-Szerinted ma is jönnek?
-Biztosan,már nagyon várom!
-Bárcsak mi is…..
-Jó lenne igen,velük játszani.
Így beszélgetett a két hóember az üres játszótér közepén,a maguk mozdulatlan módján.
Fagyos reggel volt,a nap próbálgatta sugarait.
Ők ketten mindennap türelmetlenül várták a gyerekeket.Hogy betöltse a parkot a vidámság és boldogság.
Végre nyílt a játszótér kapuja és rengeteg gyerek tódult be rajta.Sikítottak,nevettek,a befagyott tócsákon csúszkáltak.
A hóemberek köré gyűltek,hógolyóztak,futkároztak.Azok pedig észrevétlen repestek a boldogságtól!
Lassan borult sötétség a parkra és minden elcsendesedett.
-Megint elmentek-szomorkodtak
-Bárcsak….-folytatta a másik
Hirtelen egy ismeretlen hang szólalt meg felettük.
-Régóta hallgatom a kívánságotok,holnap hajnalig életet adok nektek.Élvezzétek!-hahotázott a piros ruhás és tova suhant a szánnal.
A hóemberek csillagzáporban találták magukat és megmozdultak végtagjaik.Nem győztek csodálkozni és keresték a jótevőt.
-Figyelj pupák!-kiáltotta az egyik és megdobta hógolyóval a másikat!
Hintáztak,csúszdáztak,beszélgettek vidáman.A kerítés rácsai közt nézték a külvilágot.
A bagoly a fán és a kóbor macskák értetlenül figyelték őket.
Kihasználták minden percüket a játékra.
De kezdett egyre jobban pirkadni és testük egyre nehezebb lett.Tudták itt a búcsú ideje.
Megölelték egymást és visszaálltak a helyükre.
Szívükben boldogsággal dermedtek újra meg.
A gyerekek csodálkozva nézték őket reggel, hogy mintha szélesebb lenne a mosolyuk. 😉 Szóval,ha hóembert láttok.Tudjátok,ők is élnek!