Sziasztok,
Mazsola megcsillantotta mesterszakács képességeit. Az a kiabálós szakács bácsi is biztosan megirigyelné. Viszont az elejéről kell kezdeni a történetet.
Egyik hétvégén átmentünk a Springvale-i piacra. Erről azt kell tudni, hogy egy kínaiak lakta negyed és ami az ő piacukon nem található meg, az nincs is. Szárított kutya farok, mézes mustáros hínár, disznófej és társai.
A kínai egy furi népség. Tolakodnak, lökdösődnek, köpködnek… Nem túl kedvesek az már fix. Érthetetlen nyelven hadoválnak. Vannak akik angolul teszik ugyan ezt. Lehetetlen küldetés őket megérteni. Megéheztünk és beültünk egy étterembe. Tipikus volt. Színes, csillogó-villogó mindenek a plafonon, az asztalon felismerhetetlen mennyiségű szósz… Azt hiszem a tea volt a legfinomabb az egészben. Én nem akarok többé Sprinvale-be menni.
Nem is szeretem a kínai kaját, sőt az ázsiait sem, de ha jobban belegondolok Ázsiát sem. Hát láttatok már ott kirándulni? Na ugye.
Ráadásul mi az a sok kaja? Én kicsi vagyok, nem fér belém ennyi és különben is tele volt gyanús elemekkel a leves.
Viszont Mazsola gondolt egyet, és azt mondta sushi-t csinál.
Sushi-t? Ennek is agyára ment a szárított kutyafarok gondoltam. De azt mondta, hogy ez a sok kínai ihletet adott neki.
Főként mert a sushi Japán… De azt mondta egyre megy. Menjen.
Bevásároltuk a sok hozzávalót. Halat, amitől a hideg kiráz. De elvileg az kell bele és nyersen.
Meg vettünk ragacsos rizst, meg ecetet és különféle gyanús dolgokat.
Mazsola elkezdte a halat felszeletelni, természetesen az én segítségemmel mert a kés nagyobb volt nálunk. Közben csak mesélt és mesélt, hogy a sushi-t egybe kell bekapni nem szabad harapni mert az tiszteletlenség. Aztán a japánok nem csak úgy egymás után kihozzák az ételeiket. Egyszerre tálalnak mindent és mindenki csipegetheti a neki tetszőt. Na nem úgy, hogy jól megrakjuk a tányért, mint otthon töltött káposztával, csak szolidan 2-3 falatkát kiveszünk tányérra tesszük, és onnan a kicsi szánkba….
Minek ez a nagyzolás ? – gondoltam.
És a pálcika… Tilos vele mutogatni, tilos az ételbe turkálni vele, vagy rászúrni az ételt, vagy válogatni vele, és lenyalni sem nagyon érdemes. Oké, hát az én esetemben a pálcikával való tiszteletlenség vádja nem állja meg a helyét, ugyan is nem tudok pálcikával enni. És ezután már nem is akarok tudni pálcikával enni. Előbb a kínaiak zsibvásár népessége, most pedig a karót –vagy inkább pálcikát – nyelt japánok szabályai. Ahogy ezen elmélkedtem, már éppen a tálca díszítésénél tartottunk.
Aztán ilyen zöld szárított leginkább sütő papírhoz hasonlító valamit ráterítettünk egy bambusz lapocskára, aztán a zöld valamire rákentük a ragacsos riszt ami igazán finomságos ám. De nagyon ragad. Alig tudtam rátenni a szárított zöld valamire.
De sikerült.
Aztán tettünk bele kaliforniai paprikát, meg halat, meg avokádót, meg kaviárt –ez a kedvencem- meg őőő mit is még? Na nem tudom. De tekertük, és hát sajnos nem volt elég kezem. Mazsola meg csak vezényelt. De hát azt mondta a kiabálós szakács bácsi sem főz… A nagy séfek csak tanítanak.
Na szép, mondhatom. De csinálom mert ez a sushi bizony nem fog feltekeredni magától.
Végül is aztán elég jól feltekertük. Meg elég szép is lett. De szeletelni már nem akartam. Csak távolról néztem ahogy alakulnak a szép sushi falatok. Érdekes a készítési folyamat, de azt hiszem én annyira nem szeretem hogy tekergessem, főzögessem, és miegymás.
Az összhatás azért nem rossz ugye?
Jól mutatnak a kis sushi falatkák. Van itt tonhalas, lazacos, királyrákos, kaviáros, sima zöldséges, és azt hiszem ennyi.
A végére elárulok még egy titkot. Mindenki ismeri a wasabit. Csíp mint a fene. De az igazi wasabi nem is csípős.. Az egy zöld torma fajta ami nem csíp, de valaki agyas, azt nem tudjuk ki, elkezdte tormával összekeverni, és azóta a wasabi úgy él a köztudatba mint valami csípős étel.
Aki nem próbált a sushit még, az ne habozzon nagyon finom, és sajnos ez is olyan mint a wasabi sok sztereotípia él arról, hogy nyers a hal benne. Végül is az, de van sok más fajta amiben nem nyers a hal, nincs is benne hal, és bármit beletekerhetünk. Személy szerint én sem eszek nyers halat. Sőt a nézeteim szerint a halnak a vízben a helye nem a tányéron. De van aki szereti.
Jó étvágyat hozzá mindenkinek.
Puszi,
Mazsola és Tádé.