki. Ám a történetnek jó vége lett, Ausztráliába érkeztünk. A napfény és tengerpart országába. Tengerpart oké, de a napfény az sokszor kérdéses. Nézzétek meg, Móni is beteg. Hideg van, szélvihar, eső. Ki sem dugjuk az orrunkat.

Egy hete történt az eset amikor elmentünk Morabinba-ba az olasz boltba. Erről azt kell tudni, hogy a reptér mellett van. Mazsola megzizzent a repülőkért egyből. Ez egy kis reptér ám, magángépekkel, kis 2-4 személyes repcsikkel amik pl. King’s Islandra viszik a népeket. Na ott sincs ám semmi, csak szél meg birkák, meg egy General Store… Azért ha pihenni lesz kedvem elrepülök oda. Szóval Mazsola megvadult és visított hogy még nézni akarja a felszálló gépeket. Egy dologgal tudtuk őt letépni a kerítésről mégpedig úgy, hogy megígértük neki, hogy elvisszük a repülőgép múzeumba. Ajj de nem ám csak úgy megígértük ezt! Azonnal menni kellett. Na ekkor végre elengedte a kerítést.

Tessék, már fel is pattant a pörgettyűre ez a kis zöld, alig hogy odaértünk a múzeumhoz!

Ez  nem ám nagy valami van itt, kb 50 gépük van, repülőgép motorok, relikviák, dokumentumok. Két ilyen kicsinek mint mi vagyunk elég is ez.
Rögtön fel is pattantam egy rakéta hordozóra ami ezúttal nem robbanófejet hordozott hanem egy jó nagy adag cukiságot. Ha kilőttek volna akárhova robbant volna a cukiság bomba. Hát szeretni jobb mint háborúzni… Ebből is látszik milyen buták az emberek. Na keressétek a kis rózsaszín cukiság csomagot a képen! Megvan? Jó. Szép munka.

Mazsola össze vissza rohangászott, azt sem tudtam követni hol kandikált a zöld feje.  Aztán a Mirage vadászgéppel szemben elkaptam őt egy gép szárnyánál egy közös fotóra. Ez a gép ha jól sejtem egy Airtourer. Ezzel aztán fel nem száltam volna az fix. Nem egy kedves jószág.

Ennyi volt, szaladt tovább a kis zöld malac. Nekem amúgy a Mirage tetszett a legjobban. Aztán voltak ám olyan gépek amikbe be is lehetett ülni. Ne tudjátok meg, az valami förtelem volt. Emberek ezzel felszálltak? Hova? Hogyan? És eljutottak A-ból B-be? Ez teljességgel lehetetlen.
Én bemásztam egy pilóta fülkébe. Esküszöm. Még a fejemet is beütöttem de ez volt a legkisebb gondom. El voltam szörnyülködve.

Szerintetek ezeket a műszereket mind használták, és mind mutatott valamit? Mondjuk valamit biztos, de Isten tudja mit. Vagy még ő sem tudja.

Szerintem haladjuk tovább. Idegállapotba kerültem. Mazsola meg csak néz és ujjong. Aztán beültetett megint valami járgányba. Ebből meg nem lehetett kilátni. Nem azért ám mert kicsik vagyunk. A fenét. Móni is kipróbálta és nem látott semmit. Egy véleményen vagyunk. Persze Mazsola egyből kérdezte „aztán a  levegőbe minek mennél neki?” Én meg jól kiöltöttem a nyelvem rá és mondtam hogy „akárminek is neki mehetek, nem mindegy?”

Aztán volt még ott helikopter, régi háborús bombázó, volt ott szimulátor, amit mi nem tudtunk kipróbálni mert egy csapat gyerek volt bent. Amit azért elszomorító, mert nagyon neveletlenek és udvariatlanok voltak. Hiába volt ám minden cukiság, ezek a gyerekek nem voltak kedvesek. Szerintem a magyar gyerekek sokkal de sokkal jobb fejek mint az itteniek.

A következő képen a két cuki látható a helikopterben. Na ez sem nyugtatott meg, ámbár sokkal kevesebb kar, gomb, kapcsoló, dugattyú, huzzantyú és bisz-basz volt benne.

Na aztán kültéren rátaláltunk egy utasszállítóra. El is játszottunk mintha elutaznánk. ☺
Integessetek nekünk…

Na ez sem egy sok személyes Airbus, de végre nincs tömeg! ☺

És az ülések is milyen tágasak, lábtér is van, na nem mintha ez nekünk bármit számítana.

Egyet pislantottam és Mazsola már fel akart szállni. Rohantam a pilóta fülkébe, hogy meg ne nyomjon valamit ez a buta Malac. Késő volt. Felvillant a „biztonsági öveket kérjük becsatolni” lámpa az ülések felett.
Na gondoltam Mazsola ezt megint jól megcsinálta, megyünk büntibe és törölköző barátunk sem lesz mit Ormányos a hajón. De szerencsére semmi nem történt. Azért kicsit megszidtam a fejét.
Aztán csak néztünk kifelé az ablakon.

Mindezek után Móni hívott minket egy selfire. Mi meg jöttünk. Ez nem kérés volt. 🙂

Alighanem Mazsola leesett a lépcsőn. Annyira futott le a gépről. Hallottunk valami kis csattogást puffogást és ilyen „ijj, jajj, jujj, auch” jajveszékeléseket, de semmi sírás nem volt, szóval nem téptük fel a padlót nagy rohanásunkban.
Én kissé aggódtam a tesóm miatt, de a következő pillanatban megláttam hogy egy helikopterre próbál felcsimpaszkodni és egyből gondoltam, nincs itt semmi baj. Eb illetve malac csont beforr.

Aztán lassan indulnunk kellett haza, Móni nyűgös volt, Mazsola túlpörgött én meg… jobb nekem a földön. Vagy a vízen. De semmiképp nem levegőben.
Egy utolsó szelfi a Sabre nevezetű  csodán és irány haza.
Ez most csak egy kicsi kirándulás volt, nem volt tervezve de Mazsolát le sem lehetett ráncigálni a kerítésről, és egész úton hazáig vigyorgott mint a vadkörte.

Ha bárkit érdekelne a múzeum, akkor itt találjátok.
http://www.aarg.com.au/

Legközelebb pedig elmesélem nektek hogy ez a pokolfajzat Mazsola kilőtt engem egy ágyúból.
De vissza kapta ám, tengeri malac nem felejt!

Puszi
Mazsola és Tádé

Sziasztok,

Ma én, Mazsola fogom nektek elmesélni azt, hogy Tádé hogyan lőtte kicsit túl a tequilát. Ő még alszik, mert biztos nem engedné, hogy ezt elmeséljem.
Az úgy kezdődött – mint ahogy általában az ilyenek kezdődni szoktak – hogy akkor menjünk és igyunk valamit. Az ötletet jónak tartottam és azt hittem iszunk egy bambit. Vagy kettőt.
Azt nem is igazán tudtam merre tartunk mert ezen a hajón van sok bár, kocsma, étterem, ahol lehet inni bambit. Amikor már Tádé a liftben a 12. emelet gombját nyomta meg akkor már húzogattam felfelel a szemöldököm.
Tudniillik a 12. emeleten van a Sky bár. Egyel lejjebb pedig a pool bar.
Az idő elég barátságtalan volt. Nem volt hideg, csak fújt a szél. Majdnem kirepítette a kis testünket a nagy óceánra és majdnem cápa eledelek lettünk. Szerencsére fogtuk egymás kezét. Együtt minden könnyebb. Ez tényleg igaz mondás.
Szegény Tádé, olyan kicsi, hogy amint elengedtem kezét fel is borította a szél.

Aztán akkor Tádé azt mondta, hogy nézzük meg mit lehet itt inni. Nézzük.
Én csak annyit kérdeztem a bácsitól:
„-Csókolom, Bambi van?
– Bambi? Nincs.”
Nahát gondoltam ennek a bácsinak a cukiságzsákja kifogyott, mert egy 80-as csiszoló papír is kedvesebb volt mint ő.
Tádé mondta, hogy akkor semmi ok az aggodalomra majd ő rendel. Ki is nézte a tutit.
Oda kiáltott a bárba csiszolópapírosnak, hogy
„Hej csapos 2 citromos koktél rendel, dupla tequilával”
Én meg csak pislogtam, hogy ez a kis rózsaszín milyen határozott.
Úgy tűnik a határozott fellépés sokat számít mert a „smirglipapír” barátom már rázta is a shakert.

Készítette az én koktélomat is sebtibe. Szerintem Tádé itt kacsintott rá, hogy akkor bőven mérje az alkoholt. De láttam ám én mindent, és amikor Tádé nem figyelt kicseréltem a poharakat.

Hát kicsit izgultam, hogy észreveszi-e a cserét, de… nem. Szerintem olyan izgatott volt, hogy fel sem tűnt neki mit iszik. Meg kell hagyni, a koktél nagyon finom volt. Na jó, talán jobb is mint a Bambi.

Ajaj gondoltam, Tádénál már hat a koktél. Elkezdett zizegni, ide menjünk oda menjünk… Persze a kezét nem engedhettem el mert azonnal elrepíti a szél, azt vagy megeszik a cápák vagy valahol Japán partjainál szedik össze. Nem volt választásom mentem vele.
Készítettünk egy képet fentről a Sky bár-ból a medencés részről, ami ugye a 11. emelet.

Azt mondja nekem ez a kis rózsaszínű, hogy akkor most csak őt fotózzam le. Hát gondoltam ez nem lesz jó, de annyira hisztizett és csinálta a műsort. Hát még a végén jön a hajó rendőrség és mehetünk a fogdába mert a tesóm becsípve csinálja a fesztivált.
Mondtam neki akkor adja azt a kamerát.
A szél még mindig nagyon viharos volt. Alig értettem mit cincog a vékony hangjával.
De valami olyasmi volt hogy:

„-Na Mazsola igy jó a póz? Benne van a kijelző? És a medencék? Várj felemelem az egyik kezeeeeee…..”
És lesett. A tesóm leesett. Levitte a szél. Ezt nem hiszem el! Oda futottam a korláthoz, és láttam hogy Tádé ott fekszik lent a padlón a pool bár előtt és kacag. De addigra már Móni ment érte, én sápadt zöld voltam ijedtemben, ez meg a hátán fekszik és kacag.
Aztán jött a felismerés hogy ezért akkora de akkor leszúrást kapunk hogy csak na. Majd kidumálom, hogy nem az én hibám, de persze ha most a víz fele repült volna ez a kis hülye akkor mindegy is kinek a hibája mert örökre elveszett volna a tesóm.
Nézzétek onnan fentről esett le a buta tengerimalac.

Természetesen a fejmosást megkaptuk, életbe léptek a szigorított szabályok. Mindig fogni kell egymás kezét, egyedül sehova sem mehetünk, és Móni is állandóan fog minket, mert leesünk, beesünk, kiesünk stb… Na gondoltam ez egy szuper nyaralás lesz, épp csak pórázt nem kapunk mint Pötyi a kutya. A visszabeszédnek nem most volt itt az ideje, hallgattunk nagyokat, megbánóan néztünk a gomb a szemeinkkel, és vissza kellett menjünk a szobába. Kézen fogva természetesen, és nagy csendben elgondolkodva a  rosszaságainkon sétáltunk a folyosón.
„Minek engedtem el a kezét ennek a kicsinek, attól hogy tengerimalac még nem tengeri. Hiszen a flamingóval is állandóan felborultak…” Ehhez hasonló gondolatok jártak a fejemben mikor kinyit a kabin ajtaja és Tádé felsikoltott. Csak kapkodtam a fejem hogy mi van már megint? Dráma van?
Ekkor Tádé mondta „Juhuuuuu, Új barát!” Odafutott és csicsergett csacsogott, megtudtuk, hogy Ormányosnak hívjak. Ormányos direkt hozzánk jött egy kis játékra, és elmesélte, hogy többen is vannak a hajón. Nyuszik, hattyúk stb. Mind a törölköző félék családjába tartoznak és általában hajókon élnek. Néhányan előfordulnak a szárazföldön is, de nem legtöbbjük hajókon él.
Tádé megkérte Ormányost had üljön fel a hátára. Aki nagyon kedvesen meg is engedte ezt, én meg ott voltam vigyázóba mert ha megint leesik… Nem is tudom mi lesz.
De az új barátunk nagyon vigyázott rá.

Azt hiszem sok volt a stressz aznap nekem, én el is vonultam aludni. Azt még hallottam, hogy ezek nevetgélnek, Ormányos mesélt a hajós kalandjaikról, de aztán az álommanó eljött hozzám. Ismeritek őt ugye? Zsuzsi életre keltette, ahogy minket is.

Puszi
M&T

Sziasztok Kicsik és Nagyok,

Engedjétek meg, hogy folytassam a mesémet a csodaszép óceánjáróról, amire volt szerencsénk feljutni miután Mazsola megette az összes polipsalátát én pedig elnyaltam az összes fagyit, ami létezett. Ez egy nem túl nagy hajó. Móni legalább is azt mondta. Gondoltuk is Mazsolával hogy ez a lány bekávézott a cruise bárba felszállás előtt.
A hajó neve Radiance of the Seas, a gazdája pedig a Royal Carribbean hajós társaság akiknek az a munkájuk, hogy az olyan elfáradt embereket és kis kedvenceket mint mi vagyunk szórakoztassák és utaztassák a világon mindenfelé. Tudjátok hova megyünk legközelebb? A karibi térségbe. Ám itt van egy kis vita köztünk mert Mazsola Alaszkába szeretne menni. De majd lerendezem én ezt…
Szóval a Radiance-nek ami egy 17 éves kishajó 13 fedélzete van és 2501 fő utast tud vinni (igen 2500 és 1, nem elírás) és 859 fő személyzet áll a vendégek rendelkezésére nap mint nap.

Ezek a kis hajók úton vannak az év minden napján. Amikor nyár van akkor átjönnek Ausztráliába, amikor véget ér a nyár (mert sajnos véget ér) akkor pedig visszamennek ahonnan jöttek. Ámerikába’! Nem mellesleg a Radiance csinálja az alaszkai túrákat amikor innen visszamegy. De Mazsolának nem mondtam el, nehogy a végén még elbújjon a gépházba és illegális bevándorlóként beszökjön nekem Amerikába. Jah… Azt ha megtalálják, a sapkája miatt azt hiszik mexikói és visszatoloncolják Mexikóba, ahol egész nap chilit ehet tequilával… Rémes, még belegondolni is. Nem- nem… Ez nem történhet meg.

Simán feljutottunk a hajóra. A biztonsági ellenőrzésnél nem volt fennakadás. Csak a személyzet akadt fent egy kicsit a cukiságunktól, de a legtöbben jól fogadtak minket és nevetgéltek nekünk. Elfoglaltuk a kabint, nagyon barátságos kabin volt, ablakkal nagy ággyal kis fürdőszobával. Az ablakból tudtunk nézelődni amikor nem mehettünk sehova.
Aztán felvettük a nyúlcipőt és elindultunk felfedezni a hajót.
Messzire nem jutottunk.
Felmentünk a fedélzetre, a 12. emeletre, hogy egészen pontosan fogalmazzak, és még utoljára megnéztem az lenyűgözően szép Operaházat.

Aztán megláttam egy táblát hogy solarium?! Hm… Mi lehet az! Teljesen izgalomba kerültem, és mondtam Mazsolának, hogy fussunk, és nézzük meg! Megnéztük! Én nem is akarom már a következő 8 napot máshol tölteni csak itt.
Egy csodaszép fedett medencés pezsgőfürdős zöld növényes görög stílusban berendezett terem tárult a gomb szemeink elé. Annyit tudtam mondani „-Öcsém”

Azért egy kis logikai buktató van a dologban! Mit keresnek elefántok Görögországban?! Valaki?

Megláttam egy teás pultot és rögtön meg is kívántam egy peppermint teát. Nyugtatja az idegeimet, ma úgy is sok impulzus ért. Majd hogy nem szívritmus zavarom lett.

Mondtam Mazsolának, „-Drága tesókám, heveredjünk le a nyugágyakra, és élvezzük a csendet.” Mazsola már a büfé fele kacsingatott, de elrángattam. Később eszünk.

Behunyom a szemem, relaxolok, kinyitom és Mazsola nincs ott! „-Mi a… ??”
Nézem, és fejjel lefelé lóg bele a medencébe!
Sikoltottam neki, hogy mégis mit csinálsz te őrült! De csak annyit mondott „-semmi ok az aggodalomra, az életmentő bácsi figyel”

Valóban figyelt de akkor is. A malac nem szereti a vizet. Hát milyen kicsi a tesóm?! Mi van ha nem veszik észre. Ahh idegileg kikészülök. Inkább elhívtam Mazsolát enni.
Volt itt egy büfé, nem túl nagy. Gondoltam is, hogy nem lesz bőség a 8 nap alatt… De akkor még nem tudtam amit most tudok, és amit ti is tudni fogtok a következő sztoriból.
A nagy izgalom miatt annyira megéheztem, hogy azonnal kitúrtam Mazsolát a tányér mellől és felfaltam a rákos szendvicset. Bocs Mazsola, te úgy is gombóc vagy!
Szegény meg csak nézett…

Miután beteáztam, bekajáltam, Mazsolát elrángattam a medencétől, készítettünk pár képet a szoláriumban. De csak úgy, hogy Móni tartott minket, az életmentő bácsi meg figyelt.

A görög elefántokkal?!

Medence, Pezsgőfürdős kilátással! Halkan jegyezném meg, hogy az életmentő bácsi kinevetett minket, amin egy kicsit meg is sértődtünk, de Mazsola megnyugtatott, hogy semmi ok az aggodalomra. Nem ő a népszerű kis kedvenc páros, hanem mi vagyunk, és nem kell foglalkozni senkivel, csak tenni kell a dolgunkat. Ez valóban nagyon igaz! Emberek jegyezzétek meg, bárki ha kinevet vagy butának néz valami miatt amit szerettek csinálni, ne foglalkozzatok vele. Csak csináljátok, mint ahogy a mi is. Aztán majd lesz sírás-rívás a kétkedők részéről ha látják a sikereiteket! Csak bátran előre! Azért a fiúra vetettem egy „villámokat szór a szemem és megrázatlak velük te pernahajder” pillantást. Csak hogy érezze a törődést a nyavalyás.

Ez történt a 0. napon. Vissza kellett menni a kabinunkba megnézni, hogy a bőröndök megérkeztek-e. Aztán hamarosan master drill és sail away party, vagy ahogy itt mondjak sad sail.

Következő bolg bejegyzésben mesélek a vacsoráról, ami határozottan nem olyan volt mint a büfé a szoláriumban.

Pacsi mindenkinek!

Mazsola és Tádé

Sziasztok Kedveskéim!

Újra jelentkezünk, alighanem az eddig itt töltött nyúlfarknyi időnk legnagyobb kalandjával! Legyen ennek a blogbejegyzésnek a címe „Hurrá nyaralunk!” Mert tényleg nyaralunk, és tényleg hurrá!

Szóval, ahogy láthattátok az előzetes megosztásainkból, az éjszaka folyamán elindultunk Sydney irányába a nagy autóval.

Hosszú út volt, de hát mi kis kedvencek békésen szunyókáltunk a hátsó ülésen a bőröndök közé bekuckózva. Na nem mondom, hogy Mazsola nem húzta be a kurta farkincáját félelmében, mert ám a kenguruk este és hajnalban a legaktívabbak és nagyon félt ez a zöld paragép, hogy kiugrik egy, elütjük, meghal, az autó is összetörik. Mondtam neki, hogy ne rinyáljon már mindenen, ez egy jó buli lesz, és egész biztosan nem lesz semmi baj. Nem lett… Hát nem megmondtam?! Aztán nem tudjuk mi történt a majd’ 12 órás út alatt, mert egy vonaton ébredtünk a hátizsákba. Hát én nem akartam tovább bent maradni. Ficánkoltam… Kiabáltam… Kicsit rémült voltam hogy hol vagyok. Lehet eladtak minket szervkereskedőknek, vagy még rosszabb! Elraboltak és már ki is vették az egyik vesémet… Jajj, ijedtemben még Mazsolát is végig tapogattam hogy meg van e a veséje a füle a farka… Ez meg kuncogott, mert csikizte. Hát szép mondhatom. Én a testi épségéért aggódom ez meg röhög a sötét táskába. De csitt, valami történik… Megállt a vonat. Mozgunk… „Auch, Mazsola ne nyomj össze…” Nyílik a táska! Jajj de jó, fény! Huh, nem vagyunk elrabolva, Móni azt mondta kijöhetünk és csak a saját érdekünkbe utaztunk a hátizsákba!
Annyira jó érzés volt kint lenni, nyár, napsütés! Te jóóóó ég! Akkor megláttuk a vonat állomásról! A Harbour Bridge! Elnéztem jobbra! Ott pedig az Operaház! Valami csodálatos látvány volt. Ilyen szépet sosem láttam még! Már tudtam, megérkeztünk! Ez bizony Sydney. Azonnal kellett egy selfie-t nyomnunk Mazsolával.

Nem mellesleg az a hajó a háttérben következő 8 napban az otthonunk, ami szintén eléggé felvillanyozott, de ennyi mindennek nem tudok egyszerre örülni. Nos, azonnal látni akartam minden. Leugrottam a korlátról és futottam egy irányba hogy menjünk menjünk…. De képzeljetek ezek meg csak ott álltak. Hátrafordulok, kitárom a karjaimat hogy most mi van?! Erre Mazsola azt mondja, „mégis hova futsz Tádé?”  Én meg „Hát hova malac? Megnézni mindent” Erre Ő „és tudod is merre van a minden” Hatásszünet. „ŐŐŐ nem… ☹ „ És szépen visszakullogtam hozzájuk és elindultunk együtt. Éppen hogy megúsztam a szervkereskedős elrablást, most meg majdnem elhagytam magam Sydney-ben. De buta vagyok.

A hajó indulásáig volt egy kis időnk, és körbe néztünk a környéken. Elsétáltunk az Operaházig. Ott ettünk egy isteni fagyit! Nyami de jó volt! Én csak tölcsérből szeretem nyalni a fagyit, Mazsola meg cup-ból enni kanállal. De most mondjátok meg a fagyi az nem nyalós? Sztem az. 😀 Na ezen nem vesztünk ám össze. Néztem a szép hajót, a napsugarak simogatták a buksimat és nyaltam a fagyimat!

Aztán mikor elfogyott a fagyim, akkor Mazsolához odakucorogtam és jól megettem az övét. Mivel ő jó testvérem, így nem sajnálta!

Aztán ahogy sétálunk tovább, és pózerkodunk erre is arra is arra lettünk figyelmesek hogy egy ember, nem tudjuk ki  – de egészen biztosan nem szervkereskedő – azt mondja a feleségének, hogy
„- Nézd-nézd, ott van Mazsola és Tádé a két cukiskodó Magyarországról.”
Anya kérdezi „-hol-hol Jing, én nem látom őket”
Erre Jang „-Hát ott Jing, ott ülnek az Operaház tövében és fotózkodnak”
Nagyon megörültünk a hirtelen jött hírnévnek. Jó, azt eddig is tudtuk hogy a Cukiság gyorsan terjed de hogy már Sydneybe is eljutott. Hát épp csak megérkeztük mi is. Szerencsére Móni meg is örökítette e nemes pillanatot, szóval nézzétek Jing-et és Jang-ot a kép bal sarkában. Jó arcok nem?

Készitettünk még pár képet a környéken, ettünk egy finom seafood salátát, Mazsola baby polip salátát nyomatott. Hát mit mondjak fura volt, de Mazsola is fura, mit várjak tőle?

Aztán a hajó indulása előtt beültünk a Cruise Bar-ba, közvetlen a hajó mellett az Overseas Terminal-ban. Annyira szép ez a hajó, fel vagyok villanyozva! Ha megfognék egy villanykörtét tuti világítana.
Nagyon bízom benne, hogy sok jó kaland vér ránk ezen a csodás óceán járón… De most nézzétek meg! Mazsola megint az étlapot nézegeti. Kikészülök tőle! A polipok talán nem voltak finomak vagy mi van most?! Meg a nagy vödör fagyi.

Talán meg sem kellene ezt a kávét innom mert a vérnyomásom az egekben van igy is. Hát ilyet… Talán a hajón lesz elég kaja Mazsolának!
Jajj Mazsolát és Tádét szólítják! Okés, nem szó szerint de azt mondják itt hogy „all abroad”
Bedobtam a kávét sebtibe és indultunk a nagy kalandra!

Hamarosan újra mesélünk nektek. Elmeséljük, hogy telt a 0. nap, és megmutatom, hogy Mazsola hogyan esett bele majdnem a medencébe!
Puszi
Mazsola és Tádé

Sziasztok,

Mazsola vagyok, végre! Már vagy 3 hete próbálom veletek megosztani az autómúzeumos kalandomat, mert ugye ígéretet kaptam az elázós eperszedés után, hogy majd elmegyünk. El is mentünk. De Tádé annyira önző volt, hogy sosem adta oda a számítógépet.
Néha ezen össze is vesztünk , aztán akkor meg mehettünk a sarokba elgondolkozni azon, hogy miért is acsarkodtunk össze!
Amikor meg vége lett a sarokban állásnak, mert Móni már úgy gondolta hogy elgondolkodtunk, és tudjuk a választ, akkor meg azt találtam mondani, hogy Tádénak kukoricán kellett volna térdelnie amiért állandóan önző. Mivel ez nem volt a színtiszta szeretet megnyilvánulása részemről, ezért hátra arc volt és visszakullogtunk a sarokba. Gondolkodni.

Jól el is gondolkodtam rajta, hogy szeretnék enni egy sajtos zsemlét és azon is, hogy mit írjak a bejegyzésembe.
Autós múzeum! Ez egy szuper fiús dolog, mikor megláttam azt a sok autót?! Háááát, oda voltam teljesen!
De ne rohanjunk ennyire előre!
Pár szót róluk. Tényleg csak párat, mert nem nagyon tudok semmit a bácsiról akit úgy hívnak hogy Charlie, és a hely neve – fogadok ki sem találjátok – Charlie autós múzeuma!
Ez az egész egy 1940-es évekbeli garázshoz hasonlít, és 80 db öreg autójuk van, de nagyon szép ám minden! És az autók is olyan jó állapotban vannak. Például az 1913-as Ford T  Model… Az valami csoda szép!
Nem csak autók vannak ott, hanem millió és egy kicsi tárgy.
Szerintünk a bácsi Kelet-Európából jött, mert nagyon sok kelet európai autója van… De lehet ez csak spekuláció, ki tudja?!
Először is beírtunk a vendégkönyvbe. Jó, nem mi hanem Móni, de ez olyan mintha mi fogtuk volna a tollat. Azt, hogy honnan jöttünk, és hogy milyen az autós múzeum. Megelőlegeztük a kiváló minősítést! Tádé milyen cuki mi? Nekem meg milyen menő a sapekom! Tiszta menő kis kedvencek vagyunk. Szeretünk kirándulni, meg menni, és fel fedezni a világot!

Akkor kalandra fel!
Nézzétek már, ezen a képen nem olyan James Bondos a beállásom? Már csak egy pisztoly hiányzik, egy Aston Martin, és a egy vodka martini, rázva nem keverve.

Helló, Mazsola Százados szolgálatra jelentkezik!  Még jó, hogy zöld vagyok és megy az autó az öltözékemhez!
Na ki tudja milyen autó ez???

Játszunk egy kicsit! Aki megírja nekünk az autók típusát a posztunk alá a Mágikus Horgolótűk oldalára az bekerül egy kalapba és akit kihúzunk annak küldünk ajándékot! Mit szóltok? Mókázunk kicsit? A blogunk végén megtaláljátok az autók képeit, és várjuk a tippjeiteket!
Fogadni merek, hogy Tádé színe sárgára vált rózsaszínből, mert annyira irigy lesz a jó kis ötletem miatt! Haha, kíváncsi leszek az ábrázatára!

No és itt a következő! Elég sárga nem? De ami azt illeti legalább a kormány jó helyen van benne! Nagyon furcsa volt ám nekünk először, hogy itt az autók a másik oldalon mennek. Tudjátok hogyan jegyeztem meg azt, hogy melyik oldalon kell menjek ha vezetek… Na jó, ha vezetnék, mert igazából én nem vezethetek. Jogosítványom sincs. De azért ha úton vagyunk és épp nem szédülök és szorongatom a papírzacskót amit „baleset” esetére tartogatok akkor mindig azt mondom magamnak:
„-Mazsola, ha az autók a jobb kezed felőli oldalon jönnek veled szembe akkor biztos, hogy a jó oldalon közlekedtek. Ha a jobb kezed felől árok van, akkor kezdhetsz visítani mert nem jó oldalon vagy.” Végül is bejött, aztán már megy ám rutinból.

Úúúúú azt nézzétek mennyi kis autó, és mind-mind Mazsola méretre szabott. Mondtam Tádénak, hogy menjen terelje el a Charlie bácsi figyelmét én meg elkötöm az egyik autót, és megígértem neki, hogy elviszem egy körre, sőt ha jó tengerimalac lesz, vezetheti is. De azt mondta
„-Mazsola te megőrültél? Mi jóravaló népek vagyunk, dolgos jól nevelt kis kedvencek. Nem lopunk el autókat! Sőt semmit sem lopunk el. Charlie bácsi nem azért dolgozott éveken keresztül hogy egy meggondolatlan malac ellopja az egyik autóját. És mi lesz a rendőrökkel? Azt hiszed nem találnak meg? Majd benne leszünk a tévébe és arról szólnak az esti hírek hogy autós üldözés van a Peninsula linken, két őrült kis kedvenc száguldoz egy autóval. Hát nem Mazsola, felejtsd el! És szégyelljed el magad! … Jobban! A teringettét”
Én meg majdnem elsírtam magam! Tádénak igaza van. Nem vesszük el ami a másé!
De ugye azért milyen szépek az autók?

Aztán a következő szerelem volt első látásra. Nézzétek a rózsaszínt. Igen tudom, csajos, de hát nem csodaszép? De igen!

És nyilván a Ford logó a Caltex logóval!

Ha már Caltex akkor had kérdezzem meg mennyiért tankolhatok?
10 ezerért tegyek bele? Dízel vagy benzin? Benzin, 10 ezerért rendben, ahogy óhajtja sir!

Ha éppen nem benzin kutas vagyok akkor postás! Ez a másodállásom. Charlie bácsi egyik Mazsola méretű autójára gyűjtök. Ez nagyon vicces!

Aztán a pult alól előkerült néhány autós rádió, sztereó, bluetooth, beépitett GPS, minden amit akarsz, kiválóan működik, csak nektek csak most 20%-al olcsóbban adom!
Valamiből fizetnem Tádé pláza cicáskodását.

Esetleg szükség van néhány autó alkatrészre???
Dugattyúk? Gyertyák? Kis dolgok nagy dolgok? Itt minden van….

Mondom minden…
Hűtőtáska, legendás! Nekem bejön!

Kis üveg, nagy üveg, sparhelt’ mellette a mű anyuka, hangszórók, dobozok, lemezjátszó… uhh beleszédültem.
Innom kell valamit! Megfogtam Tádét és elráncigáltam a bárba!

„Charlie bácsi két vodka martini rendel!
Hogyan? Mit tetszett mondani? Túl kicsik? Nem vagyunk mi túl kicsik! Hogy mit mutassunk? Igazolványt? Pont nincs nálunk!
Jójó tessék a vodkát kihagyni akkor! Hogy mit? A Martinit is? Na de Charlie bácsi akkor mi most mit igyunk?
Bambit? Rendben, tessék nekünk hozni két bambit a kerek asztalhoz ahhoz amelyiknél a Ford logós szék van! Köszönjünk Charie bácsi! „

Huh a bambi kicsit neki ment a fejemnek! Csak el ne essek a lépcsőn a sok bambitól.
Inkább mutatjuk az autókat, amelyekre várjuk a tippjeiteket! A sok bambitól jó kedvemben vagyok szóval évszámot nem kérünk csak típust!
Hajrá, egy hét múlva sorsolás!

Jó szórakozást!
Puszi:
Mazsola és Tádé