Sziasztok!
Hoztunk Nektek egy történetet a szombati napunkról.
Sajnos Ausztráliában beköszöntött a tél. Esik, fúj, és rettentő hideg van. Mit tehetünk ez ellen?
Semmit. De a télre és a magyar származásunkra való tekintettel kitaláltam, hogy töltsük kolbászt!
Jó magyar ember vagy a mi esetünkben a jó magyar kis kedvenc csak tölt egy kis füstre való elemózsiát ugye?!
Egy borongós reggelen pattant ki a fejemből az ötlet! Gyorsan el is hadartam Mazsolának, hogy mi lenne ha mi most elmennénk a piacra és megvennénk az összest húst és jól feldolgoznánk.
Aztán hirtelen eszembe jutott ám, hogy a jó magyar ember miből is készíti a kolbászt. Hál’ isten, hogy Mazsola még álmos volt, és nem is fogta fel mit csicsergek. Jobb lesz ha ezt a hús kérdést majd magam megoldom.
Így is tettem. Nem vagyok ám én egy elveszett tengeri malac.
Szóval 15 kg „valamilyen” hús megvásárlása után szombaton reggel összejött a család, mert hát ugye az ilyen események így zajlanak. Családi körben. Mi pálinka helyett bambit ittunk, Mazsolának dupla adag szörpöt tettem a szódához, hátha nem veszi észre a hús miféle hús!
Meg is jegyezte ám!
„-Te Tádé, olyan édes ez a bambi nem töltötted túl azt a szörpöt mond csak?”
De én csak legyintettem, hogy biztos sok volt a reggeli kávé és inkább a hús darálásra koncentráljon ne a bambira.
Hát nem is tudom, most vagy túl sok volt a babmi vagy túl kevés de ennek a malacnak nem igazán megy a húsdaráló használata. Húzta, vonta, jajgatott, nyögdécselt, de csak nem jött az a hús.
– Eredj innen Mazsola, majd én megmutatom hogy kell ezt.- mondtam neki.
Na látjátok, így megy ez, így kell ezt csinálni.
Mazsola csak bámult és annyit tudott mondani „naháát.”
Hát az edényt elnézve van még mit darálni, de előtte csak iszunk egy kis bambit nem?
Szerencsére Mazsola semmit sem sejtett az egészből, hogy ez most miféle folyamat itt, és inkább el volt foglalva azzal hogy megtanulja a kolbász titkos receptjét és a kolbász töltés minden fortélyát.
No sebaj hogy a darálót sem tudta használni, hiszen Rómát sem egy nap alatt építették fel. Hosszú télnek nézünk elébe lesz még alkalma gyakorolni.
Nos a darálás elkészült, sok bambi fogyott. Nem véletlen van ám 3 színű cérna az asztalon a töltő mellett. A piros – ami inkább sárga, de hasonlítsuk a zászlónk színéhez – az megy az extra, nem gyomor barát, csípős kolbászkákra. A fehér a nem csípős, a zöld pedig értelem szerűen a kicsit csípős. Kész is. Piros, fehér, zöld. A magyar zászló színei. Mert akárhol is élünk a világban, magyarok vagyunk, és büszkének kell lennünk a magyarságunkra, a kultúránkra, és őriznünk kell a hagyományainkat! Akkor igyunk egy bambit.
Mazsola nagy érdeklődéssel figyelte a kolbásztöltő munkáját, tanulja a szakmát. A kolbász meg csak úgy tekeredett, kunkorodott, majdhogy nem el is szédültem. Alig várom, hogy füstre kerüljön és finom friss kovászos kenyérrel, hagymával, paprikával, paradicsommal tudjam falatozni. A friss, puha füstölt kolbásznál nincs is finomabb a világon.
No és kérem el is készültek a kis kolbászkák.
Nem nagyüzemi füstölőnk van ám, de lehetséges hogy egy következő bejegyzésben azt is meg mutatjuk. Csak nehogy boxos képűek legyünk a sok füsttől. Szóval a kolbászkáink azért ilyen rövidek, mert így kényelmesen elférnek, no meg könnyebben meg tudjuk enni őket.
Ma éjszaka még szikkadnak kicsit, és holnap irány a füst, aztán pedig a irány a pocakba bele!
Millió ölelés,
Mazsola és Tádé